Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-08
14 meg előttem. És talán így lettek volna ezzel mások is, ha történetesen nem éppen a miniszterelnököt vádolják meg azzal, hogy megbélyegezte az ellenzéket, ami viszont egy kormányfőtől igazán illetle n dolog. De persze ez nem lenne Magyarország, ha a dolog ilyen egyértelmű lenne. A mi (politikai) viszonyaink között azonban semmiről nem lehet tudni, hogy aze, ami. Azaz - természetesen - három nap elteltével sem tisztázódott, hogy Orbán Viktor mondotte ilyet vagy sem, annak ellenére, hogy szerda reggel maga az érintett nyilatkozott a történtekről a Magyar Rádióban. A miniszterelnök válasza olyan volt, mint amilyen feleletet adott a FideszMIÉP lehetséges kormányzati együttműködésről; ha akarom, igenkén t, ha akarom, tagadásként értékelhetem nyilatkozatát. Ismétlem: ebben az országban mostanában jószerivel semmi nem egyértelmű. Amire azt gondolnák, hogy viszonylag könnyen eldönthető kérdés és legfeljebb két válasz adható rá, ott sem derül ki soha az igaz ság. Csak hogy egy friss példát említsek: az a vád érte az Országos Választási Bizottságot, hogy törvényellenesen zárt ülésen határozott a hozzá érkezett beadványokról, amire persze az OVB kijelentette: szó nem volt zárt ülésről. Nos, ez is tipikusan azon ügyek közé tartozik, ahol elég gyorsan fülön csíphető, hogy ki hazudik. De nem nálunk. Itt sosem fog tisztázódni, hogy ki füllentett. Visszatérve Orbánra: szavai alapján nyugodtan mondhatjuk, teljesen mindegy, hogy elhagytae száját az ominózus szóösszeté tel vagy sem. A miniszterelnök ugyanis úgy vélekedik, hogy az ellenzék viselkedése sokszor vált ki érthető és jogos indulatokat. Ami ugye azt jelenti, hogy maga is úgy látja - és ennek más formában, más alkalmakkor már maga is hangot adott : a parlamenti ellenzék két pártja nem a hazát, nem a nemzeti érdekeket szolgálja. Ez pedig lényegében nem más, mint a hazaáruló legyengített, szalonképesített formája. És ez jobban is illenők a miniszterelnök stílusához, legalábbis ahhoz a stílushoz, amely az utóbbi két esztendőben jellemzi őt. Akkoriban tért át - jól érzékelhetően éppen a két évvel ezelőtt, vigadóbeli országértékelő beszédében - arra prezidenciális szerepre, amelyben minden magyar miniszterelnökeként mutatkozott, kerülve a pártkonfliktusokat, egyáltalán minden olyan megnyilatkozást, amely őt, mint kormányfőt harci helyzetbe hozza. Még a személyét érő támadásokat is megértő szellemben fogadta, folyamatosan hangsúlyozva tiszteletét az ellenféllel szemben. Orbán nem akart és nem is alacsonyodott le kicsinye s harcokhoz, a visszavágást mindig meghagyta pártbéli társainak vagy a sajtó őt rendületlenül kiszolgáló képviselőinek. Történt azonban tavaly, a tél kezdetén valami. Valami, ami láthatóan kibillentette őt elnöki attitűdjéből. Egyre türelmetlenebbé, egyre érdesebbé vált, olykor kifejezetten indulatossá. És, ha innen közelítem a kérdést, azaz folyamatként képzelem el az első jelek óta eltelt időszakot, akkor bizony azt kell gondolnom: Orbán Viktor akár le is hazaárulózhatta az MSZP és az SZDSZ képviselőit. Innen, a politikai megfigyelő székéből ugyanis úgy tűnik: először került a Fidesz vezetése olyan helyzetbe kormányzása óta, hogy nem tud egy kérdést a kommunikáció szintjén sem kezelni. Eleddig bármily botrány, vád, közepette megtalálták azt a hangot, amel y minimum megosztottá tette a társadalmat, ahogyan "szét lehetett beszélni" azokat a támadásokat, amelyek a pártot vagy a kormányt érték. A státustörvény, majd pedig az OrbánNastase egyetértési nyilatkozat kifogott rajtuk. Feltételezem: arra számítottak, hogy az ellenzék nem lépi át azt a határt, amely a magyar polgárokat esetleg idegenellenességre hangolja. Az MSZP és az SZDSZ azonban nem tette meg nekik ezt a szívességet, meglehet, sokak szerint a jó ízlés határát súrolva, harcot hirdettek a magyar munka vállalók érdekében. Minden közvéleménykutatás azt mutatta: a magyar lakosság hetven százaléka elutasítja az idegen munkavállalók beáramlását. És hiába próbálták a Fidesz prominensei történelmi tettként értékelni és érzékeltetni a megállapodást, hiába hatá roztak meg utóbb kvótákat megnyugtatandó a közvéleményt, hiába közölték: részükr ől a vita le van zárva, majd - élesebbre váltva , hogy az ellenzék idegengyűlöletet kelt és haiderizálódik, bármivel próbálkoztak, a kommunikáció nem működött. És nem működik most sem: a romániai fiaskót követni látszik a szlovákiai bukás.
