Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-07
5 Míg a jobboldal mindig szelí d és elvszerű, mit tesz addig az ellenzék? Íratnak egy cikket a Washington Postba, és itthon úgy idézgetik, mintha maga Bush elnök írta volna. Pedig a magyar közvélemény már éppen elhitte, mennyivel elegánsabb dolog három nap késéssel egy gratuláló telefon , mint a látogatás napján egy tányér pogácsa az Ovális Irodában. Még szerencse, hogy a pesti liberálisok washingtoni embere régen volt már középeurópai tudósító. Zemanról például azt írta, hogy kapcsolatot tart a maffiával, de a magyar miniszterelnökről c sak a lebensraum jutott eszébe, meg az, hogy Orbán nem hajlandó kizárni a MIÉPpel való koalíciót. Pedig ha igazán jó súgói lettek volna, már azt is tudná, hogy a következő ciklusban a MIÉP jelöli a köztársasági elnököt. Az is micsoda szégyen: Kovácsék elv esztik a fejüket, és összeállnak ezzel a Zemannal meg Dzurindával, hogy méltánytalan támadásokat zúdítsanak a kormányra, igyekezzenek kárt okozni a kabinetnek, a miniszterelnöknek és az ország nemzeti érdekeinek! A szerda reggeli interjúból kiderült: aki k ampányérdekből kárt okoz a miniszterelnöknek, az egyszersmind kárt okoz az ország nemzeti érdekeinek. Sőt: aki kárt okoz a miniszterelnöknek, az egyúttal abba a látszatba keveredik, mintha egyetértene a benesi dekrétumokkal. De hát a polgári oldal szelíd é s elnéző: történt, ami történt, felejtsük el! Legyen Benesről is újra konszenzus! Úgyis vissza kell majd térni a kérdésre; ha majd megmondjuk a szlovákoknak, hogy mennyi kártérítést követelünk tőlük, és megfenyegetjük őket, hogy ha nem fizetnek, nem vesszü k föl őket a NATOba, akkor a kormány hadd tudja a háta mögött a teljes magyar közélet támogatását! vissza Tanács István Nem volt magyar atrocitás Ukrajnában 2002. március 6. 17:05 MTI Jele ntős előrelépésnek tartom, hogy egy kompromisszumos megoldás eredményeként végre pont kerülhet a vereckei magyar honfoglalási emlékmű hat éve megoldatlan ügyének a végére - közölte szerdán Ungváron kétnapos nem hivatalos kárpátaljai látogatását összegezve Németh Zsolt. A Külügyminisztérium politikai államtitkára a magyar emlékmű kérdéséről kedden Ungváron Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával folytatott megbeszélést. Ő arról tájékoztatta, hogy ukrán szaktörténészekkel vizsgáltatták meg az emlékmű építését ellenző, főként Lviv (Lemberg) megyei ukrán nacionalisták tiltakozása alapján, hogy valóban végezteke ki a Vereckeihágón elfogott ukrán szicsgárdistákat 1939ben a Kárpátaljára bevonuló magyar csapatok. Ám a kutatók semmi nyomát nem t alálták az állítólagos magyar atrocitásoknak. A kárpátaljai vezetés ezért készen áll arra, hogy a magyar és ukrán felet egyaránt kielégítő megoldást ajánljon a torzóban maradt millecentenáriumi magyar emlékmű kérdésének rendezésére - tette hozzá Németh. Megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kárpátaljai vezetéstől ígéretet kapott a többi között a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház zökkenőmentes állami finanszírozásának biztosítására, a páratlan magyar történelmi okmányokat őrző, de katasztrofális állagú beregszászi levéltár épületgondjának orvoslására. Ungváron felkereste a magyarigazolványokra vonatkozó kérelmek összegyűjtését végző információs irodát, s örömmel tapasztalta, hogy Kárpátalján nagy az érdeklődés a kedvezménytörvé ny iránt. Ungváron eddig 2897en, Kárpátaljaszerte pedig közel 40 ezren, vagyis a becsült ukrajnai magyarság közel egyharmada kérelmezte a magyarigazolványt. Németh szerint a szomszédos országok közül mostanáig az ukrajnai magyarok igényelték legnagyobb a rányban a magyarigazolványt. A kárpátaljai református és római katolikus egyházi vezetőkkel - Horkay László és Majnek Antal püspökökkel - folytatott megbeszélést összegezve elmondta: a kárpátaljai történelmi egyházak kiemelkedő szerepet játszanak a helyi magyar közösség oktatási és sz ociális intézményeinek működtetésében, valamint a magyar állam által Kárpátalján megvalósuló három nagy program, azaz a földprivatizációhoz nyújtott pénzügyi és az árvíz utáni újjáépítési támogatások, illetve a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos ügy intézés