Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-07
6 lebonyolításában. Ezért a magyar kormány a jövőben is fontos feladatának tekinti a kárpátaljai magyar egyházak tevékenységének támogatását. Németh Zsolt Ungváron megismerkedett a Széchenyi Alapítvány tevékenységével, amely tizenötezer kárpátaljai magyar gazda földprivatizációs illetékét finanszírozta 80 millió forint értékben az Új Kézfogás Közalapítvány támogatásával, illetve 120 millió forint összegben juttatott az elmúlt hetekben 10 ezer magyar földművesnek vetőmagot és műtrágyát. A külügyi á llamtitkár szerda délután a Huszt környéki Visket kereste fel, ahol ünnepélyesen átadta a Britannica Hungarica enciklopédia köteteit, a HTMH ajándékát, a helyi Kölcsey Ferenc Középiskolának, majd lakossági fórumon vett vett részt. vissza Meciar megbuktatná Dzurinda kormányát 2002. március 6. (9. oldal) Neszméri Sándor (Pozsony, Szlovákia) Vladimír Meciar háromszoros exkormányfő, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke nem tartja be a tavaly télen tett ígéretét, miszerint nem fogja támogatni a Dzurindakormány megbízatási idejének lerövidítését, azaz nem fogja támogatni megbuktatását. A mozgalom keddi sajtóértekezletén Sergej Kozlík, a harmadik Meciarkormány volt alelnöke arról tájékoztatta az újságírókat, hogy képviselőcsoportjuk a jövő héten kezdődő parlamenti ülésszakon bizalmatlansági indítványt nyújt be Mikulás Dzurinda kormánya ell en. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom gazdasági szakértője a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a „kormány egyre kevésbé tudja megvalósítani céljait”, gyakorlatilag „nem kormányozza az országot”, ráadásul hibát hibára halmoz a magánosítási folyamatba n is. A mozgalom kezdeményezése azért lehet sikeres, mert közben a Szlovák Gázipar Rt. magánosítása miatt a koalíciós posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja újra a meghirdetett nemzetközi tender leállítását és új kiírását kezdeményezi, melyet a többi kormánypárt elutasít. Megfigyelők szerint azonban a Meciarmozgalom álláspontjának a változását nem a gazdasági eredménytelenség váltotta ki, hanem az, hogy a kormánykoalíció jobboldali pártjai nemzetközi kapcsolataikat a mozgalom, illetve Meciar lejárat ására használják ki, amelynek az az eredménye, hogy az Egyesült Államok vezető politikusai közül többen is olyan véleményüknek adtak hangot: amennyiben az őszi választások után kormányzati szerephez jut Meciar és mozgalma, Szlovákia nem kap meghívást a NAT Oba. Meciar ugyanakkor arra készült – több nyilatkozatban megerősítve – , hogy a szeptemberi parlamenti választások után az EDU és az Európai Néppárt tagjaival, a Kereszténydemokrata Mozgalommal és a Magyar Koalíció Pártjával alakít kormányt, mozgalma nemz etközi elismertetését is kikényszerítve ezzel. Az amerikai megnyilatkozások után azonban a hazai elszigetelődés lett a mozgalom sorsa, s olyan helyzet alakult újra ki, hogy Meciar ugyan megnyerheti a választásokat, de nem lesz kivel kormányt alakítania. vissza Kölcsönös bírálatok a dekrétumvitában 20020307 (a nyomtatott MH cikke) A magyar miniszterelnök azt vetette az ellenzék szemére szokásos reggeli rádióinterjújában, hogy a nemzeti érdekeket háttérbe szorította a külpol itikai kérdéseket érintő választási kampány miatt. Továbbra is a legfelsőbb szinten foglalnak állást a térség politikusai a Benesdekrétumok diplomáciai és európai integrációs vonatkozásairól, érintve a státustörvényt is. Orbán Viktor megerősítette, hogy a z "ilyen fajta törvényeknek, jogelveknek nincs helyük a jövendő EUban". Szerinte Szlovákia uniós csatlakozásával a probléma el fog porladni, Wolfgang Schüssel osztrák kancellárnak a kárpótlásra vonatkozó javaslatát viszont megfontolásra érdemesnek tartja. A miniszterelnök sajnálta, hogy az ellenzék "az egész nemzet szempontjából fontosnak tekinthető külpolitikai kérdéseket" belekavarta a választási kampányba. Így az a látszat keletkezett, mintha a baloldali ellenzéki pártoknak nem lenne különösebb problém ájuk a dekrétumokkal, mondta Orbán, felhíva rá a figyelmet, hogy a nemzeti és országos érdekeket ne rendeljék alá a kampány külpolitikai részének, ami miatt szerinte méltánytalan támadás érte a kormányt.