Reggeli Sajtófigyelő, 2002. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-05-31
10 anyaországban a határon túli kérdéssel foglalkozó közéleti szereplőket, hogy négyszázadik adásához érkezett a Kárpátmedence ta lán legfontosabb magyar közéleti műsora, a Heti Hírmondó. A kerek évforduló arra is jó, hogy elkészüljön egyfajta számvetés: tucatnyi évvel a rendszerváltozások után hol is tartunk a magyar – magyar médiakapcsolatokban. Kezdjük valamivel korábban! A hetvene s évek végéig teljesen természetes volt, hogy Beregszásztól Eszékig meg lehetett rendelni az Élet és Tudományt, volt egy jólrosszul, de működő könyvcserehálózat a szocialista táboron belül, melynek farvizén a kisebbségi – így magyar nyelvű – kiadványok át juthattak a határokon. A székelyföldi orvos évente kétszer felutazott Budapestre egyegy hétre, hogy vegyen egy nagy levegőt, megnézze a pesti színházak premierjeit, megvásárolja a könyvújdonságokat és a legújabb Kalákalemezt. Aztán kelet felől megszigoro dott a világ, nehezebb volt útlevelet szerezni, és a vámosok könyvre kezdtek vadászni. Délen más lett fontos, északon elfogyott a pénz, s mire megváltozott a térség politikai rendszere, a jogiadminisztrációs akadályok helyett az anyagiak hiánya lett a leg fontosabb kerékkötő a hétköznapi értékközvetítés viszonylatában. 2002ben ott tartunk, hogy a környező országok gazdasági helyzetének leromlása következtében sajnos immár elképzelhetetlen, hogy a Vajdaságból, Erdélyből vagy Beregszászból valaki felutazzon Budapestre színházba. A kommunikáció egyoldalú lett: a határon túli színházak (elsősorban a Vendégségben Budapesten sorozatnak köszönhetően) rendszeresen ellátogatnak az anyaországba, ám a fővárosi teátrumok csak ritkán viszonozzák a vizitet. A tévékből k iszorultak a színházi közvetítések, így ma már kulturális tévéműsorok pár perces tudósításai maradtak az egész estés élmények helyett. Az elektronikus média műfajában jelentősen megváltozott a helyzet, ám nem feltétlenül csak a jó irányba. A két műholdas közszolgálati csatorna óriási lépés, s ma már a magyarlakta határon túli térségek kábeltévéi kereskedelmi csatornákat is beiktatnak a kínálatba. Sok helyütt megy az ATV és a Satelit, Sepsiszentgyörgyön is magyar hangja van az Eurosportnak, magyar felirat o lvasható a dokumentumcsatornán. A földi sugárzású tévékből csak a szemét és a bulvár jut be, csatornától függetlenül: a helyi adók videóról egymás után adják le a pár hetes Dáridót, Fókuszt és Barátok köztöt. A hírcserében is jókora lyukak vannak: ha egy r epülőgép lezuhan Kínában, arról pár perccel később minden híradóban értesülünk, de ha cián ömlik a Tiszába, arról csak három nap múlva; ha pedig bezár egy gyár Huszton (magyar családok ezreit sodorva a létminimum alá), arról esetleg sohasem. A határon túli magyar kereskedelmi rádiók kritikátlanul és anyaországi gátlástalansággal sugározzák a magyar percegyüttesek produkálta zenei borzalmakat, igényes muzsikát csak elvétve hallani. A könyv átjut, de kevesek örömére. A Korondról Székelyudvarhelyre beautóbusz ozó nyugdíjas pedagógus a kitűnően ellátott központi könyvesboltban elgondolkodhat azon: havi nyugdíjából megveszie a Harmonia Caelestist Esterházytól és mondjuk a magyar Szent Korona képes albumát (és akkor nem eszik harminc napig), vagy vásárol tíz dara b Daniel Steelt dombornyomásban (és szintén koplal). Szóval mindent kapni: magas kultúrát méregdrágán és raktárban maradt ponyvát valamivel olcsóbban. A legbonyolultabb a helyzet a nyomtatott sajtó területén. Sajnos tizenkét esztendő után sem sikerült meg oldani, hogy ugyanazt a közéleti heti- és ne adj’ isten, napilapot meg lehessen vásárolni Lendvától Nagybányáig és Dunaszerdahelytől Pancsováig. A pornót (már ahol az illető ország szabályozása ezt nem tiltja) meg lehet, a piac kitalálta a zökkenőmentes te rjesztést. Igaz, pár hónapos késéssel jönnek, de hát mindannyian tudjuk, a lefotografált színhús aktualitása örökkévaló. A női magazinok terjesztő irodái már ezt is megoldották: a Sóhaj és ténsasszony típusú hetilapok a magyarországi megjelenés napján kaph atóak a Kárpátmedencében, nem beszélve a hogyan bontsunk ki egy zöldborsókonzervet műkörömmel jellegű méregdrága havi életmódmagazinok is, utóbbiak kétszeres áron. Az internet persze segíthetne, de hát a romániai magyar társadalom alig öt százaléka fér h ozzá, a Vajdaságból és Kárpátaljáról meg még ennyien sem. Nem sikerült létrehozni egy Kárpátmedencei napilapot, pedig a műszaki feltételek adottak: elektronikus úton másodpercek alatt elküldhető a brassói, a szabadkai, a pozsonyi, a beregszászi nyomdába a betördelt oldal, a friss újság pedig másnap ott lehetne az összes magyarlakta település postaládájában. És ha már napilapot nem is merünk álmodni, egy hetilap biztos megállna a piacon. Igény – főleg a választások után – volna rá, hiszen az elmúlt négy évb en összekovácsolódott a nemzet. Kevés szó esik róla, de tudnunk kell: a Kossuth téren például több ezren voltak személyesen is jelen a határon túlról, s lélekben minden bizonnyal több millióan. A választások után érzett elkeseredettségnél talán csak a ten ni akarás a nagyobb. Hogyan segíthetünk, mi a feladatunk? – kérdik sokan, de a választ nem találják a rendelkezésükre álló információs csatornákon. Az információ pedig nagy hatalom, s a csapoknál a határon túl is, sajnos,
