Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-19
6 csakis ezen ellentét józan belátásával és nyílt kezelésével lehetséges. A tíz pont, amelyet az RMDSZ elnöke az új stratégia kidolgozásána k alaptételeiként megfogalmazott, úgy tűnik, egybecseng azokkal a konkrét javaslatokkal – Középeurópai Híd Alapítvány, Ady Endreösztöndíjrendszer, szórványkollégiumok – , amelyekkel az új magyar kormány irányt kíván szabni határon túli magyarokkal kapcsol atos politikájának. Úgy is mondhatnók: a Máértnek az MSZP – SZDSZkormány számára kissé üres formájába az RMDSZ új felismerései öntöttek tartalmat, s a reflexek, szándékok és új felismerések e találkozásából egyfajta folytonosság került ki győztesen. Az a fo lytonosság, amely továbbra is fontos stratégiaformáló fórum- és műhelyszerepet biztosít a Máértnek, és az a folytonosság, amely továbbra is kiemeli a magyar – magyar kapcsolatokat a múlt örökségétől szabadulni még nem mindig tudó szomszédságpolitika kötötts égeiből. vissza Bakk Miklós Máért – máért, holnapért A magyar miniszterelnök mára hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. A dolog olyannyira sürgős, hogy Medgyessy Péter nem is várta meg a deres késő őszi, kora téli napo kat, ahogyan azt már az ügyben megszokhatták az anyaországi és határon túli magyarság vezetői, a legnagyobb kánikulában szólította őket asztalhoz. Hogy a kormányfő ismerkedni akare, vagy konkrét mondandója is lesz, arról kormányzati forrásokból is csak el lentmondó hírek szivárogtak ki. Ami biztosnak tűnik: áttörést egyik fél sem ígér, illetve egyik fél sem számít rá. Az eredetileg megfogalmazott célok amúgy változatlanok, a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának é s fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető kérdése ma is érvényes, fájdalmasan aktuális probléma. Legfeljebb a hangsúlyok változtak némileg, hiszen mifelénk népszámlálási adatok támasztják alá, más helyen pedig sejtések erősítik a magyarság lélekszáma vészes fogyásának tézisét. Az RMDSZ elnöke, Markó Béla is ezzel a vészkiáltással készül a – kormányzati megfogalmazás szerint – szenvedélyes hangú, de kiegyensúlyozott vitákkal kecsegtető budapesti tanácskozásra. A Máért eddigi, a kor ábbi kormányzati ciklusban más retorikához és metodológiához szokott résztvevői most szembesülhetnek a Medgyessykabinet elképzeléseivel, amelyek kevesebb vehemenciát, de több megvalósítást ígérnek. A kirakatban a helyben maradást ösztönző, jobb gazdasági közérzetet teremtő szándék áll, ami egyszerre segíthetne az elvándorlás egyre riasztóbb fájdalmának csökkentésében és a környező államok kormányaival való békés viszony megteremtésében. Kimondvakimondatlanul ott áll a háttérben a kedvezménytörvény módosít ásának egyelőre gyanakvással kísért tervezete is, mint a népszerűségi index határon túli növekedésének vagy csökkenésének generálója. S ez nem lehet közömbös az immár legfeljebb két és fél millióra becsülhető külhoni magyarsággal a párbeszéd lehetőségét ke reső magyar kormányzat számára. vissza Csinta Samu Készítette: Boér Krisztina és Csoma Sándorné * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magya r Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság