Reggeli Sajtófigyelő, 2002. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-04-12
11 A koszovói bombázások idején „Magyarország a NATO első katonai akciójában kifogástalanul teljesített. A válság 78 napig tartott, nem volt kön nyű, de Magyarország számára gyorsított beilleszkedést biztosított... Egészen más volt ezt a 78 napot végigélni úgy, hogy tagok vagyunk és élvezzük a szövetség biztonsági garanciáit.” (Magyar Nemzet, 2000. március 11.) „Amikor a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény megfogant, már akkor tájékoztattuk a szomszédos országok és az EU, valamint a NATOtagállamok nagyköveteit... Ez a multilaterális konzultáció immár két és fél éve tart... Ilyen széles tájékoztatás, egyeztetés, konzultáció mellet t még nem láttam törvényjavaslatot előkészíteni.” (Népszava, 2001. május 12.) „Az elmúlt négy évben sikerült egyensúlyt teremteni egy markánsabb nemzetpolitika és egy erőteljesebb KözépEurópapolitika között.” (Előadás az ELTEn, 2002. március 19.) vissza „ KEVESEBB, MINT RENDSZERVÁLTÁS, TÖBB, MINT KORMÁNYVÁLTÁS” – AZ ORBÁNKORMÁNY NÉGY ÉVE (10. EUINTEGRÁCIÓ) Általános siker, jól lokalizált válságok [20020327] Jó előjelekkel fordul a csatlakozási tárgyalások célegyen esébe Magyarország, az Európai Unió továbbra is az elsőként felveendő államok közt számol hazánkkal. Így az elmúlt négy év integrációs politikája összességében mindenképpen sikeresnek mondható – főként, hogy az egyes részterületeken jelentkező kisebb válsá gokat is sikerült lokalizálni. Már a kormányprogram EUintegrációs részét is mérsékeltebb nemzeti retorika jellemezte, mint a külpolitika egyes más területeit, s a nemzeti érdekek képviseletének más területeken gyakori hangsúlyozását a kormány négyéves tev ékenysége során is legtöbbször összhangba tudta hozni a sikeres integrációs politikához nélkülözhetetlen reálpolitikusi józansággal. Az összhang megtalálása persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna időnként éles öszszeütközések is a kétféle (nemzeti és integrációs) prioritás között, noha a külügyi vezetés komoly erőfeszítéseket tett ezek enyhítésére. A határon túli magyarok számára kidolgozott kedvezmények rendszeréről például az unió – egyébként a kormánnyal összhangban – kezdetektől fogva hangoztatta, hogy a csatlakozás után az EUországok viszonylatában meg kell szüntetni, mert sérti az etnikai diszkrimináció tilalmának európai el vét. Gyakran illette kritikával az EU a versenyeztetés – magyar vállalkozók előnyhöz juttatásával indokolt – elmaradását az autópályaépítéseknél, vagy (nemcsak ezzel összefüggésben) a költségvetésen kívüli pénzalapok fokozódó – gyakran szintén nemzeti jel szavakkal igazolni próbált – igénybevétele miatt keletkező fiskális átláthatatlanságot is. Összességében mégis elmondható, hogy a nemzeti érdeknek az integrációs tárgyalásokon való érvényesítése során a kormány legtöbbször felül tudott emelkedni saját (bel politikai) retorikájának szintjén, és jó értelemben vett technokrata megoldásokat talált számos problémára. Az unióval folytatott tárgyalásokon a kormány nem a politikai marketingben megjelenő „nemzeti érdeket” képviselte, hanem a valódit. Talán a legnagy obb próbatételt ebből a szempontból az EUpolgárok földvásárlásáról a csatlakozási tárgyalásokon folytatott alkudozás, illetve az eredmény itthoni tálalása jelentette, hiszen az 1997es népszavazási kezdeményezések idején még a Fidesz és a kisgazdapárt is erősen elkötelezte magát „a haza nem eladó” jelszó mellett. Ezért az integrációs politika egyik komoly sikereként könyvelhető el, hogy ebből a potenciális gyúanyagból nem lett a magyar EUcsatlakozást kisiklató bomba az elmúlt négy év során – sőt, a Fidesz még a csatlakozási tárgyalások ezen témájának 2001 közepi ideiglenes lezárása idején is ellenőrzés alatt tudta tartani a kormányból nem sokkal korábban kitessékelt kisgazdavezér demagóg ellenakcióit. Az ellenzék által bírált kormányzati lépések némelyikét egyébként az EU részéről nemcsak megértéssel, de néha egyenesen örömmel fogadták (például a kétéves költségvetést, amely kifejezetten megkönnyítette a csatlakozási felkészülést). Nem lehet azonban azt állítani, hogy az uniós integráció célkitűzése a korm ány prioritási listáján mindig az élen állt volna. Számos példa idézhető, amikor belpolitikai megfontolások elsőbbséget élveztek az EUcsatlakozással szemben. Nyilvánvaló, hogy az audiovizuális
