Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-23
4 sem akarom. Ha találkozni fogok az MKP képviselőivel és ő ott lesz, kimegyek a helyiségből.” A Máértértekezleten mindketten meghívott ak voltak. – Eörsi felállt? – Nem következett be ez a nehezen minősíthető jelenet. Több órán keresztül kétméteres távolságban ültünk egymástól, tárgyaltunk, sőt volt olyan téma, amelyben egyet is értettünk. Minden maradt a régiben. Én úgy ítélem meg, hog y a választók akaratából Eörsi Mátyás ugyanolyan legitimitású ember Magyarországon, mint amilyen az én legitimitásom Szlovákiában, ennek következtében a magyar legitimitásunk is azonos. Reméltem, hogy ez az ígért jelenet nem fog bekövetkezni. – A szociali sta kormány „kézi vezérléséről” beszélnek, amikor olyan határon túli magyarokat is meghívtak, akik nem voltak tagjai a Máért állandó értekezletének, sőt Tőkés László, az egyik alapító nem kapott meghívót. – A Magyar Állandó Értekezletet mint intézményt 19 99 februárjában hoztuk létre és az alapító dokumentumban leszögeztük, hogy a Máért tagjai azok a szervezetek lehetnek, amelyek országos parlamenti vagy regionális, tartományi képviselettel rendelkeznek. Azért döntöttünk így, mert az így szerzett legitimitá ssal rendelkező szervezeteknek a felelősség tudata s a felelősségre vonás lehetősége teljesen egyértelmű. Ilyen szempontból a mostani tanácskozás összehívói megsértették a Máért alapdokumentumát, mert két olyan szervezet is jelen volt – egy ukrajnai és egy horvátországi szervezet – , amelyek az említett feltételeknek nem feleltek meg, így nem volt semmiféle keresnivalójuk a tanácskozáson – Ki küldte a meghívót? – Medgyessy Péter. Természetesen én nem a miniszterelnököt teszem ezért felelőssé, mert ezt nem a kormányfő intézi, hanem a hivatal. Tehát vagy az apparátus vétett az alapítódokumentum ellen, vagy az apparátusnak utasítást adó politikus. A másik, ami engem személyesen sértett, hogy nem volt jelen Tőkés László. Nekem hiányzott Tőkés László. Persze az RMDSZ jogköre volt, hogy kit delegál Budapestre, mint ahogy az MKP is így tett. – Eddig is így volt? – Eddig is ez volt, de mivel a dokumentum szerint előre meg volt határozva, hogy kik képviselhetik a Máérten az adott ország magyarságát, így névre szóló meghívókat kaptunk. Következetesség, folyamatosság jellemezte az eddigi tanácskozásokat. Most ezt felrúgták. Furcsállom, hogy az RMDSZ nem jelölte Tőkés Lászlót, mert nemcsak a Máért állandó résztvevője volt eddig, de korábban is mindig részt vett az ülés eken. Én Medgyessy Péter helyében Tőkés Lászlót személyesen hívtam volna meg, ha másért nem, akkor azért, mert az egyik legmagasabb magyarországi állami kitüntetés tulajdonosa. – Milyen veszélyeket hord magában az eddigi egyezség felrúgása? – Ezeket a je lenségeket rossz előrejelzéseknek tekintem, beleillik abban a hangulatba, abba a nyelvhasználati módba is, amely a találkozót jellemezte. 1990 óta ez volt az első olyan magyar – magyar fórum, ahol nem volt eszmecsere, nem volt párbeszéd, egymás melletti elbe szélések voltak. A miniszterelnök és a külügyminiszter elmondta a maga előadását, elmondták a határon túli szervezetek képviselői a véleményüket, aztán elmondták az érintett tárcák államtitkárai álláspontjukat, s ezzel vége volt. Tehát elbeszéltünk egymás mellett és ez rendkívül veszélyes precedens. Ugyanis a Máért eddigi találkozóinak az volt az egyik legnagyobb erőssége, hogy eszmecsere, vita folyt és közösen alakítottuk ki az álláspontunkat. – A zárónyilatkozat is vita nélkül született meg? – Ennek elő története van. Először készíttetett egy zárónyilatkozattervezetet a Fidesz, aztán az MSZP is, de a két szöveg semmiben sem hasonlított egymásra. Én előzőleg beszéltem azokkal a kormányzati emberekkel, akiknek befolyásuk van a határon túli politikára s kér tem őket arra, hogy egy nagyon rövid zárónyilatkozatot készítsenek, elsősorban arról, hogy miként kell módosítani a státustörvényt. Ebben ugyanis már az előző, polgári kormánnyal is megegyeztünk. Ehhez képest elfogadtunk egy rettentően terjedelmes nyilatko zatot, amelynek nagyon sok mondatával abszolút egyet tudok érteni, de a dokumentum nem arról szól, amiről szólnia kellene; olyan dolgokról, amiről