Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-06
7 az új magyar kormány kész a jó viszony és az együttműködés erősítésére, illetve arra, hogy konkrét lépések megtételével hozzájáruljon az együttműködés bővíté séhez, a bizalom megszilárdításához. A magyar külügyminiszter úgy vélte, hogy mindkét célt sikerült elérnie. A konkrét lépések között említette, hogy Medgyessy Péter meghívására az ősz folyamán Budapestre látogat Adrian Nastase kormányfő, és látogatása so rán aláírják a két ország stratégiai partnerségéről szóló dokumentumot, ami — megfogalmazása szerint — a XXI. századnak megfelelő kapcsolatrendszert jelenti a két ország között. Októberben Bukarestben összeül a magyar — román gazdasági vegyes bizottság. A t árgyalások fő témája az infrastrukturális beruházások, a kis- és közepes vállalatok közös támogatása lesz. Szó volt új határátkelők létesítéséről, és Kovács László különösen fontosnak tartotta, hogy a térség országai közösen lépjenek fel a környezetvédele m és a vízgazdálkodás terén, a természeti katasztrófák, az árvizek elhárításában. Mint mondta, a megfelelő bizalom segíthet abban, hogy megnyílhasson a régóta tervezett csíkszeredai magyar főkonzulátus, illetve ahhoz is, hogy a Mol sikerrel szerepelhessen a román nemzeti olajvállalat, a Petrom, az OTP pedig a Román Kereskedelmi Bank magánosítására kiírt pályázaton. A megbeszéléseken Kovács László elmondta, hogy a kedvezménytörvényt módosítani fogják. — Módosítani kell a törvényt, hogy akadálytalanul alkalm azható legyen a szomszédos országokban és teljes mértékben összhangban legyen az európai normákkal és előírásokkal. Úgy akarjuk módosítani, hogy közben ne vesszenek el a törvény eredeti céljai — szögezte le. Kovács László kitért arra is, hogy az MSZP 12 év e szorgalmazza a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének megoldását. A magyar külügyminiszter szerint a látogatás tartalma és a megbeszélések igen szívélyes, baráti légköre jól szolgálta a kétoldalú kapcsolatok erősítését, ebben konkré t magyar érdekeket. Kovács László külügyminiszter bukaresti tárgyalásai után kétnapos munkalátogatásra Moszkvába utazott. Kovács ma tárgyal az orosz vezetőkkel: Igor Ivanov külügyminiszterrel, Mihail Kaszjanov miniszterelnökkel és Gennagyij Szeleznyovval , a duma elnökével. vissza MTIinformáció Közös érdekek KeletEurópában Az idén ősszel esedékes prágai NATOcsúcstalálkozó, a Szlovákia tagsági törekvéseihez nyújtott közös támogatás szándékának megerősítése, továbbá az E Ucsatlakozás és a visegrádi együttműködés kérdései szerepeltek a lengyel, a cseh és a szlovák miniszterelnök, valamint a magyar kancelláriaminiszter csütörtöki megbeszélésén Krynicában. A déllengyelországi gyógyüdülőhelyen a vendéglátó Leszek Miller fog adta szlovák és cseh kollégáját, Mikulás Dzurindát és Vladimír Spidlát, illetve a magyar kormányfőt képviselő Kiss Elemért. A jó hangulatú találkozón magyar részről javaslat hangzott el a visegrádi négyek közötti informatikai együttműködés erősítésére vona tkozóan. A visegrádi csoport miniszterelnökei és vezető tisztségviselői a 12. Krynicai Gazdasági Fórum keretében rendezett találkozójukon egyetértettek abban, hogy el kell mélyíteniük és pragmatikusabbá, eredményorientáltabbá kell tenniük együttműködésüke t. A magyar miniszterelnököt képviselő Kiss Elemér kancelláriaminiszter az MTInek nyilatkozva elmondta, hogy egyetértés volt abban is: ezt az együttműködést az EUtaggá válást követően is folytatni kell, hiszen módot nyújt arra, hogy a négy ország közös érdekeit — a Benelux országok mintájára — hatékonyabban, erőteljesebben tudja érvényesíteni az unió döntési mechanizmusán belül. A román — magyar stratégiai partnerség koncepciójáról, a kedvezménytörvény módosításáról és a jelképes gesztusok fontosságáról n yilatkozott csütörtökön Mircea Geoana román külügyminiszter