Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-05
4 Az alapítvány olyan ismert rendezvényeket támogat, mint Erdélyben a Bálványosi Szabadegyetem, illetve a hasonló jellegű kárpátaljai és vajdasági események. De a közalapítványon keresztül érkeznek a pénzek az Erdélyi Magya r Egyetem vagy a kedvezménytörvényben előirányzott oktatásinevelési támogatás céljaira is. Az alapítványt négy évre megválasztott kuratórium vezeti. A júniusban leváltott testület mandátuma eredetileg októberig szólt volna, ám azt maguk az érintettek se m tagadták, hogy a kormánynak joga van idő előtt leváltani őket. A kuratórium elnöke júniusig Halzl József volt. Halzl, aki 1998as megválasztása óta töltötte be a tisztséget, június 19én kapta meg Szabó Vilmos, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő miniszterelnökségi államtitkár és Bársony András külügyminisztériumi politikai államtitkár elbocsátó szép üzenetét. A levélben a két politikus közölte, hogy le kívánja váltani a teljes kuratóriumot, benne őt, Halzlt is. Indoklásul kifejtették: a testület rosszul, az előző kormány politikájához túlságosan is alkalmazkodó módon gazdálkodott az alapítvány vagyonával. Szabó és Bársony szerint az ez évre előirányzott 2,4 milliárd forintos költségvetésből júniusra mindössze 120 millió maradt. Felvetődött az is, hogy az alapítvány jellegével össze nem egyeztethető célokra is pénzt adtak ki — például egy szálloda megvásárlására Szlovákiában. Mindezek nyomán — fejtette ki levelében a két államtitkár — megrendült az új kormány bizalma az alapítvány vezetésében. És — természetesen — politikai okok is voltak a háttérben. A kilencvenes évek közepe óta szokássá vált, hogy a kuratóriumban képviseltetik magukat a parlamenti pártok is. Csakhogy a testületben ott ragadtak olyan — kisgazda, illetve MIÉPes — politikusok is — például Balczó Zoltán vagy Kávássy Sándor — , akiknek pártja az áprilisi választásokon kiesett a parlamentből. Külön esetnek számít Szűrös Mátyás, aki elvileg az MSZPt képviselte volna, ám e párttól már elidegenedett, sőt azzal ellenséges viszonyba került. (Arról nem is szólva, hogy a MIÉPes és kisgazda képviselőkhöz hasonlóan ő sem került be a parlamentbe.) Szabó Vilmos kifejtette: a kormány továbbra is működtetni kívánja az alapítványt, nem szünteti meg az azon keresztül a határon túli magyaroknak jutt atott támogatásokat, ám jó és átlátható gazdálkodást vár el a kuratóriumtól. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy az alapítvány működésében megmarad a folyamatosság, amit egyebek közt az is biztosít, hogy a kuratóriumi tagok közül többen — például Pomog áts Béla író vagy Illyés Mária, az alapítvány névadójának lánya a helyén maradhat. A kuratórium vezetőségének egy része, elsősorban Halzl József elnök tiltakozott a leváltás ellen. Halzl elismerte, hogy a kormánynak nem feltétlenül kötelessége megvárni az októbert, amikor az eddigi testület megbízatása lejár, ám azt a — nyilvánvalóan formális — kifogást emelte, hogy őt és társait csupán a kormány válthatja le, nem pedig a két államtitkár. Ezért aztán a menesztését hírül adó levelet puszta szándéknyilatkoza tnak minősítette. Halzl tagadta a rossz gazdálkodás vádját is, azt állítva, hogy a valóságban nem 120 millió forint maradt a 2002re szánt 2,4 milliárdból, hanem 1,4 milliárd, továbbá az a vagyon, amely értékpapírokban fekszik. Cáfolta azt is, hogy az ala pítvány jellegével össze nem egyeztethető célokra, például szlovákiai szállodavásárlásra pénzt költöttek volna. Ami pedig a MIÉPes és kisgazda kuratóriumi tagokat, illetve Szűrös Mátyást illeti, Halzl kifejtette: ezek eddig sem pártjukat, hanem önmagukat képviselték, ergo a választások nem befolyásolták tisztségükben maradásukat. Felvetődött a kérdés, ki vezesse a továbbiakban az alapítványt? Szóba került előbb Bodor Pál, majd Pomogáts Béla neve. Pomogáts lett a befutó, június 27én közölte, hogy vállalja a megbízást. Mint elmondta, szándékában áll, hogy kétszeresére emeltesse az alapítvány költségvetését, s egyben arra kérte Szabót: világíttassa át a kuratórium tevékenységét, különösen az az által eszközölt kifizetéseket. Pomogáts a tervek szerint ősszel veszi át az alapítvány vezetését. Szerdán a parlament külügyi bizottságában az alapítvány ügyében indulatos vita bontakozott ki a kormányoldal és az ellenzék között. Németh Zsolt bizottsági elnök, az Orbánkormány külügyi államtitkára jogsértőnek minősíte tte az alapítvány vezetőségének leváltását. Az átvilágítás gondolatával azonban egyetértett.