Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-06
8 magyar újságíróknak. A stratégiai partnerséget rögzítő dokumentumot a tervek szerint a román miniszterelnök őszre várható budapesti látogatása során írják alá. Mircea Geoana szerint a kétoldalú ka pcsolatok új szakaszba jutottak: ha Romániát meghívják a NATOban, illetve Magyarország és Románia egyaránt az EU tagja lesz, akkor mindkét ország új geopolitikai és stratégiai helyzetbe kerül, és a kétoldalú kapcsolatok új minőségéről beszélhetünk majd. A további alapelemek közül Geoana azt emelte ki, hogy a kapcsolatok súlypontját, amely eddig — talán indokoltan — főként a romániai magyar, illetve a magyarországi román kisebbségekre helyeződött, pragmatikusabb területre tegyék át. Ilyen pragmatikus terü letként határozta meg a stratégiai infrastruktúra fejlesztését — autópályák, vasutak, gáz- és olajvezetékek építését — , valamint azt, hogy a gazdasági kapcsolatokban a kölcsönös tőkebefektetésre, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósítható közös p rojektekre, beruházásokra is összpontosítsanak. — Azt szeretnénk, ha a magyar közvélemény is nagyobb megértéssel viszonyulna a románokhoz és Romániához. Ennek legkézenfekvőbb példája a Gozsdualapítvánnyal és az annak javaival kapcsolatos kérdések rendezé se lenne — mondta. Úgy vélte, hogy nagyon gyorsan el kell jutni a közös határok légiesítéséhez, mert Európa határai mindenképpen Románia keleti részére tolódnak. Jelenleg a határátkelők számának növelése, a közös ellenőrzés bevezetése szerepel napirenden, de a távlatokban a határátkelők felszámolására kell felkészülni. vissza MTIinformáció Kovács Romániában tartott előadást 2002. szeptember 5. 16:44 MTI A stratégiai partnerséggel új sza kasz nyílik a rövidesen EUtagállam és már NATOtagállam Magyarország, valamint a NATOhoz rövidesen csatlakozó és a későbbi években az Európai Unió tagjává is váló Románia kapcsolataiban - jelentette ki csütörtökön Kovács László külügyminiszter kétnapos r omániai látogatásának befejezésekor. A magyar diplomácia vezetőjét Mircea Geoana román külügyminiszter kérte fel, hogy tartson előadást a román diplomáciai képviseletek vezetőinek évi értekezletén. Délelőtt elhangzott előadásában Kovács László r észletesen szólt az új magyar kormány legfontosabb külpolitikai céljairól, az Európai Unió bővítéséről, a magyar csatlakozási stratégiáról. Nagy teret szentelt a szomszédos országokkal tartott kapcsolatok elveinek és céljainak, továbbá elemezte a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és távlatait. Látogatása során Kovács László megbeszéléseket folytatott román kollégájával, fogadta őt Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök. Kovács László sikeresnek ítélte bukaresti megbeszéléseit. Mint mondta, azz al a céllal érkezett a román fővárosba, hogy ismételten kifejezze: az új magyar kormány kész a jó viszony és az együttműködés erősítésére, illetve arra, hogy konkrét lépések megtételével hozzájáruljon az együttműködés bővítéséhez, a bizalom megszilárdításá hoz. A magyar külügyminiszter úgy vélte, hogy mindkét célt sikerült elérnie. A konkrét lépések között említette, hogy Medgyessy Péter meghívására az ősz folyamán Budapestre látogat Adrian Nastase kormányfő, és látogatása során aláírják a két ország strat égiai partnerségéről szóló dokumentumot, ami - megfogalmazása szerint - a XXI. századnak megfelelő kapcsolatrendszert jelenti a két ország között. Októberben - több évi szünet után - Bukarestben összeül a magyarromán gazdasági vegyes bizottság. A tárgya lások fő témája az infrastrukturális beruházások, a kis- és közepes vállalatok közös támogatása lesz. Szó volt új határátkelők létesítéséről, és Kovács László különösen fontosnak tartotta, hogy a térség országai közösen lépjenek fel a környezetvédelem és a vízgazdálkodás terén, a természeti katasztrófák, az árvizek elhárításában.