Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-11
21 Bíró Béla Veszedelmes játszma 20020111 (a nyomtatott MH cikke) A kedvezménytörvényt a magyar politikai nyilvánosság csaknem kizárólag érzelmi alapon ítéli meg. A racionális argumentumok csupán az érzelmi lo gikát hivatottak a közvéleményben úgyahogy legitimálni. Ezt az állítást mi sem bizonyíthatná világosabban, mint az OrbánNastasemegegyezést követő csinnadratta. A törvény kapcsán lassan minden és mindennek az ellenkezője elhangzik. Egyetlen szempont van : nehogy a másik félnek lehessen igaza. Hogy velünk, romániai magyarokkal mi történik, az sokakat egyáltalán nem érdekel. A kormányzat az elmúlt hónapokban folyton azt állította, hogy a törvényt nem kell módosítani, és egyebet sem tett, csak módosítgatta. Az idevonatkozó kifogásaimat már számtalanszor megfogalmaztam. A jelek szerint azonban az ellenzék állásfoglalásait sem éppen a racionalitás irányítja. Az SZDSZnek a törvénnyel szembeni legfigyelemreméltóbb kifogása az volt, hogy a törvény végzetesen m egronthatja a románmagyar viszonyt. Én magam is ezt a szempontot tartottam a legfontosabbnak. Ezért most, amikor a románmagyar megegyezés végre létrejött, azt vártam, hogy a liberális oldalon örömujjongás tör ki (vagy legyünk realistábbak: visszafogott e légedettség uralkodik el). Ezzel szemben, nem kis meglepetésemre és kesereségemre (hiszen soha nem titkoltam az SZDSZ iránti rokonszenvemet), azt kell tapasztalnom, hogy az SZDSZ soraiban is a nemzetállami nacionalizmus és xenofóbia szólamai hangzanak fel. A múlt hét csütörtökén SzentIványi Istvánt, az SZDSZ frakcióvezetőjét láthattuk a Magyar ATV Összefüggések címe adásában. A beszélgetés témája a státustörvény volt. SzentIványi úr ismertette pártjának jórészt racionális, de számos esetben kifejezetten mondvacsinált kifogásait. Nem méltatta egyetlen szóra sem azt a, korábbi kifogásainak fényében mégiscsak figyelemre méltó tényt, hogy a kormányzat a románmagyar megegyezés érdekében felülemelkedett úgymond nacionalista elfogultságain és xenofóbiáján. Ha e zt a sokat kárhoztatott nacionalizmust és xenofóbiát az SZDSZ tényleg belső meggyőződésből ítélte volna el, SzentIványi úrnak most kitenő alkalma nyílhatott volna, hogy tanúbizonyságot tegyen elfogulatlanságáról, a románmagyar kiegyezés ügye melletti ősz inte elkötelezettségéről. Annál is inkább, mert korábban az volt a fő ellenvetés, hogy a törvény a romániai románokat hozza hátrányos helyzetbe (diszkriminálja) a romániai magyar munkavállalókkal szemben. Számomra megdöbbentő módon nem ezt tette. Főként az t a vádat hangoztatta, hogy az egyezmény Magyarországra szabadítja a román munkavállalókat, s általában is hátrányos helyzetbe hozza (diszkriminálja) a magyar állampolgárokat a románokkal szemben. A diszkrimináció vádja egyik vonatkozásban sem állja meg a helyét, s kezdettől az ellenzéki argumentáció súlyos ellentmondása volt, mely, főként az euroatlanti integráció perspektívájában szemlélve, meglehetősen korszeretlen mentális reflexekről árulkodik. A kedvezménytörvény ugyanis egy (ez idő szerint legitimnek elfogadott, de - a szó tulajdonképpeni értelmében - kétségbevonhatatlan) diszkriminációt, a külföldiek hátrányos megkülönböztetését függeszti fel, racionális - kisebbségi és utóbb jószomszédsági - megfontolásokból. Egy megkülönböztetés megszüntetését alig ha lehet ugyanabban az értelemben diszkriminációnak nevezni, mint ugyanannak a megkülönböztetésnek a bevezetését. (Ez az oka annak, hogy az európai intézmények sem tudták egyértelmeen kimondani a diszkrimináció vádját.) A nemzetállami diszkrimináció e pill anatban még egyetemesen elfogadott, ahogyan valamikor a rabszolgák és a nők megkülönböztetése is az volt, illetve sok helyütt a nyelvi és vallási kisebbségek, a homoszexuálisok megkülönböztetése ma is elfogadottnak számít. De a világgazdaság globalizációjá nak perspektívájában, hosszabb távon egészen bizonyosan elfogadhatatlannak fog bizonyulni, s nagy földrajzi régiókon belül (mindenekelőtt az Európai Unióban) már ma sem elfogadható. Az adás alatt azonban egyéb is történt: egy Miskolc környéki telefonáló i s bejelentkezett. Elmondta, hogy a környék amúgy is tele van már mindenféle román népséggel, csencselőkkel, tolvajokkal, akik elszívják a magyarok elől a levegőt, s felelősségre vonta az SZDSZt, hogy miért nem tett meg mindent egy ilyen magyarellenes törv ény jóváhagyásának megakadályozásáért. Azaz a szokásos, korábban a Magyar Igazság és Élet Pártjának hívei által hangoztatott nótát fújta. SzentIványi István szó nélkül végighallgatta a xenofób hadovát, sőt a végén kifejezte egyetértését is. Hogy a telefon áló véletlenül sem lehetett az SZDSZ szimpatizánsa, az rögtön nyilvánvalóvá vált, amikor az SZDSZen számon kérte a "mindentmegtétel"t, egy szimpatizánsnak vagy párttagnak ugyanis tudnia kellett volna, hogy az SZDSZ - a szó szoros értelmében - minden tő le telhetőt megtett, hogy a kedvezménytörvény elfogadását megakadályozza. Hogy Orbán Viktor (akinek kormányzata és politikája ellen nekem is megvannak a kifogásaim) ezzel a megegyezéssel nem vált 21 millió román miniszterelnökévé, s nem szabadította rá Ma gyarországra nagyobb mértékben a román alvilágot, mint ahogyan az a liberális demokrácia alapelveinek egyik (bizonyos vonatkozásokban akár ellenszenvesnek is tekinthető) következményeként már korábban is rászabadult, aligha igényel bonyolult bizonyítási el járást. A munkavállalóknak és a hatóságoknak továbbra is jogukban áll, hogy az alkalmazás során a szaktudást, a nyelvismeretet, a törvények tiszteletben tartását stb. is figyelembe vegyék. S nemigen értem, miért volna a romániai magyarságra sérelmes az, ha a rossz magyar szakember, a megbízhatatlan munkás, a szélhámos elől a szakmáját jobban ismerő, megbízhatóbb, munkáját hivatásként végző és nem utolsósorban magyarul is beszélő román viszi el a melót? Ezzel a romániai magyarok magyarországi megbecsültsége is csak javulhat. Mi, romániai magyarok "hírhedt kollektivizmus"unk ellenére
