Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-04
13 elõtt mindig kötelesek fejet hajtani? K orábban Bukarest, Prága stb. most pedig Budapest? A kérdés jogos, hiszen a határon túli legitim magyar képviselet számára ezek szerint elfogadható (ugyanúgy a magyar kormány és a parlamenti többség számára is?), hogy más és más feltételek mellett lehet val aki státusmagyar például Pozsonyban és Kolozsvárott. Míg Szlovákiában megelégszenek azzal, ha valaki magyarnak vallja magát és tud magyarul, addig Romániában további okmányokkal kell igazolni a magyarságot. A határon túli magyar politikai elitet a következ õ hét eseményei sem zökkentették ki a polgári kormány iránti lojalitásukból, pedig a románmagyar egyezmény aláírását követõ zavarban a magyar kormány több tagja megfeledkezett arról, hogy kirõl is szól a kedvezménytörvény. Matolcsy György gazdasági minisz ter a kormány sajtótájékoztatóján (2002. jan. 4.) a külföldiek magyarországi munkavállalásának három csatornájáról értekezett. Ezt igazolta néhány nappal késõbb Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára, aki szerint "eggyel sem fog több külföldi dolgozni, mint amenynyit a gazdasági miniszter engedélyez". (Esti Híradó, m1, 2002. jan. 8.) Summa summarum a kedvezménytörvény hatálybalépését követõen néhány órával kiderült, hogy a romániai és az ukrajnai magyarok számára egyik legfontosab b, a megélhetés reményével kecsegtetõ kedvezmény mindössze blöff. Nagyon kínos, de kiderült, hogy magyarigazolvánnyal is külföldi marad a státusmagyar, ezt maga Orbán Viktor jelentette ki idézett tévéinterjújában. Ez a tudathasadásos állapot jellemzi a szl ovákiai magyar politikai képviselet megnyilvánulásait a kedvezménytörvény ügyében a szlovákiai médiákban is. Körömszakadtáig kitartanak a magyar kormány hivatalos álláspontja mellett, a nemzetközi jogásztestület véleménye ellenére tagadják a törvény exterr itorialitását. A szlovák ellenvetéseket kizárólag a többségi nemzet rosszhiszemûségeként állítják be. A helyzet azonban ennél összetettebb, mert a Magyar Koalíció Pártja kettõs stratégiát érvényesít, egyet a mai magyar kormánnyal és a szlovákiai magyar köz véleménnyel, egy másikat pedig koalíciós partnereivel szemben. A Mikulás Dzurinda vezette SDKÚ mindvégig a csendes diplomácia híve volt, kitartóan figyelmeztette a magyarországi partnert, hogy nagyon érzékeny kérdésrõl van szó, ezért legyen kiváltképpen el õvigyázatos a törvény megalkotásánál. A szlovák kormányfõ és pártja, valamint a külügyi tárca vezetõje azonban jóhiszemûségére fizetett rá, hiszen csaknem vakon megbíztak legközelebbi szövetségesükben az MKPban. A múlt év második felében az MKP politikusa i azért nem tartották idõszerûnek a vitát, mert még nem készültek el a végrehajtási rendeletek, január 1je után pedig arról nyilatkoztak, hogy a szlovák diplomácia elaludt. Alapvetõ különbség mutatható ki a románmagyar egyetértési nyilatkozat és a várhat ó magyarszlovák megegyezés elõkészületei között. Míg az RMDSZ saját érdekének tekintette a hazai, azaz romániai preventív diplomáciát, elõsegítette a két ország kormánya közötti párbeszédet, addig Szlovákiában az MKP elmulasztotta ezt a kötelességét, anna k ellenére, hogy a kormánykoalíció legszilárdabb láncszemének tekinti önmagát. Mindez nem tûnt fel, amíg el nem hangzottak a magyarországi diadalittas nyilatkozatok "a magyar nemzet újraegyesítésérõl", illetve Orbán Viktor ominózus mondata a Kossuth Rádió Reggeli Krónikájában: "80 éve várunk arra, hogy létrejöhessen egy jogi értelemben is létezõ kötelék a magyar nemzet egymástól elszakított részei között, létrejöhessen újra egy kötelék a létezõ lelki köteléken túl." (2002. jan. 9.) Ezzel maga a kormányfõ va llotta be az exterritorialitás tényét, amivel a szlovák nemzetiek malmára hajtotta a vizet, akik hetek óta pontosan ugyanezt szajkózták a törvényrõl. Magyarországról nézve talán nem érezhetõ ezen kijelentés "telitalálata", Szlovákiában azonban szertefoszlo tt az a remény, hogy a szélsõséges nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (a MIÉP szlovákiai testvérpártja) 12 év elteltével kiesik a parlamentbõl, és így alapjaiban változhat meg a napi politikai kultúra. A kedvezménytörvény hatálybalépése feletti határtalan m agyar össznemzeti öröm a kóma állapotából hozta vissza a mélyszlovákokat. A szlovák diplomácia minden heves belpolitikai szócsata ellenére is a velencei bizottság ajánlásait és ennek értelmében a bilaterális szlovákmagyar szerzõdést tekinti kiindulópontna k a két ország között keletkezett feszültség kezeléséhez. Nem ellenzi a kedvezménytörvényt (hiszen Szlovákiának is van hasonló törvénye), de nem ért egyet a törvény azon pontjaival, amelyeket a velencei bizottság is kifogásol, illetve a törvény végrehajtás i módjával Szlovákia területén. Eduard Kukan külügyminiszter határozottan visszautasította Csáky Pál MKPs miniszterelnökhelyettes azon ajánlatát, hogy a szlovák kormány a román modellt kövesse. A szlovák diplomácia vezetõje szerint ugyanis Szlovákia és M agyarország között olyan kedvezõ partneri viszony alakult ki az elmúlt három évben, hogy nem lenne ildomos Szlovákia euroatlanti csatlakozásának támogatását követelni egy ilyen politikai nyilatkozatban. A munkavállalás kérdése sem aktuális a szlovák fél ré szérõl, hiszen néhány ezer fõt leszámítva, akik jelenleg is
