Reggeli Sajtófigyelő, 2002. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-04-12
8 számoló elemei főleg az elmúlt egy évben meglehetősen vegyes visszhangot váltottak ki külföldön. A Külügyminisztérium igazi csúcshatóság szerepét töltötte be a mostani kormányz ati ciklusban. Itt maradt az uniós integráció irányítása, 1999ben pedig idekerült a külgazdaság vezérlése is, s a magyarságpolitika tervezése is jobban összpontosult a tárcánál, mint a Hornkormány idején. Régi vágya teljesült a (mindenkori) Külügyminisz tériumnak, amikor – rátéve a megelőző kormány által felrajzolt ire a pontot – övé lett a külgazdaság. Lezárult az évtizedes vita arról, hogy egy export vezérelte gazdaságban, amelynek lételeme a külföldi működőtőke, kelle ezeket az ügyeket felkaroló öná lló szaktárca (NGKM), a területet jobbe egy kereskedelmi minisztériumra bízni (IKM, majd IKIM), esetleg egy elvben az egész magyar gazdaságot végül is lefedő tárcához utalni (GM). A kormányzati átszervezés a lehető legkisebb vérveszteséggel járt. Sem magu k az érintettek, sem a partnerek, sem a szakterület nem szenvedte meg ezt az időszakot. Nehéz eldönteni, az átszervezésnek vagy a kormányzati filozófiának köszönhetőe, de tény: üdítő változást hozott az elmúlt években a külgazdaságdiplomácia kereskedelm i vitakezelési módja. Míg korábban a színfalak mögötti egyeztetések, állandó kompromiszszumkeresések voltak jellemzők, most sokkal harciasabbá, keményebbé vált a viták kezelése, s a kompromisszumkészség is megmaradt. Pedig kijutott a „jóból” a Balás Péter, majd Major István helyettes államtitkár vezette területnek, hiszen 1998 óta gyakorlatilag folyamatosak a vámviták a CEFTAn belül az oroszokkal, esetenként az USAval, de még az EUval is. Az már más lapra tartozik – s igazság szerint nehezen lemérhető – , hogy mennyire voltak eredményesek az erőfeszítések: a részsikereket ugyanis újabb és újabb viták követték. Egyértelműen eredményes volt ugyanakkor az – 1991 óta tartó, konszenzusos – szabadkereskedelempolitika vitele. Sikerült új megállapodásokat kötni (akár az EUval való konfliktust is felvállalva). Jó teljesítményként értékelhetők az egyes CEFTAországokkal az agrárkereskedelem gyorsított liberalizációjáról született megállapodások is. Kiváló jelzővel kell illetni a nemzetközi szervezetekben folytato tt gazdaságdiplomáciai tevékenységet. Igaz, a magyar gazdaságdiplomácia hosszú ideje jó hírnévnek örvend a világban, s a rendszerváltás, majd a kormányváltások sem eredményezték a profik menesztését. Külön kiemelendő a Kereskedelmi Világszervezeten belüli tevékenység: Magyarország az új dohai liberalizációs forduló útnak indításában nemzetközi súlyánál jóval nagyobb szerepet játszott, s mintegy szószólójává vált térségünknek. Nem véletlen, hogy a fordulót előkészíteni hivatott hét munkacsoport egyikének vez etését az alig pár hónapja kinevezett új magyar WTOnagykövetre bízták. Kevésbé minősíthető sikeresnek a kereskedelemfejlesztés és befektetésösztönzés egyik fontos elemének számító külpiaci hálózat területe (amelynek felügyeletét a KüM a Gazdasági Miniszt ériummal közösen látja el). Előítéletektől sem mentes, számos rossz lépést követően ebben a ciklusban sem sikerült megnyugtató módon rendezni a korábban kettéválasztott külpiaci hálózat helyzetét. Ebben a négy évben csak a sminkelésre, némi átrendezésre fu totta az erőből és energiából. A helyzet ma sem kevésbé kaotikus, a kétféle külképviselet munkamegosztása sem egyértelműbb, és az együttműködés sem kevésbé feszült, mint korábban volt. Ebben a ciklusban új külgazdaságstratégia is készült, amelyben új ele m nemigen található (igaz, a régiben sem volt), ami pedig új, annak végrehajtásában jottányit sem sikerült előrelépni. Hiszen például a stratégiában kiemelt szerepet kapó magyar tőkeexport támogatása s a magyar regionális minimultik kialakulásának segítése egyelőre szinte csak papíron létezik. Hiába ígérték, máig sem készült el az eszközöket, állami szerepvállalást lefektető rendelet. A témát időről időre bedobják – ahogy a kormányzati prtevékenység megkívánja. A legtöbb tárcához képest stabilnak minősíth ető a hagyományos diplomáciai garnitúra is, amennyiben az 1990 – 94 között be, majd kikerült, és 98 után visszatérő MDF- (ritkábban MDNP) kádereket is a folytonosság zálogainak tekintjük. Martonyi János személyében olyan, általánosan elismerten rátermett é s kiterjedt szakmai tudású miniszter került a tárca élére, aki egyidejűleg jelentett garanciát a régi szakapparátus számára és szimbolizálta a folytonosságot a korábbi jobboldali vezetéssel. Ugyanakkor miután közigazgatási
