Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-21
10 Magyarországnak. Orbán szavaira reagálva Mikulás Dzurinda űgy vélte, hogy a múltban vájkálni terméketlen és sehova sem vezet. Ursula Stenzel , az Osztrák Néppárt (ÖVP) európai parlamenti frakcióvezetője, az EUcseh parlamenti vegyes bizottság elnöke viszont nyomatékosan üdvözölte Orbán kijelentéseit. MH/ MTI Rockenbauer Nóra/Brüsszel Vissza Nincs egységes európai norm a A magyar országimázs alakítása és a nyugati médiatudósítók egyoldalúsága 2002. február 21. (7. oldal) Schöpflin György Ismét – és ez egyáltalán nem új dolog – néhány hete kitört egy nagy sajtóbotrány Magyarországon; ezúttal a nemzetközi sajtó is benne van az ügyben. Az eset tanulságai azonban jóval által ánosabbak: az európai média alapértékeiről és normáiról van szó. Elfogadott tétel volt régebben az újságírók között, miszerint „a tények valósága szent, de a kommentár szabad”. Úgy tűnik, hogy ez az alapigazság kezd elkopni napjainkban. A médiacsinálók egy re inkább – azért, hogy a sztorijuk érdekesebb, eladhatóbb legyen – hajlamosak kiszínezni mondanivalójukat. Ezt a törekvést csak erősítik az újságíróiskolák kurzusai és a szerkesztőségi elvárások. Minden történetet személyesíteni kell, nem a téma számít, hanem a személyiség. Sokszor a kritikai megközelítés túlteng, és minden esemény rosszabbá válik, mint amilyen, és a szenzációhajhász újságírás dominál. A botrány Magyarországon akkor tört ki ismét, amikor maguk az újságírók váltak a sztori tárgyáva; egyál talán nem tetszett nekik ez a helyzet. Budapesti egyetemisták egy csoportja, Kontroll Csoport néven – angol anyanyelvűeknek igazából nem hangzik jól a kontroll szó a tömegtájékoztatás kontextusában – médiamonitorizáló projektet indított útra, melynek a fő profilja az lenne, hogy vizsgálja: hogyan tükröződik Magyarország a nyugati sajtóban. A pesti diákok még messzebb mentek, megnevezték a Magyarországról tudósító újságírókat, és elemezték riportjaik hangnemét. Ekkor tört ki a szép kis botrány. A Kontroll C soport kimutatta, hogy a Magyarországról szóló jelentések tendenciózusan kormányellenesek, és az ellenzéki pártok nézeteit, főleg a szabad demokratákét tükrözik. Ezt a tételt számokkal és szó szerinti idézetekkel bizonyították. Nem kétséges mellesleg, hogy a Magyarországról keltezett opusok tükrözik az újságírók általános szkepszisét a politikai konzervativizmussal szemben. Sok sajtómunkásnak balközép világnézete van, anélkül, hogy tudatában lenne e ténynek. A megkritizált újságírók hangosan tiltakoztak, é s azt hangoztatták, hogy ők csakis az igazságot, a nagybetűs igazságot írták meg. De a tanulságok nem állnak meg itt. A mai modern média – talán egy kicsit szerényebben – azt állítja, hogy amit ők csinálnak, az nem más, mint a történelmi valóság vázlatos l eképezése. Valamelyik állításnak hamisnak kell lennie. Az igazság – akár kis, akár nagybetűkkel írva – létezik, és nem lehet racionálisan megkérdőjelezni. A valóság vázlatos leképezése megközelítés azonban nagy- mértékben függ attól, hogy kiktől szerzi az információt a derék sajtómunkás, értie a helyi jellegű, mélyebb valóságszinteket, és hogy a helyi valóság mely része fontos a hír továbbadójának. A nemzeti olvasóközönségek közötti alapvető különbség csak tovább bonyolítja a helyzetet. Mást akarnak olva sni a magyar, a brit és a holland olvasók, szó sincs arról, hogy létezne egy univerzális közönség. Sok tudósító elfelejti ezt a tényt. Ez sokszor oda vezethet, hogy néhány cikk nem lesz kiegyensúlyozott, rosszabb esetben pedig elfelejtkezik a helyi valóság ról. A helyzet még összetettebb a posztkommunista KözépEurópában, ahol bizony a nyugati tudósítók némelyike nem érti a helyi valóságot, vagy irritálja, amit ezekben az országokban lát. Sok magyar számára úgy tűnik, hogy amit róluk írnak a nyugati újságok ban – és sajnos sokszor nemcsak úgy tűnik, hanem olyan is – , mintha kicsit lenéző és érzéketlen lenne. A nyugati tudósítók nem értik és visszautasítják azt az érzést, amelyet sok helyi olvasó érez, miszerint ezek a