Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-07
6 Michael Kluth, német dokumentumfilmrendező évtizedek óta foglalkozik a keleteur ópai országok sorsával. Több filmet forgatott Magyarországon is. Nemrégiben sorozatot kezdett, amely bemutatja a térségben még élő, de mármár kihalóban lévő hagyományokat, népeket és természeti kincseket. Elsőként a Hortobágyról készített filmet, amelyet a német és a francia tévék többször is játszottak, de Magyarországon még egyetlen tévétársaság sem vetítette. A sorozat második része készült a Dunadeltában. Michael Kluth tudta, hogy ott még élnek aromunok és lipovánok. Mióta náluk jártunk, azóta én is t udom. Nufaru pici városka. Jó tíz kilométerre Tulceától, amely mármár nagyobbacska városnak mondható, és Bukaresttől 270 kilométerre van keletre. Egy kisbusz alig öt óra alatt meg is járja ezt az utat. Ha idáig sikerül eljutni, és Nufaruban megszállni, akkor az kiindulópont lehet a térségbeli portyázásokra. Nufarutól nem is kell többet zötykölődni egykét órácskánál, szép, dimbesdombos tájakon át, száraz, szikkadt mezőkön keresztül, poros földutakon bucskázva, és máris rá lehet találni Hisztru Bildani aromun k ecske- és birkapásztor tanyájára. Hitvese, Aurika és a 18 éves fiú, Kolja megadóan várja a vendégeket és a forgatást. A terebélyes asszony erre a jeles alkalomra rózsás pongyolát öltött, apa és fia készségesen tereli a nyájat ideoda. Fáradt forróság üli m eg a tájat. A házikó, ahol élnek kicsi vályogkunyhó. Két helyiség van: egy földbe vájt szobácska, ahol Aurika alszik meg az ura, két rozoga ágy, egy tapasztott kemence és földes padló persze . Az első helyiségben alszik a fiú, pokróccal letakart ágyfélén, mellette vasasztalka meg egy faláda. Az asztal alatt kuporog lustán a cica. És van egy tükördarab is, beleragasztva a vályogfalba. Odakint a ház körül mindenféle „hátha még jó lesz valamire” tárgy. Gáztűzhely, gombok nélkül, gáz úgy sincs, meg villany sincs. Öreg szék, ócska furnérlap az ülőkéje, rozsdás fogaskerekek, vaslánc, kiszolgált autógumi. Meg a két akol, az egyikben a birkák, a másikban a kecskék vannak. Három kutya felügyel, de inkáb b félve elhúzódik az embertől. A társalgás nem egyszerű. Az aromun nyelv a görög és a macedón rokona. Aurikával még egész ügyesen megértjük egymást. Két nő, akinek van gyereke, hamar megtalálja a közös témát, kézzellábbal elmagyarázza, ami fontos. Hogy me kkorák a gyerekek, meg mit csinálnak. Aurika beírja a noteszembe, hogy 44 éves, az ura 45, kecske meg birka összesen 250 van. A bővebb beszélgetéshez román tolmács kell, aki ugyan csak keveset ért az aromun nyelvből, de Aurikáék legalább a kérdéseket megé rtik románul. Így aztán ki lehet hámozni, hogy Hrisztu valamikor maga is városlakó volt, de jó 20 éve megcsömörlött a román civilizációtól és visszavonult ősei hagyományaihoz. Azóta tart állatokat, él kunyhóban, ragaszkodik az ősi nyelvhez, és elérte, hogy a fia is átvegye a régi szokásokat, s majdan ő is átadja az utódoknak. Kolja tereli a nyájat, alkonyatkor megfeji a birkákat és a kecskéket. Naponta 5055 kiló sajtot készítenek. Meg is kínálják persze a jövevényeket kecskesajttal, kenyérrel, és addig nem engedik el a vendéget, míg le nem vágnak egy bárányt ajándékba. Gyorsan megnyúzzák, a kutyák ugrásra készen lesik, mikor hullanak a belsőségek a porba, és viszik a zsákmányt. Akkorra már átjött a szomszédból a nyolcvanéves mama is, leültek Aurikával a roz oga kispadra trécselni. Az anyókát nem zavarta, hogy nem értek aromunul. Csak mondta a magáét. Valahogy kihámoztam, hogy nyolc gyereket szült, egy közülük Amerikában él. Búcsúzáskor az anyóka áldásfélét mormolt, a kecskepásztor pedig udvariasan kezet csóko lt. Később tapasztaltam: arrafelé a férfiak, bármilyen szegények, elesettek is voltak, lovagias mozdulattal, mind kézcsókkal köszöntek el. Nehéz megtudni, hogy valójában mennyien vannak az aromunok. Van, aki szerint a Dunadelta román részén kétszázezer kö rül lehetnek, délebbre, Bulgáriában meg még százezren. De Tulceában, ahol az idegenforgalmi hivatalban kiállításon mutatják be a térség életét, egy 1992es felmérés meg sem említi a deltában élő népek között az aromunokat. Pedig az aromun büszke nép. És na gyon okos. Aromun volt Gozsdu is, meg Karajannak is élnek itt rokonai. Ezt Chere Georgian mondta, egy húszéves fiatalember, aki Konstancában közgazdaságtant tanul, és beszél angolul. Ha csak teheti, meglátogatja a családját Stejaruban, amely viszonylag jóm ódú falucskának számít arrafelé. 2500an lakják, békében élnek egymással románok és aromunok, akik a harmincas években jöttek ide Görögországból. Pásztorkodásból éltek, a görög hegyekben legeltették a
