Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-19
5 A folytonosságot tartja a MÁÉRT e gyetlen pozitívumának az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Tőkés László lapunknak elmondta: a magyar kormánynak sem a státustörvényt, sem a határon túliak támogatási rendszerét nem kellett volna megbolygatnia. A református püspök szerint ez a támogatási struktúr a sohasem volt annyira átlátható, mint az Orbánkormány négy éve alatt, és helytelen, hogy a Medgyessykabinet nagyobb beleszólást akar adni az RMDSZnek az anyaországi pénzek elosztásába, mert az káros az egyházaknak és a civil szervezeteknek. Tőkés – aki t nem jelöltek a MÁÉRTon részt vevő RMDSZdelegációba – úgy gondolja: pártja előbb Bukarest, majd most Budapest kívánságára „ejtette” őt, annak ellenére, hogy szerinte a romániai magyarság képviselete szempontjából semmi jelentősége nincs annak, hogy a ma gyarországi választások során kiállt az Orbánkormány mellett. Duray Miklós nem bánta meg, hogy a két forduló között Orbánék mellett kampányolt, és meg sem fordult a fejében, hogy ne vegyen részt a Medgyessykormány által összehívott MÁÉRTen. A Magyar Koa líció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke lapunknak kijelentette: csak látszólag volt a békés hangulat az ülésen, mégpedig azért, mert nem volt reagálásokra, vitára lehetőség. Duray szerint ötletként nem rosszak a magyar kormány MÁÉRTen bejelentett kezdemé nyezései – például a Magyar Nemzet Háza – , de ezek helyett inkább a régi intézményeket kellene megfelelő tartalommal, forrásokkal megtölteni. vissza Nastase panaszlevelet ír Medgyessynek NSZ • 2002. július 19. • Szerző: T. Sz. Z. A Romániában működő magyar konzuli hatóságok hibásan végzik a magyar státustörvényben előírt magyarigazolványkérelmekkel kapcsolatos procedúrákat – közölt e tegnap Claudiu Lucaci román kormányszóvivő. A szabálytalanságokat július 15 – 16án, az egyetértési nyilatkozat tiszteletben tartását ellenőrző román kormánybizottság Arad, Bihar, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megyében is tapasztalta. A bizottság jelentése szerint a magyar konzuli hatóságok megőriztek néhány olyan területen kívüliségi elemet, amelyek a magyar – román egyetértési nyilatkozattal ellentétesek. A szóvivő kijelentette: Adrian Nastase román kormányfő ebben az ügyben levelet ír Medgyessy Péter magyar miniszterelnöknek. Nagy Zsolt , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke a Népszabadságnak elmondta: a jelzett időszakban valóban ellenőrizte a bizottság a státusirodákat, de tagjai egyetlen helyen sem emeltek kifogást. A belügyminisztérium, a külügyminisztérium, a tájékoztatási tárca és az RMDSZ képviselőiből összeállított testület először februárban ellenőrizte a státusirodák működését. A procedúra azóta semmiben nem változott, sőt valamennyi akko ri észrevételt időközben orvosolták. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul lapunknak elmondta: nem tud arról, hogy a román hatóságok kifogásolták volna a konzulátusok tevékenységét. Hozzátette: tudomása szerint az ellenőrző bizottság kiszállása során s emmilyen rendellenességet nem tapasztalt. vissza A folytonosság csinálói A Máért békésnek nevezett ülése után akár azt is mondhatnók: tegnap két politikus, két beszéd együtt mondta el, mi is az a folytonosság a történelemb en. Az egyik politikus: Medgyessy Péter. Láthatóan nehéz volt neki e szerep: nem is tudott mást mondani, mint a határon túli magyarokkal kapcsolatos MSZPpolitika eddigi közhelyeit, az „ahogy lehet” bethleni igazságát, s ezt megtoldotta a Magyar Nemzet Há zának ötletével, valamint néhány olyan kezdeményezéssel – a tudós magyarok, valamint a vállalkozásban sikeres magyarok találkozójával – , amelyet a Magyarok Világszövetsége lényegében már rég gyakorlattá avatott. A másik politikus: Markó Béla. Az RMDSZ els ő emberének kétségtelenül volt mondanivalója, s határozott fogalmazásmódja távolról sem az RMDSZpolitika eddigi közhelyeiből, hanem a történelmi fordulópont értelmezéséből fakad. Abból, amit Markó most kendőzetlenül kimondandónak tart, azaz – tetszik, nem tetszik – a magyarországi fejlődés és az erdélyi megmaradás érdekei ma egymással ellentétesek. Közös stratégia pedig