Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-15
7 csíkiaknak nem kell bizonyítaniuk magyarságukat, mint ahogy a városuk is megkérd őjelezhetetlenül székely város. Az üzletekben, hivatalokban kedvesen, magyarul szólítják meg az embert, a kétnyelvű táblás utcákon román szót alig hallani, több magyar helyi rádió is működik, s 2001ben itt nyitotta meg kapuját a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Miféle város ez a Budapesttől vasúton tizenhárom órányira lévő, ötvenezres település? A Csíkimedencében a középkorban a fenyveseken és a nagy hidegen kívül más nem nagyon volt. A falvakat egyszerű parasztok lakták, s csak később alakult ki a szerdai vásárok helyszínén (a mai Petőfi és Virág utcák kereszteződésében) egy kis település, melyet aztán városi rangra emelt a király. Az ezzel járó előnyök itt kevesebb jót hozhattak, hiszen a székelyek már eleve adómentességet élveztek. Hátrány azonban volt, nem is kevés. Az itt élők nem rendelkeztek legelővel, erdővel, mivel a város területét is a szomszédos falvak földjéből hasították ki. S így aztán nem volt földesuruk, aki lendíthetett volna helyzetükön. A környék szellemi központja sem itt v olt, hanem a nevezetes búcsúhelyen, Csíksomlyón. A kiegyezés után egy csapásra minden megváltozott: a millenniumi ünnepségekre megépült a vármegyeház, a törvényház, az iskola. Később elért idáig a vasút, s azzal megérkeztek a városba a kereskedők, orvosok , ügyvédek - zsidók, németek, örmények. Néhány évtized alatt a kisvárosból fejlett polgárvárossá lett Csíkszereda - üzletekkel, kézműiparral, saját sörgyárral, takarékpénztárral, kaszinóval, lőegylettel, bálokkal. A város polgárainak erejét, tenniakarását jól mutatja, hogy a korábban Csíksomlyón működő gimnáziumnak impozáns épületet emeltek, s 1911ben már ott kezdte a tanévet a mai Márton Áron Gimnázium elődje. Az építkezés és a költözés költségeinek javát a város és polgárai állták - Budapestnek alig egy harmaddal kellett kipótolnia a költségvetést. A városon aztán átvonult néha a román hadsereg - nem éppen kellemes emlékeket hagyva maga után, a történelem pedig elsodorta a magántulajdont, a kereskedőkkel, iparosokkal együtt. S a város mintha álomba merül t volna néhány évtizedre. A könnyűipar és a traktorgyár felépítésével egy időben románokat telepítettek be, ekkor épült az első lakótelep, a Tudor negyed. De a város arculatán csak a kommunizmus utolsó szakasza hagyott - igaz, rettenetes - nyomot: a diktát or akarata szerint lebontották a Virág utca és a piac környékén a régi házakat, siralmas lakótelepet emelve a helyén. A Petőfi utcára már nem maradt ideje a rendszernek, mint ahogy az elrománosítás véghezvitelére sem. Egy, a Márton Áronban végzett tanár me sélte, hogy mikor beiratkozott, még egy román osztály volt csak, mikor végzett, már csak egy magyar. A fordulatkor aztán érthető felháborodással zavarták el a rájuk kényszerített román tanárokat. A város ereje persze ma már nem akkora, mint mikor gimnáziu mot emelt magának. Az anyaország polgári kormánya azonban megteremtette a lehetőségét, hogy amit a történelem, a váltakozó hatalmak tönkretettek, újra felvirágozhasson - mint ahogy Csíkszereda címerében a szívből kihajtó három virágszál. Németh Zsolt, a K ülügyminisztérium politikai államtitkára az egyetem megnyitó ünnepségén így kezdte beszédét: "Győztünk!" Valóban örömteli a kezdet, ha még nem is biztos, hogy az egyetem beváltja mindazon reményeket, amelyek hozzá fűződnek. Ám ha valóban megvalósulnak a ne mes célok, az igazi győzelem lesz, hiszen talán az utolsó esélye ez a székelyföldi magyarságnak. A politika a mában él, de a nemzet és egyeteme a távoli jövőben lehet csak újra erővel teli. Az egyetemnek ugyanaz a három tényező lehet legnagyobb ellensége, mint segítője: a román állam, az anyaország, s furcsamód az erdélyi magyarság. Az első szemében látványosan felértékelődött a város. Egyremásra szerveznek állami ünnepségeket - néha sértő módon, mint a tavaly december elsejei "egyesülés ünnepe". Ennek ha tását egyelőre nem érzi a város: csak a román zászlók nagyobb száma jelez valamit, vagy hogy a január 24i ünnepségre eltakarították a havat a Szabadság térről, amit a helyiek amúgy is csak Taps térnek hívnak. Magyarország nagyon kedvező hatást fejtett ki eddig. Különösen, hogy nemcsak pénzt, de szabad kezet is adott az erdélyi értelmiség kiválasztott rétegének, hogy maga formálhassa egyetemét. Semmi sem ártott volna többet, mint ha a helyzetet nem ismerő, jobb esetben romantikus ábrándokat kergető személy ek határozhatták volna meg az egyetem jövőjét. Kérdés csak az, a következő magyar kormányok képeseke átérezni a felelősséget, ami egy nemzetstratégiai szempontból meghatározó egyetem alapításával jár, s hajlandók leszneke folytatni a megkezdett utat. Meg látjuk, mit hoz a tavasz, mondják az itteniek.
