Reggeli Sajtófigyelő, 2002. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-08-15
5 CDUCSU jelöltje úgy replikázott, hogy nem tartja célravezetőnek a hipotetikus kérdés megválaszolását. A cél az, hogy nemzetközi nyomás révén Irak engedélyezze a nemzetközi fegyverellenőrzést. Schröder szerint hiba lenne Irakban fegyveresen beavatkozni, s amikor ezt mondja, a közelkeleti helyzetet, valamint a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció összetartását veszi figyelembe. A kancellár reméli: a kérdésben egységes európai felfogás alakul ki, de ez csak akkor jöhet l étre, ha Németország tisztázza álláspontját. A kancellár egyértelművé tette, hogy a terrorizmus elleni harchoz nyújtott támogatást külön kell választani az Irakkal kapcsolatos katonai spekulációktól. Schröder és Stoiber a két lap által készített páros inte rjún kívül két tévévitára vállalkozott a szeptember 22i választások előtt. Az allensbachi közvéleménykutató intézet legújabb felmérései szerint a szociáldemokraták (SPD) szénája továbbra is rosszul áll. Ha most vasárnap lennének a választások a CDUCSU a szavazatok 39,7 százalékát kapná, esetleges partnere, az FDP 12,5 százalékát. Az SPD a voksok 33 százalékával lenne kénytelen beérni, jelenlegi koalíciós partnerei, a zöldek 6,2 százalékkal. vissza MTIinformáció Hat cigá nyügyi biztos a tárcáknál A kormány várhatóan jövő pénteken tárgyalja a Miniszterelnöki Hivatal keretein belül működő cigányügyi államtitkárság előterjesztését, amely szerint hat tárcánál miniszteri biztos, a többi minisztériumban pedig referens képviseli majd a romák érdekeit. Tel eki László cigányügyi politikai államtitkár elmondta azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv készítését felügyelő államtitkársággal történt megállapodás nyomán a terv készítésében a jövőben részt vesz a cigányügyi államtitkárság két delegáltja is. — Ez gar ancia arra, hogy az európai uniós csatlakozáshoz szükséges fejlesztési terv minden egyes fejezetében szerepeljenek a romaügyi programok — mondta Teleki. Szerinte alapvető változást jelent a romák integrációját szolgáló kormányzati politikában az, hogy a ci gánysággal kapcsolatos kormányzati előterjesztéseket a cigánysággal foglalkozó önálló államtitkárság fogalmazza meg. A kormány eddig az államtitkárság két előterjesztését fogadta: a roma diákok által pályázat útján igénybe vehető 138 milliós keretet a kab inet megtoldotta 400 millió forinttal, illetve szeptember 15ig megalakul a Roma Koordinációs Tanács, amelynek Medgyessy Péter miniszterelnök lesz a vezetője. A civil tanács tagjainak 60 százalékát a különböző romaszervezetek delegálják, és tagja lesz a te stületnek Glatz Ferenc akadémikus és Pomogáts Béla irodalomtörténész is, mondta az államtitkár. vissza NÉPSZAVA — MTIinformáció A szakértő szerint nem volt román atombomba Magyar Hírlap 2 002. augusztus 15. Szerző: Bak Mihály Teljesen kizárt, hogy Nicolae Ceausescu Romániája képes volt atomfegyvert kifejleszteni – állítja határozottan Szentesi György nyugállományú mérnök ezredes, fegyverzetszakértő. Amint arról tegnap hírt adtunk, az amerikai Sunday Herald című lap "cáfolhatatlan” bizonyítékai ra hivatkozva azt közölte, hogy a román diktátor halála előtt az országnak sikerült előállítania atomfegyvert. Titkos KGBlevéltári adatok szerint a vegyi üzemnek álcázott pitesti kutatóintéz etben 1989ben egy kilogramm dúsított plutóniumot halmoztak fel, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség pedig 1990ben 470 gramm plutóniumot talált Pitestiben – írja a lap. Atombomba előállításához azonban hét kilogramm körüli plutóniummennyiség szükséges – kö zölte Szentesi György, aki szerint a 80as évekbeli román gazdasági, iparitechnológiai színvonal nem is tette lehetővé működő atomfegyver létrehozását. Ez legfeljebb Ceausescu álmaiban létezett – tette hozzá. Ha mégis eljut egy ország atomeszköz létrehoz ásához, valahol azt ki kell próbálnia – veti fel az első gyakorlati problémát Románia kapcsán a szakértő. A másik az, s a nukleáris fegyvert birtokló országok példái is ezt igazolják, hogy hordozóeszköz nélkül semmit sem ér az ilyen fegyver. A legkézenfek vőbb a rakéta, amellyel azonban a legpontosabban össze kell hangolni a robbanófejet,