Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-04
18 Ennek nyomá n a román diplomácia, reálisan mérve fel a nyugateurópai visszhangokat is, letett a státustörvény „megfúrásáról”, arra összpontosított, ami az uniós értelmezés szerint is aggályosnak bizonyult: a gazdasági kedvezmények diszkriminatív jellegére és a törvén y extraterritoriális hatályára. A magyar diplomáciának így ismét szembe kellett néznie azzal a helyzettel, ami a határon túli kisebbségekkel kapcsolatos magyar politizálást mindig is körüllengi: a nyugateurópai megértésnek korlátai vannak. A velencei biz ottság egyeztetésein is érzékelhető volt, hogy az analóg nemzetközi példák ellenére a státustörvény tüske a nemzetállami jogfelfogás egyes nyugateurópai követői szemében – igaz, a végül elfogadott ajánlásokban már nem ez az álláspont érvényesült. Az Orb án – Nastase megállapodással mindenesetre a magyar kormány elérte, hogy „kiapasztotta” az uniós szemrehányások egy lehetséges forrását a csatlakozási tárgyalások kritikus szakaszában, amikor (lásd Hubert Vedrine francia külügyminiszter „lufiját” a tíz ország plusz Románia és Bulgária egyidejű felvételéről) a bővítés időpontja körüli huzavona élesbe fordult. A némiképp váratlan, gyors megegyezésben annak igazolási szándéka is munkálhatott, hogy a kritikus szomszédokkal nemcsak egy baloldali kabinet tud kiegyez ni. Vagyis a jobboldali kormány nem jelent feszültségforrást a térségben. Annak persze, hogy a megegyezés szükségessége „menet közbeni”, részben kívülről sugallt felismerés következménye, nagyobb ára van, mint ha a kormány a törvény előkészítését nem magy ar belügyként kommunikálja a nyilvánosság számára, s amennyiben valóban voltak előzetes nemzetközi egyeztetések (miként azt kormányzati politikusok utólag hangsúlyozták), arra is kellő figyelem irányult volna. Az elfogadott törvényhez képest egyértelmű vis szakozás a hozzátartozói igazolványokról való lemondás, ami máris a törvény módosítását igényli. Ma még homályos, hogy a gyakorlatban mit is jelent majd a megállapodásnak az a pontja, mely szerint Magyarország nem nyújt támogatást a romániai magyar politik ai szervezeteknek, kivéve a román hatóságok előzetes értesítésével és hozzájárulásával. Mivel azonban minden lefektetett megállapodás valamilyen korlátozás is egyben, legalábbis az utólagos értelmezési vitákat aligha lehet kizárni. A pártpolitikai figyele m középpontjában jelenleg a kétoldalú egyetértési nyilatkozat foglalkoztatáspolitikai része áll. Kétségtelen, hogy ez a leginkább megfogható, a rövid távú mozgósításra legjobban alkalmas eszköz, ugyanakkor kétélű fegyver. A kampányban való esetleges felhas ználásával az ellenzéki pártok közül a szabad demokraták kockáztatnak kevesebbet, miután eleve úgy ítélték meg, hogy lehetséges választóikat a kedvezménytörvény nem szólítja meg. Nem véletlen, hogy ők helyezték kilátásba a parlament rendkívüli összehívását . Az MSZP számára a helyzet kényesebb, mert anélkül kellene a köz számára is jól érthetően bírálniuk az általuk is megszavazott törvényt, hogy a magyar – román megállapodásnak a munkaerőpiacra gyakorolt negatív hatásáról meg bizonyosodhatnának. A nagyarányú munkanélküliségtől sújtott keleti régiókat elárasztó románok ezreinek (netán tízezreinek) a rémképe még csupán fikció, ám az építőipar vagy egyes idénymunkák munkaerőhiánya már tény. Egyelőre az sem egyértelmű, hogy a kétol dalú megállapodás bővítést vagy szűkítést jelente a kedvezménytörvényhez képest. Erre az eddigi hivatalos nyilatkozók sem tudtak egyértelmű választ adni, csupán azt érzékeltették, hogy a meglévő adminisztratív jogszabályok (munkavállalói vízum, adószám, t bbejelentkezés), valamint a munkaadóknak küldött sugalmazás a kreatív jogértelmezésre („úgyis azt fogják alkalmazni, aki beszél magyarul”) elvégzi a piac szabályozását és a szelektálást. Hosszabb távon – akár így lesz,
