Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-12
4 Magyar Hírlap 2002. szeptember 12. Bővül az Irak elleni amerikai akciót támogatók köre: lapértesülések szerint Madrid és Róma is felsorakozott Washington és London mellé. Eközben odahaza Dick Cheney alelnök ismét megfenyegette Bagdadot. A spanyol sajtó tegnap – a Moncloapalotából származó ér tesülésekre hivatkozva – arról számolt be, hogy José María Aznar miniszterelnök telefonon megígérte az amerikai elnöknek, hogy Madrid támogatja Washingtont Irak elleni akciójában, akkor is, ha ez nem az ENSZ égisze alatt történik. A beszélgetés tegnapelőtt délután történt, és Aznar néhány óra múlva telefonon tájékoztatta Tony Blair brit kormányfőt is. Mindkettejüknek hangsúlyozta, hogy Spanyolország azt szeretné, ha a helyzetnek diplomáciai megoldása lenne, az ENSZ Biztonsági Tanácsa közös álláspontra jutna és támogatná az Irak elleni akciót. Ugyanakkor biztosította Busht, hogy ha Szaddám Huszein továbbra sem veszi figyelembe és nem tartja be az ENSZ BT határozatait, Madrid egyértelműen Washington mellé áll. Kijelentette, hogy Spanyolország különlegesen érzé keny a terrorizmus kérdésére az ETA miatt. A brit és a spanyol kormány mellett az olasz kabinet is hajlandó támogatni egy amerikai akciót. Bush szombatra Camp Davidbe várja Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy Irakügyben egyeztessen vele. Erre a megbeszélésre azután kerül sor, hogy Berlusconi a hét elején a szardíniai Porto Rotondóban összehívta az Európai Néppártban helyet foglaló, vagyis a vele azonos politikai színezetű kormányfőket. Ott volt Aznar mellett Jean Pierre Raffarin francia, Jan Pe tar Balkenende holland, José Manuel Barroso portugál és Jean Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök. A Corriere della Sera tegnapi száma megerősíti azt a korábbi, nem hivatalos értesülést, amely szerint a szardíniai összejövetel megrendezését maga a Fehé r Ház lakója kérte Berlusconitól. A Camp Davidben tervezett négyszemközti eszmecserén Berlusconi beszámolhat, mire is jutottak az európai néppárti miniszterelnökök a szolidaritás dolgában. Az olasz sajtó szerint Szardínián Berlusconi jelezte: minden diplom áciai erőfeszítést meg kell kísérelni Bagdad meggyőzésére, hogy engedje be a fegyverzetellenőröket. Ha viszont nincs más út, akkor a fegyvereké a szó – mondta Berlusconi, aki szerint ebben az esetben nem szabad szakadéknak keletkeznie Európa és az Egyesült Államok között. Nincs közeledés viszont Washington és Berlin között. A tegnapi emlékünnepség előtt a kormány ülésén Gerhard Schröder kancellár óvott a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció széthullásától. Schröder szorgalmazta: a terror elleni koalíción belül alakuljanak ki regionális biztonsági megállapodások és szövetségek, hogy közelebb kerüljenek a regionális konfliktusok békés megoldásához. Közben odahaza Dick Cheney alelnök folytatta Irak ostorozását. A terrortámadástól tartva ismeretlen helyre vi tt alelnök videoüzenetében kijelentette, hogy a terror elleni háború még csak a kezdeti szakaszában van. Irakra célozva kitért arra a fenyegetésre, amit az jelent, ha tömegpusztító fegyverekkel rendelkező diktátorok és terroristák együttműködése jelent. Ch eney a BBC szerint figyelmeztetett arra, hogy az idő nem a Nyugatnak dolgozik. Ami Bush mai, az ENSZben elmondott beszédét illeti, fehér házi források a Reutersnak azt mondták, hogy a szövegben nem lesz szó ultimátumról, az elnök inkább a közös cselekvés szükségességét fogja kiemelni, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a tétlenség nem megoldás. A probléma nemzetköziségéről beszélt maga Bush is, amikor meglátogatta a washingtoni afgán nagykövetséget. A diplomáciai nagyüzem mellett folynak a gyakorlati előkészü letek is. Az amerikai központi parancsnokság holnap megkezdi floridai főhadiszállásának áthelyezését Katarba – jelentette a Fox News Network televízió. A jelentést egyelőre hivatalosan nem erősítették meg. A központi parancsnokság ellenőrzi az amerikai kat onai jelenlétet 25 közelkeleti, közép- és délnyugatázsiai, illetve északafrikai országban. A Fülöpszigetek külügyminisztériuma az amerikai támadástól tartva a Reuters szerint tegnap elrendelte az Irakban dolgozó Fülöpszigetekiek evakuálását. vissza Ladányi iskolapélda Magyar Hírlap 2002. szeptember 12. Szerző: Kolláth György