Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-27
3 A külügyi bizottság tegnap esti ülésén meghallgatták a cseh főtárgyalót. Az EPképviselők szinte kivétel nélkül szóvá tették, hogy Prága ragaszkodik a benesi dekrétumokhoz. Sokan úgy fogalmaztak, hogy ez egyrészt érthetetlen, másrészt ellentétes az európai szemlélettel. Telicka válaszaiban arra hivatkozott, hogy a szudétanémetek ügyé t nem Prága, hanem a potsdami szerződés rendelte el, s az 1997es csehnémet közös nyilatkozatban a kérdést már rendezték. Elismerte ugyanakkor, hogy a kitelepítések során ártatlanok is szenvedtek, "és ezért bocsánatot kértünk". Ismételten azzal védekezett , hogy ez a kérdéskör nem része az EU bővítési tárgyalásainak. Ezt az álláspontját az EU "kormányának" jelen levő képviselője is megerősítette, de hozzátette: nyilvánvalóan politikai probléma áll fenn Csehország és egyes szomszédai között. A képviselők ny omására Telicka jelezte: Prága hajlandó lesz együttműködni az EP külügyi bizottsága által javasolt független jogászi testülettel. Szeretné azonban, hogyha ez nemcsak a benesi dekrétumokat vizsgálná, hanem a többi hasonló esetet és jogszabályt is. Vissza Füzes Oszkár A szlovák külügyminisztérium nyilvános gesztust vár Orbántól Elképzelhető, hogy a héten informális találkozót tart Brüsszelben a magyar és a cseh külügyminiszter. Ez esetben igyekeznek oldani a feszültséget, amelyet Orbán Viktor kormányfő kijelentése okozott a kétoldalú kapcsolatokban és a visegrádi négyek együttműködésében. Pozsony viszont azt várja a magyar kormányfőtől, hogy nyilvánosan erősítse meg szándékát a jószomszédi együttműködésre. Több szempontból is meggondolatlannak tartom Orbán Viktornak a Benesdekrétummal kapcsolatos brüsszeli és budapesti kijelentéseit - mondta lapunknak Jan Zahradil . A Václav Klaus vezette Polgári Egyetértés Pártja (ODS) árnyékkormányának kü lügyminisztere a továbbiakban kifejtette: "ez a megnyilatkozás az egykori Csehszlovákia két utódállamának az érdekeit veszélyezteti, s éppen az integrációs csatlakozási tárgyalások sorsdöntő szakasza előtt nehezíti a visegrádi négyek együttműködését. Egyút tal pedig jelentős feszültséget teremtett a két jobbközép erő, az ODS és a Fidesz pártközi kapcsolataiban is - tette hozzá. - A pártelnök ezt a kérdést nem a sajtón keresztül kívánja tisztázni - válaszolta érdeklődésünkre Ladislav Jakl pártszóvivő, aki az onban hozzátette: Orbán kijelentései legalábbis egy időre nem könnyítették meg együttműködésünket. Megkérdeztük Jakltól, hogy az ODS véleményét tolmácsoltae a minap Miroslav Benes , a párt első alelnöke, aki szerint a magyar kormányfő megnyilatkozása azt i s jelzi, hogy "MünchenBécsBudapest tengely van kialakulóban, amely Prága ellen irányul". Jakl pártszóvivő szerint ez kissé erős magánvélemény, amelynek azonban annyi valóságtartalma az ODS szerint is lehet, hogy bizonyos német, osztrák és magyar politika i erőknek azonosak az érdekeik. A Népszabadság érdeklődött a cseh külügyminisztérium szóvivőjénél, hogy e héten Brüsszelben létrejöne az informális találkozó Martonyi János és cseh partnere, Jan Kavan között, ahogy azt Horváth Gábor magyar külügyi szóviv ő valószínűsítette. Ales Pospísil így válaszolt: "Budapest kedden tolmácsolta nekünk ezt a kérését. S habár Jan Kavan hivatalos programjában ez idáig ilyen eszmecsere nem szerepel, nem zárom ki, hogy a két külügyi tárca vezetője legalább rövid időre mégis csak tárgyalóasztalhoz ül". Szlovákia nem tudja elfogadni a magyar kormányfőnek azokat a kijelentéseit, melyek szerint nem óhajt feszültséget teremteni a két ország kapcsolatában, mert a Benesdekrétumok ügye az európai jogrend tartományába tartozik. Orbá n legutóbbi megnyilatkozásai ugyanis máris beárnyékolták az ígéretesen fejlődő kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Maros Sefcovic, a pozsonyi külügyminisztérium főosztályvezetője. Hozzátette: Pozsony elvárja, hogy a magyar fél , személyesen pedig Orbán Viktor ne csak diplomáciai csatornákon keresztül, hanem mielőbb nyilvánosan is tegye egyértelművé: érdekelt a konstruktív szomszédi kapcsolatok további gyarapításában. Boris Gandel szlovák szóvivő megkeresésünkre elmondta, hogy eg yelőre nincs szó a magyar és a szlovák külügyminiszter találkozójáról. Vissza Szilvássy József Martonyi: Bízunk a V4ben A visegrádi együttműködés soros elnökségét betöltő Magyarország külügyminisztereként szeretném egyér telműen leszögezni, hogy a magyar külpolitika a középeurópai összetartozás és együttműködés egyik, számunkra változatlanul kiemelten fontos területének tekinti a visegrádi együttműködést, és érdekelt annak folytatásában - hangsúlyozta tegnapi közleményébe n Martonyi János. A külügyminiszter szerint a cseh és szlovák partnerek döntése nyomán elmaradt találkozók ellenére továbbra is változatlanok az együttműködéshez fűződő közös érdekek. Ezt az eddigi kedvező tapasztalatok egyértelműen alátámasztják. Bízunk "Visegrád" erejében, és fontosnak tartjuk, hogy az elmúlt napok megnyilatkozásaiban ez a közös szándék visegrádi partnereink részéről is megfogalmazódott - jelentette ki Martonyi.