Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-06
8 Ukrajna és a magyarok 2002. március 5. 16:25 MTI Körvonalazódik a kompromisszum az ukrán féllel a vereckei honfoglalási emlékmű felépítése ügyében, amely emlékmű a magyar turisták zarándokhelyévé vált. Az ukrán kormányzó maga bíztatja magyar beosztottait a magyarigazolvány igénylésére. Többek között erről esett szó Németh Zsolt kárpátaljai látogatásán. Kárpáta lján nincs és nem lesz semmilyen akadálya a magyarországi státustörvény végrehajtásának, mivel az ukrajnai megye vezetése üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely a kárpátaljai magyarok támogatására irányul - hangsúlyozta Hennagyij Moszkal, Kárpátalja ko rmányzója Ungváron a kárpátaljai látogatáson tartózkodó Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkárral folytatott megbeszélésen. A kormányzó azt is kifejtette: ő maga biztatja magyar nemzetiségű beosztottjait, hogy igényeljék a magyarigazolványt . A tárgyalást követő sajtókonferencián Németh Zsolt nagyra értékelte, hogy körvonalazódik a kompromisszum az ukrán féllel a vereckei honfoglalási emlékmű felépítése ügyében. A kárpátaljai megyei vezetés szaktörténészekkel vizsgáltatta meg az emlékmű épí tését ellenző ukrán nacionalisták kifogását, amely szerint 1939ben a bevonuló magyar csapatok elfogott ukrán szicsgárdistákat végeztek volna ki a Vereckeihágón. Mivel az ukrán tudós szakemberek semmilyen nyomát nem találták az állítólagos magyar atrocitá soknak, a kárpátaljai vezetés készen áll arra, hogy kompromisszumos megoldást ajánljon a torzóban maradt honfoglalási emlékmű kérdésének megnyugtató rendezésére - fűzte hozzá Németh. Moszkal a megbeszélésen elmondta, hogy a torzó vereckei emlékmű a magya r turisták zarándokhelyévé vált, ezért a kárpátaljai vezetés üdvözölné, ha magyarországi vállalkozók is bekapcsolódnának a környék rendezésébe szálloda, étterem építésével. Németh megelégedését fejezte ki, hogy a kárpátaljai vezetés minden tőle telhetőt megtesz a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház zökkenőmentes állami finanszírozásának biztosítása, az egyedülálló magyar történelmi okmányokat őrző, katasztrofális állagú beregszászi levéltár épületgondjának orvoslása érdekében és keresi a megol dást, miként ellentételezhetné kárpátaljai magyar oktatási és művelődési intézmények felújításának formájában a beregszászi kórház építése során felhalmozódott egymillió dolláros ukrán államadósság fele részének a magyar kormány általi elengedését. A kül ügyi államtitkár Ungváron részt vett a Széchenyi Alapítvány kuratóriumának ülésén. A tanácskozás után Németh méltatta az alapítvány tevékenységét, azt, hogy az Új Kézfogás Közalapítvány támogatásával 15 ezer kárpátaljai magyar gazda földprivatizációs illet ékét finanszírozta 80 millió forint értékben, illetve 120 millió forint összegben juttatott az elmúlt hetekben 10 ezer gazdának vetőmagot és műtrágyát. Németh Zsolt késő délután Nagydobronyban Horkay László református püspökkel találkozott, meglátogatta a helyi református gyermekotthont és lakossági fórumon vett részt. A külügyi államtitkár szerdán Ungváron részt vesz a tavaly márciusi árvíz áldozatainak emlékére tartandó rendezvényen, amelyen Leonyid Kucsma államfő elnököl. Ezt követően Németh Viskre lát ogat, ahol ünnepélyesen átadja a Britannica Hungarica enciklopédiát a helyi Kölcsey Ferenc Középiskolának, majd hazautazása előtt