Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-18
8 8./ Meghatározták a magyar közszolgálati tömegtájékoztatási (a törvényben "hírközlési" szervek feladatait. 9./ Támoga tást kapnak a határon túli magyar szervezetek. vissza Összeállította: M. Lengyel László Új moralisták, farizeusok (12. rész) Derék nemzet- és hazaárulók gátlástalan kompániája 2002. január 18. Bayer Zsolt A Népszabadság január 15i számának 4. oldalán Kósáné Kovács Magda indignált hangon imigyen nyilatkozik: „Az MSZP sokszor tanújelét adta annak, hogy szolidaritást és közösséget vállal a határon túli magyarokkal, nem szoru lunk rá arra, hogy nemzeti érzésből kioktassanak bennünket.” Rendben van. Kioktatás helyett vegyük elő nagy hatótávolságú, múltba látó készülékünket, és pillantsunk bele. Ha ügyesen állítgatjuk az élességet, hamarosan feltűnik előttünk 1983 nyara… 1983b an Duray Miklós csehszlovákiai magyar nemzetiségű állampolgár megírta Kutyaszorítóban című művét, amelyben számot adott a Trianonban nagyhatalmak által megalázott, majd a szocialista internacionalista utódállamokba kényszerített magyar nemzeti kisebbség sa nyarú sorsáról. Duray könyvéhez Csoóri Sándor írt előszót, amelyet kicsempészett az Egyesült Államokba, és az ott nyilvánosságra került. Ami ezután történt, arra azért 1983ban már kevesen számítottak. Knopp András (vane ki e nevet nem ismeri?) felhívta Csoórit, és barátian érdeklődött néhány dolog után. Mikor írta, hol írta, hogy vitte ki Amerikába stb. Ahogy akkor az elvtársak beszélgetni szoktak. Majd Köpeczi Béla művelődési miniszter összehívta az írószövetség elnökségét, és bejelentette, hogy az elv társak azt óhajtják, az elnökség egy nyilatkozatban ítélje el Csoórit. Ezen a ponton azonban hirtelen megbicsaklik a velejéig rothadt Kádárrendszer apparátusa, ugyanis az írószövetség elnöksége egyszerűen nem hajlandó kiadni egy ilyen nyilatkozatot. Sőt, Csurka István tiltakozásképpen egy levelet ír, amelyben lemond elnökségi tagságáról. Hubay Miklóst, az írószövetség elnökét berendelik a pártközpontba, de nem törik meg. Végül aztán Köpeczi Béla művelődési miniszterre marad a feladat, ő ítéli egy év szilen ciumra Csoórit. A megyei lapokat és szerkesztőségeket külön értesítik, hogy semmit sem közölhetnek a költőtől, őt magát pedig „nyomatékosan megkérik”, hogy semmiképpen se próbáljon külföldre utazni. Mikor mindezzel végeztek, Kádárék még megírtak egy bocsá natkérő levelet, amelyben elhatárolják magukat a nacionalista Csoóritól és Duraytól. Ezt a levelet pedig elküldték minden „testvéri szocialista ország” nagykövetségére. Durayt pedig kisvártatva bebörtönözték. Ismételjük meg az évszámot: 1983. S csak úgy kíváncsiságból nézzük meg, a ma nemzetükért és a határon túli magyarokért oly nagyon aggódó MSZPsek közül ki micsoda volt akkoriban. Lendvai Ildikó az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának alosztályvezetője éppen, s mint ilyen, Knop p elvtárs beosztottja. Azok kedvéért, akik mégsem ismernék Knopp elvtárs nevét, felidézzük a volt Szabad Népes Várkonyi Tibor írását a Magyar Hírlap 2000. december 5i számából: „Az illető elvtársat Knopp Andrásnak hívták, és közvetlenül Aczél György beos ztottja volt. Olyan fontos elvtárs, hogy Révész Sándor Aczélkönyve tucatnyi hivatkozási pontban említi meg áldásos tevékenységét. Munkaköre kiterjedt és változatos; alárendeltjei rendszerezték listába a külföldi sajtóban megjelent korabeli ellenzéki megny ilatkozásokat. (…) Ők tartották számon, ki miért telefonozott és kinek, esetleg szűk, de azért megfigyelt baráti körben ki mit mondott, hol hajolt össze suttogva egykét magyar.” Várkonyi már csak tudja. S így őtőle mi is tudjuk végre, mivel is foglalkozo tt akkortájt Lendvai Ildikó, Knopp András beosztottja, az MSZP mai sajtószabadságfelelőse… De haladjunk tovább. 1983ban Horn Gyula az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársa, pontosabban osztályvezetőhelyettese, míg Kovács László ugyanott alosztályveze tő. Feltehető, hogy e két derék komcsi apparatcsik akár részt is vett a „nacionalista” Csoórit elítélő, bocsánatkérő levélke fogalmazásában. Medgyessy Péter pénzügyminiszterhelyettes, ebbéli minőségében nem foglalkozik a szemét magyar nacionalistákkal, mi nden erejét arra összpontosítja, hogy Kádár Magyarországának sikerüljön felhalmoznia a lehető legnagyobb külföldi adósságot. Nos, ezek a hölgyek és urak fedezték fel magukban mára a nemzeti érzést, sőt, a nemzeti elkötelezettséget. S el ne felejtsük, hogy ezek voltak azok is, akik a megalázott és földön fekvő Csoóriba még belerúgattak néhányat egy bizonyos Hajdú János nevű senkiházival, aki hálából meg is kapta elvtársaitól a HÉT főszerkesztőségét, majd a svájci nagyköveti posztot, végül ped ig, az 1994es restauráció idején Horn megkínálta a parlamenti képviselőséggel is. Ezek azok, akik a nemzetközi szocializmustól indultak, és mára sziklaszilárdan rátaláltak a „nemzeti” szocializmusra. Ahhoz azonban, hogy ez utóbbi folyamatot nyomon követhessük, le kell cserélnünk nagy hatótávolságú, múltba látó készülékünket egy kis hatótávolságúra. Amivel éppen csak az elmúlt egykét esztendőt állíthatjuk élesre. S ezzel a készülékkel azt is láthatjuk, miképpen aljasodott el végképpen mára a magyar sajtó nagyobbik része , az a része, amelyik nélkül nem is lenne már SZDSZ, de MSZP se nagyon… Egykét esztendővel ezelőtt az 1983ban Csoórit, a határon túli magyarságot és a nemzeti érdeket az internacionalizmus oltárán feláldozó szocialisták és a velük szövetséges sajtó azza l volt elfoglalva éppen, hogy szorgosan gyalázza Ausztriát, s persze a magyar kormányt, amiért nem ugrik bele az osztrákok elleni bojkotthisztériába. Gömöri Endre, a Népszabadság rendszeres külügyi szakértője 2001. augusztus 16án „Herr Haider kétfrontos háborúja” címmel ír hosszabb jegyzetet. Ebben olvashatjuk a következőket: „(…) Haider válasza: a kérdést nem úgy kell megfogalmazni, hogy Magyarország vagy Szlovénia beléphete. Haider receptje
