Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-04
19 akár nem, de – a választásokig tartó rövid időszakban, az idénymunkák beindulása előtt a rendszeresen közzétett (előreláthatólag lényeges megugrást nem mutató) statisztikák a külföldi munkavállalókról, valamint egyegy látványos akciósorozat a feketemunkások ellen hatásos kommunikációs „elhá rításnak” ígérkezik. A magyar – román foglalkoztatáspolitikai megállapodásnak a kedvezménytörvényt illetően így inkább az a hatása, hogy még inkább előtérbe helyezi: a magyar állam nem annyira kedvezményeket biztosít, mint inkább az egy nemzethez tartozás i gazolvánnyal dokumentált elismerésével tesz gesztust a határon túli magyaroknak. Az viszont, hogy hányan tartják majd fontosnak a zöld könyvecske nem kevés utánjárással, utazással és netán kellemetlenségekkel járó igénylését, kiváltását, megőrzését (mintha már a kényelmetlenségekre készítene fel az „Általános tudnivalók” azon pontja, amely szerint az igazolványt tulajdonosa bármely határátkelőhelyen megőrzésre leadhatja), nemcsak a statisztikusok számára szolgál majd fontos tanulságokkal. A szerző a Világ gazdaság munkatársa vissza Év végi hisztéria - A planéta és a kertalja Végül mégiscsak belenyugodott a román állam, hogy ez év elejétől érvénybe lép a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló magyarországi törvény. E tu domásulvételért cserébe Magyarország vállalta, hogy az eredetileg csupán a magyarigazolvány tulajdonosainak szánt munkavállalással kapcsolatos kedvezményt kiterjeszti valamennyi román állampolgárra. Vagyis évente három hónapra bárki kaphat magyarországi mu nkavállalási engedélyt, aki igényli, a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül. Ez a lényege az OrbánNastase egyetértési nyilatkozatnak. Ez kétségkívül kompromisszum. Ahhoz a logikailag következetes, karakán állásponthoz képest, amely azt mondaná, hogy a szuverén Magyarország parlamentje által hozott törvényhez más államoknak semmi köze. Hiszen e törvény semmiféle nemzetközi egyezményt nem sért, más államok szuverenitását nem érinti. Magyarország csak adni akar. Mégpedig a törvény paragrafusai szerint ú gy akar adni más országok bizon yos állampolgárainak, hogy eszében sincs bármiféle szerepvállalást előírni e folyamatban az érintett országok állami szerveinek. Rajtunk kívül ezért senkinek semmi köze hozzá, hogy kinek, milyen feltételek teljesítése esetén és mit akar adni Magyarország. Semmi köze hozzá tehát Romániának sem, de ha már véleményt nyilvánít a dologról, inkább örülnie kéne neki. A törvény ellen mégis tiltakozó Romániával tehát nincs miről tárgyalni és egyezkedni. Ez tagadhatatlanul logikus és egyenes, becsületes álláspont v olna. Ám érdekes módon egyetlen politikai párt sem képviselte a törvény körül kialakult vitában. Nyilván tisztában voltak vele: hogy ha egy álláspont logikus és becsületes, az a politika világában még nem garancia arra, hogy érvényesíthető is. Sem a belső vitákban, sem az államok közötti vitákban nem az. A magyar állam felelősen gondolkodó vezetőinek igazuk tudatában is tárgyalniuk kellett és kompromisszumra kellett törekedniük. Kompromisszumnak az olyan megállapodás tekinthető, amely az elfogadott módosí tások ellenére megőrzi az eredeti szándék lényegét. Ez a megállapodás ilyen. Ezért örülnünk kell a létrejöttének. A leginkább érintett romániai magyarság politikai érdekképviseletének vezetője, Markó Béla örömének adott hangot, hogy időben megszületett a megállapodás, és elfogadható árnak nevezte a módosítást. A hazai kormánypártok, ha nem is kitörő lelkesedéssel, de érezhető
