Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-12
5 hoztunk létre a külügyminisztérium, a közigazgatási minisztérium és a belügyminisztérium kép viselőiből". A miniszterelnök kijelentése kapcsán Markó Béla lapunknak elmondta: az RMDSZ előkészületei megfelelnek a magyarromán megállapodásnak a státustörvény alkalmazásával kapcsolatos kitételeinek, így az irodák január 21én megnyílnak. MHBukarest / Bogdán Tibor Fenyegetések az első státusmagyarnak Több fenyegető telefont is kapott a szlovákiai Takács család azóta, hogy csütörtökön Mádl Ferenc köztársasági elnöktől átvehette az első magyarigazolványt. Az MTI úgy tudja: a Szencen élő Takács Róbe rt azt mérlegeli, hogy rendőrségi feljelentést tesz ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen. Takács Róbert amúgy semmiképpen sem kívánja a sajtó számára taglalni a fenyegetés részleteit. MHösszeállítás vissza Tőkés már várja az igazolványt, mások ráérnek 20020112 (a nyomtatott MH cikke) A Magyar Hírlap több határon túli politikust, közéleti személyiséget megkeresett, s arról érdeklődött, kiváltjáke, és ha igen, mikor a magyarigazolványt. Markó Béla RMDSZelnök: "Természet esen átveszem a magyarigazolványt - majd a magam rendjén". Számára az igazolványnak szimbolikus jelentősége van, és nyilván nem a kedvezményekért fogja azt kiváltani. Hozzátette: nem hiszi, hogy a politikusoknak tülekedniük kellene az igazolványokért, "de furcsa volna, hogy miután megküzdöttünk ezért a törvényért, nem venném át az igazolványt". Kányádi Sándor romániai magyar költő: amikor sorra kerül vagy útja lesz Magyarországra, majd átveszi a magyarigazolványt. Mint mondta, jelenleg rengeteg dolga van, az okmánnyal pedig nem siet. "A napokban beszéltem egy katolikus pappal, aki elmondta: amikor megszületünk, bizonyítványt kapunk arról, hogy emberek vagyunk. Amikor megkeresztelnek, papírt adnak róla, hogy keresztények vagyunk. Halálunk előtt igazolványt kapunk arról, hogy magyarok vagyunk" - tette hozzá. Tőkés László református püspök: az elmúlt héten Budapesten járt, a Határon Túli Magyarok Hivatalában, éppen a státustörvény ügyében. Akkor találkozott először azzal a típusnyomtatvánnyal, amellyel a mag yarigazolványt kérvényezni lehet. "Kértem egyet, kitöltöttem, az Oktogon sarkán készíttettem gyorsfényképet, és azt elküldtem a HTMHba a kérvénnyel. Jó úton halad az ügy, esélyem van rá, hogy az elsők között hozzájussak a magyarigazolványhoz" - mondotta. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke: egyelőre nem siet a magyarigazolvány kiváltásával. Mint lapunknak a szervezet alelnöke elmondta, Kovács hagyja, hogy először a lakosok kaphassák meg a dokumentumot. Kárpátalján ugyani s óriási az érdeklődés az igazolvány iránt, ezért a KMKSZ vezetői nem szeretnék, ha úgy tűnne, hogy privilegizált helyzetben vannak. Csáky Pál szlovák kormányfőhelyettes: még nem döntötte el, mikor adja be igénylőlapját. Szerinte Szlovákiában elég gusztu stalan vita zajlik most a törvényről, erős magyarellenes felhangokkal, ezért minden lépésnél nagy óvatosságra van szükség, nehogy káros következmények érjék a szlovákiai magyarokat. Németh István vajdasági író: már napokkal ezelőtt beadta a kérelmét. Azt nem tudja, hogy az igazolványt mikor kapja majd meg, de az biztos, hogy a dokumentumot a fia veszi majd át Szegeden. Sütő András romániai magyar író: "Kérni fogom a magyarigazolványt, de hogy mikor, egyelőre nem tudom megmondani. Nem vagyok jó egészségb en, s úgy tudom, egy ilyen okmány beszerzése fáradozással jár. A kedvezménytörvényről az a véleményem, hogy történelmileg ez volt a lehetséges legtöbb, amit a magyar diplomácia elérhetett, s ezért a jogszabályt rendkívül pozitívnak értékelem. Azzal nem vag yok tisztában, hogy mit jelent az OrbánNastasemegállapodásnak az a része, amely a munkavállalási lehetőséget minden romániai állampolgárra kiterjeszti, de a Magyarországon fellángolt vitát eltúlzottnak érzem." Grendel Lajos szlovákiai magyar író: "Nem sietek a kiváltással, egyelőre várok. Úgy érzem, nem is lenne nagyon etikus, hiszen nálam sokkal inkább rászorulók is vannak. Sokat járok Magyarországra, rendszeresen publikálok és honoráriumot kapok, a kedvezmények így nem igazán motiválnak a gyorsaságra. " Jenei Imre, a magyar és román labdarúgóválogatott volt szövetségi kapitánya: "Én nem váltom ki a magyarigazolványt, mert szégyellném magam, ha egy ilyen dokumentummal kellene igazolnom magyarságomat. A Romániában élő szegényebb embereknek előnyös ez, és remélem, az arra rászorulók