Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-12
4 Kisebb csúcs Rómában - Itália nélkül elképzelhetetlen az EU – Az EU nélkül viszont Olaszországnak sincsen jövője - ezt a már a Le Mondenak is hangsúlyozott gondolatot ismételte meg Valery Giscard d’Estaing a Silvio Berlusconival tartott tegnapi közös sajtótájékoztatón (MH 16.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ Nyelvkavalkád az új EUban – Több mint hatszázféle nyelvpárosítás lehetséges (MH 16.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ Cikkek: Folytatódik a hazai státuspárbaj 20020112 (a nyomtatott MH cikke) A parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolta tegnap SzentIványi István, a külügyi bizottság elnöke. Előzőleg az általa vezetett testület Martonyi János külügyminisztert hallgatta meg a státustörvény, illetve a románmagyar egyetértési nyilatkozat ügyében. A bizottsági ülésen egyébként a koalíciós és az ellenzéki tagok külön nyilatkozato kat fogadtak el. Az MSZP nem ért egyet a parlament januári összehívásával. Martonyi János szerint az össznemzeti összetartozás szempontjából történelmi jelentőségű a státustörvény hatálybalépése, ami pedig az OrbánNastaseegyezmény munkaerőpiaci hatásait illeti, a külügyminiszter úgy vélte, a kormány teljes felelősséget vállal, hogy az idénymunka piacán fennmarad az egyensúly. Sőt utóbb, képviselői kérdésre válaszolva, elmondta: a kabinet vállalja a felelősséget a társadalombiztosítási rendszer stabilitás áért is, illetve azért, hogy nem köt további hasonló szerződéseket más szomszédokkal. A külügyi tárca első embere egyébként jelezte: Szlovákiával a tárgyalások még folytatódni fognak, de a munkavállalással kapcsolatos kiterjesztő jellegű kiegészítő megálla podás szóba sem jön. "Mindent el fogunk követni, hogy megállapodjunk" - mondta viszont a kulturális kedvezményekre vonatkozó szlovák kifogásokkal kapcsolatban, melyek főleg területi jellegük miatt fogalmazódtak meg. Szerinte Dzurinda szlovák kormányfő csak arra az esetre kérte Szlovákia törlését a státustörvény hatálya alól, amennyiben nem kötnek Budapesttel külön megállapodást. Martonyi az ülésen visszautasította azt az ellenzéki érvelést, mely szerint a külföldi idénymunkások érkezése kapcsán akár alkalma s lehet idegengyűlölet szítására is. SzentIványi István, a bizottság szabaddemokrata elnöke pártjának álláspontját ismertetve kárhoztatta az OrbánNastasedokumentumot, ismét szemfényvesztésnek nevezve az azt védő érvelést. Szerinte az egyetértési nyilat kozat több ponton is ellentmond a törvénynek, ezért a jogszabályt sürgősen módosítani kell. SzentIványi egyébként úgy vélte, a parlamentnek még ebben a hónapban össze kell ülnie e célból. (Az ülés után egyébként Nagy Sándor szocialista frakcióvezető közöl te: nem támogatják SzentIványi javaslatát. Mint mondta, február 4én egyébként is lesz parlamenti ülés.) A vitában egyébként kormányzat és ellenzék egyaránt az elmúlt néhány hete ismételgetett álláspontokat ismételte, így érthető, hogy zárásként két nyil atkozat is született. A bizottsági - a kormánypárti képviselők által elfogadott - álláspont "szakmailag megalapozatlannak, külpolitikailag veszélyesnek tartja azon véleményeket, amelyek kifogást emelnek az egyetértési nyilatkozattal szemben". Ezzel szemben a szocialista és a szabaddemokrata tagok által elfogadott kisebbségi vélemény rögzíti, hogy nem kaptak érdemi választ a munkaerőpiaci, illetve az egészségügyi ellátással kapcsolatos problémáikra. Ezért az ellenzékiek a "paktum" felfüggesztését javasolják , mely szerintük kezelhetetlen diplomáciai helyzetet teremt. Tegnap délután egyébként a Fideszfrakció nyilatkozatban bírálta a státustörvény ügyében képviselt szocialista álláspontot. A frakció emlékeztetett arra, hogy az Európa Tanács főtitkára közlemén yben szólt elismerően a magyarromán egyetértési nyilatkozatról, majd kitértek az Európai Néppárt elnökét bíráló Kovács Lászlónyilatkozatra. Úgy látják: "az MSZP elnöke a diplomácia minden írott és íratlan szabályát felrúgva alaptalanul vádolta meg Wilfri ed Martenst, hogy előzetesen nem tájékozódott az egyetértési nyilatkozat részleteiről". vissza Nastase: nem lesznek ajánlóirodák A román kormányfő felszólította a prefektusokat, ne engedjék meg olyan irodák vagy hivatalok lé trehozását, amelyek a magyarigazolványt kérő személyek nyilvántartásával vagy az igazolványok kibocsátásával foglalkoznak. Adrian Nastase egyben kifejtette: "Románia területén nem fogadunk el ilyen kezdeményezéseket. Romániában csak a román törvények, ille tve a két ország Budapesten aláírt memorandumának előírásai érvényesek. Csütörtökön a memorandum alkalmazását, a román érdekek megsértését monitorizáló bizottságot