Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-18
10 akik támogatásra és segítségre szorultak. Csak mi nem egyszerűen segíteni akartunk nekik, hanem távlatot is akart unk nekik nyitni. A polgári gazdaságpolitikának éppen abban áll az egyik újszerűsége, hogy segíti az embereket abban, hogy a saját lábukra állhassanak, és ismét urai lehessenek a saját életüknek. Mi azt mondjuk, nem elég a fuldoklókat kimenteni a folyóból, valakinek el kell indulni felfelé a folyó mentén, és megakadályozni, hogy az embereket beledobálják. Több dolog is kellett ahhoz, hogy ma, négy kormányzati esztendő után eredményekről és sikerekről beszélhessek. Ugyanis egy ország felemelkedéséhez egy te rv önmagában kevés, legyen az a magyar gazdasági modell még oly kiváló terve is. Kellett az is, hogy megtanuljunk ismét bízni önmagunkban, bízni egymásban, bízni a szomszédban, bízni a hazában, egyáltalán: bízni a jövőben. Az is kellett, hogy elhiggyük: a világ csak fele részben adottság, csak fele részben a körülmények hatalma, a másik fele: akarat. És kellettek, nagyon sokan kellettek olyan emberek, bátor férfiak és nők, akik abban is hittek, hogy nemcsak a másik fele akarat, hanem hogy a világ valójában akaratból épül föl. És kellett az az elhatározás is, hogy ezt mind ne csak tudjuk, hanem nekiinduljunk, hogy belevágjunk, hogy sikerüljön öszszefogni tízmillió ember szétfutó akaratát, amihez az kellett, hogy elsőként mi magunk adjunk példát az összefogásr ól és az összefogás erejéről. S a legfontosabb, amire szükségünk volt, az a hit. Hinnünk kellett abban, hogy azok teszik a legtöbbet mindannyiunk közös jövőjéért, akik a munka mellett gyermekeket nevelnek, vagy ha úgy tetszik, a gyermeknevelés mellett dol goznak is. Ezért vezettük be a gyermekek után járó adókedvezményt. Hinni kellett a munka becsületében is. Márpedig a munkának csak ott van becsülete, ahol a tisztességes munkáért kapott bér jóval meghaladja a segélyek összegét. Ezért kellett, elsősorban e zért kellett megemelnünk a minimálbért. Hinnünk kellett abban is, hogy akkor igazságos a világ, ha egy gyermek, bármely családba szülessen is, Magyarország bármely eldugott zugába szülessen is, kap egy esélyt az élettől arra, hogy a benne lévő szorgalmat és tehetséget kibontakoztathassa. Ezért vezettük be a diákhitelt. Hinnünk kellett az időskor méltóságában is. Hinnünk kellett abban, hogy akik végigdolgozták az életüket, megérdemlik, hogy mi, fiatalabbak gondoljunk rájuk, megérdemlik a velük való törődés t. Ezért voltunk képesek arra, hogy minden évben töretlenül emeljük a nyugdíjakat. Hinni kellett a szabadságban is – bár tudjuk, hogy a szabadság mindenre képes, mindent le lehet vele rombolni, és mindent fel lehet vele építeni. Mi azonban hittünk abban, hogy mi, magyarok a világ azon népei közé tartozunk, akik a szabadságot alkotásra és építésre használják. Hinnünk kellett abban is, hogy mi magunk is képesek vagyunk felépíteni a saját hazánkat. Ezért sikerülhetett, hogy tíz esztendővel a rendszerváltozás után a magyar vállalkozók végre fővállalkozóként vehetnek részt saját hazájuk felépítésében. És természetesen hinnünk kellett abban is, hogy nem vagyunk kis nép. Emlékezzetek viszsza: évtizedeken keresztül azt sulykolták belénk, hogy mi kis ország vagyun k. Ezért ne hangoskodjunk, ne akarjunk nagyot, ne képviseljük nyíltan és határozottan az érdekeinket, inkább maradjunk csendben, és várjuk meg, amíg döntenek rólunk a nagyok. De nehéz úgy komolyan vennie magát, nemzetét és hazáját az embernek, ha egyben j elentéktelennek, erőtlennek, cselekvésre képtelennek, vagyis – egyetlen lesajnáló szóval – kicsinek érzi és kicsinek nevezi. Gondoljatok arra: Európában vagy egy tucat ország található, amely területét vagy népességét tekintve kisebb nálunk, mégis: egy dán nak, egy norvégnak, egy osztráknak vagy egy belgának biztosan nem az jut eszébe magáról, hogy ő kicsi. Hinnünk kellett tehát abban, hogy a világ minden fórumán képesek vagyunk nyíltan, határozottan, kellő meggyőzőerővel képviselni a magyar nemzeti érdekeke t. És természetesen nem volt szabad elfeledkeznünk, ha Európára gondoltunk – amelyben szintén hinnünk kellett – , a két csiga történetéről, amit már jól ismertek, ezért most csak gyorsan elhadarom: tudjátok, az a két csiga, amelyek az autópálya egyik oldalá n állnak, beszélgetnek, egyik azt mondja a másiknak, hogy át kéne menni a másik oldalra, mire azt a választ kapja, hogy azt nem lehet, mert oda születni kell. Ez a történet. Hosszú ideig azt kellett gondolnunk, hogy a történelmüket tekintve nálunk szerencs ésebb sorsú és jobb módú népek társaságába nem vezet út, mert oda születni kell. Nekünk hinnünk kellett abban, éppen úgy, mint egykor Hannibálnak, hogy igenis, át lehet jutni a túlsó oldalra, vezet út keresztbe is a régin. És át is értünk. Magyarország ma már Európa szerencsésebb, a lehetőségeket megragadni képes, szép fejlődési távlatok előtt álló országai közé tartozik. Ezek voltak tehát a polgári kormány elvei, amelyek zsinórmértékül szolgáltak a munkánkhoz. Kiállták a gyakorlat próbáját, megmérettettek az idő mérlegén, és – ti is láthatjátok – súlyosnak találtattak. Tudjátok, hogy a XX. században divatos szokássá vált, hogy kormányzatokat ideológiai sakktáblákon próbáltak elhelyezni, liberális, konzervatív vagy éppen szocialista kockára állítva őket. A polgári kormányzat jellegét, karakterét is sokan próbálták leírni, s valamilyen ruhát ránk adni. Gondoljatok arra, hogy nem csak a mi világnézetünket szokták elemezni. Emlékezzetek például arra: Széchenyiről azt mondták, hogy az ő világnézete nem volt se l iberális, se konzervatív, nem volt se retrográd, se haladó. Az ő világnézete egész egyszerűen magyar világnézet volt. Ez hasznos útravalónak bizonyult nekünk is. Ha valaki, mint ahogyan mi tettük, kormányzás közben a magyar világnézet álláspontjára helyezk edik, tudnia kell néhány dolgot. Tudnia kell, hogy minden európai eszmerendszernek vannak értékei, amelyeket érdemes megőrizni, és ügyesen ötvözni. De vigyázni kell, hogy semmit ne túlozzunk el, és minden a maga helyére kerüljön. Gondoljatok arra, hogy ha a Jóisten
