Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-08
7 külügyi tárcánál állították - jóformán csak egy kifejezés körüli vita nem zárult le. Azóta mindkét fél háromhárom levelet írt a másiknak, közeledésről azonban nincsenek hírek. Budapest állítja, a szlovákok egészen más szövegtervezetet küldtek, mint amiben a két államtitkár megállapodott. A mostani levél tartalmáról Chlebo az MTI szerint csak annyit mondott, hogy Pozsony nem a törvény szlovákiai hatályán ak feltételeiről akar tárgyalni, hanem arról, hogy a magyar jogszabályt ne alkalmazzák Szlovákiában. Jaroslav Chlebo a sajtótájékoztatón szólt arról, hogy míg a kedvezménytörvény ügye a jelek szerint elhúzódik, addig egy másik magyarszlovák vitás kérdés rövidesen lezárul. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének magyar küldöttsége ugyanis kifogást emelt az ellen, hogy Szlovákia tavaly elkezdett közigazgatási reformjának keretében az ország közigazgatási felosztását az ott élő magyar kisebbség érdekei ell enében hajtották végre. Chlebo Strasbourgban úgy értesült, hogy Szlovákiát ezért nem fogják elmarasztalni, mert az idevágó jogi tanulmány megállapításai szerint az ország közigazgatási felosztása helyénvaló volt, és nem sértette a szlovákiai magyarság érde keit. Bársony András (MSZP), az ET monitoringbizottságának magyar elnöke lapunknak sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta Chlebo kijelentését. Emlékeztetett azonban rá, hogy sok közgyűlési határozattervezet kering az ET különböző szintjein, mielőtt megsz avaznák napirendre tűzését, vagy határozattá emelnék, azonban ez idő szerint ilyen döntésről neki nincsen tudomása. Igaz, tette hozzá, az ET elnökségnek jelenleg nincs magyar tagja. vissza MHösszeállítás Martonyi: a Benesüg y nem téma a kétoldalú viszonyban 20020308 (a nyomtatott MH cikke) Martonyi János külügyminiszter tegnap Bécsben újságírók előtt elhatárolta magát a Die Presse című lap cikkének címétől, bár az írást korrektnek mondta. "Budapest kitart a Benesdekrétumo k vége mellett még az EUbővítés előtt" - szólt a Presse budapesti keltezésű cikkének címe. Martonyi ismét leszögezte, hogy a Benesdekrétumok kérdését sem a kétoldalú kapcsolatokban, sem a visegrádi együttműködésben, sem pedig Csehország és Szlovákia unió s csatlakozása kapcsán nem hozza fel. Amennyiben van ellentmondás az EU közös jogrendje és a Benesdekrétumok között, úgy ezt Csehországnak és Szlovákiának kell megoldania, s e két állam feladata annak kidolgozása, hogy miként oldható fel az ellentmondás. Martonyi bízik abban, hogy Prága és Pozsony Magyarországgal egy időben lesz az unió tagja. A sajtóban megjelent, a Benesdekrétumok kapcsán az állítólagos magyarosztrákbajor tengelyre vonatkozó feltételezésekre reagálva, a külügyminiszter leszögezte: a középeurópai együttműködés minden formáját folytatni szándékozik Magyarország, s ebben egyaránt benne foglaltatik a visegrádi csoport, a kis Duna menti csúcs és számos más hasonló. A visegrádi csoportról úgy vélte: az együttműködés más középeurópai formá i mellett az uniós csatlakozás után is megőrizhető, de hogy milyen formában, azt majd akkor kell eldönteni. A magyar külügyminiszter csütörtökön délelőtt Bécsben osztrák kollégájával, Benita FerreroWaldnerrel tárgyalt, főleg európai integrációs kérdésekr ől. A támogatások kapcsán rámutatott, hogy Budapest EUtagjelöltként egyenlő versenyt tart szükségesnek. Mint elmondta, Magyarország elégedetlen a támogatások kilátásba helyezett mértékével, és elfogadhatatlannak tartja a tízéves átmeneti rendezést, mert n em tudni, milyen lesz az új rendszer 2007 után. A miniszter úgy vélte, a kérdésben az EU közös álláspontjára június végére, a megállapodásra a németországi választások után, a tárgyalások utolsó szakaszában lehet számítani - írta a távirati iroda. Martonyi tegnap találkozott AlsóAusztria tartományi főnökével is. A Die Presse, szintén tegnap, kommentárban fejtegette, hogy az EUbővítés tervezett menetrendje egyre nehezebben tartható. A lap brüsszeli tudósítója névtelen EUforrásokra hivatkozva kevésnek tar tja a hátralévő kilenc hónapot a csatlakozási tárgyalások lezárására, hiszen a legnehezebb kérdések maradnak az utolsó félévre. Az általános agrárreform késik, kedvezőtlen hatása lesz a tagjelölt országok jelentős részében zajló választásokkal járó bizonyt alanságnak, továbbá megoldatlan belső problémáiknak. Kis Duna menti csúcs Stoiber nélkül Hétfőn Esztergomban tartják Magyarország, Ausztria, Bajorország és BadenWürttemberg vezetőinek úgynevezett kis Duna menti csúcsát. Bajorországot azonban ezúttal nem Edmund Stoiber miniszterelnök képviseli, aki a németországi konzervatív uniópártok kancellárjelöltjeként nem tud időt szakítani a találkozóra. Őt Erwin Huber bajor államminiszter helyettesíti. A négy konzervatív vezető találkozik Paskai László bíboross al, és megtekinti a Mária Valéria hidat. Korábban tavaly februárban Ulmban, majd szeptemberben Melkben tartottak hasonló összejövetelt. vissza MHösszeállítás