Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-04
9 nagy része pedig azokban a viszonyokban gondolkodik. A jelenlegi belpolitikai erőviszonyok alapján gyakorlatilag nem jósolható ötven százaléknál több esély annak, hogy a törvénytervezet idejében átmenjen a szerbiai parlamenten. A politikus szerint pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a szerbiai kormány a javaslat mögé áll és elfogadja azt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány számos indítványa már megbukott a parlamentben, tehát a kabinet támogatása önmagában n em jelent olyan garanciát, mint más, működő demokráciákban. vissza Duray Miklós aggódik is, nem csak örül 20011204 (a nyomtatott MH cikke) A szlovák demokrácia még gyermekcipőben jár, a megyei választásokon lényegében csa k a magyarok álltak helyt, a többiek alig - értékelt kérdésünkre Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. A szombaton tartott választások után a nyolc megyei közgyűlésbe a Vladimir Meciarféle mozgalom, a HZDS delegálhatja a legtöbb k épviselőt, összesítésben az MKP a második. Duray Miklós emlékeztetett rá, hogy éppen a jövő év elejétől működő megyerendszer Meciarék elképzelését tükrözi. A szombati választás közvetlen előzménye, hogy '96ban a HZDS saját igényeinek és elvárásainak megfe lelően alakította ki az akkori kerületi rendszert. Ezt politikailag rövidlátó módon fogadta el a Dzurindakormány, ezért ért el nagyon rossz eredményt a miniszterelnök pártja. Duray személyes félelme, hogy a megyék nem fognak elég jól működni, mert a képv iselők még tapasztalatlanok. A szervezeti decentralizáció még nem befejezett, a pénzügyi decentralizáció viszont még el sem kezdődött. A működő intézményrendszerek így viszont nem segíteni, hanem gátolni fogják egymást. Amíg megmarad a megyei és járási áll amigazgatás, a kompetenciák kereszteződése zűrzavart fog okozni. Félő, hogy a kezdeti nehézségek kiábrándítóak lesznek - mondja Duray Miklós, ugyanis nem sikerült úgy lebonyolítani a közigazgatási reformot, hogy az jól működő szervezeteket hozzon létre. So kan, akik a megyerendszertől az esetleges belpolitikai pozíció változását remélték, éppen a jövő évi parlamenti választások alkalmával kell még jobban kiábránduljanak. Kérdésünkre Duray úgy vélekedett, hogy "általában félő, hogy a következő parlamenti vála sztásokon hullámvölgybe kerül a szlovákiai lakosság". Az MKPnak az összesítésben elért második helye valóban tekintélyt parancsoló, ismerte el az MKP alelnöke, hozzátéve, hogy bár jó eredményre számítottak, de ez több, mint amiben reménykedtek. Duray a magyar nemzetiségűeknek az átlagnál esetleg magasabb részvételével kapcsolatban kifejtette, hogy ha lehetne nemzetiségi megoszlás szerinti számítást végezni, ez valószínűleg be is igazolódna. Viszont inkább azt hangsúlyozta, hogy a déli járásokban magasabb volt a részvétel, mint az északiakban. Az alelnök szerint azoknál a szlovákoknál, akik együtt élnek a magyarokkal, fejlettebb politikai kultúra alakult ki, mint azoknál, akik tisztán szlovák területen élnek. Az MKP megpróbálta azokat a hátrányokat ellensú lyozni a kampányban, amelyek a számukra rossz megyebeosztásból adódnak, de ez csak egyetlen megyében sikerült, viszont tény, hogy országosan majdnem megháromszorozták a súlyukat. A jövő évi általános választásokra előre tekintve Duray leszögezte: a Meciarpárt jó pozíciója lendületes elrugaszkodásra ad nekik lehetőséget. Az MKP jövőbeli eredményeit is pozitívan befolyásolhatja a mostani siker, de csak elméleti síkon. A többi párt esetében ez jelenleg még felmérhetetlen, a magyar nemzetiségű politikus szeri nt. Csalódott az Európai Unió Az EU jelentéstevője, Jan Marinus Wiersma csalódottságának adott hangot a szlovákiai megyeválasztásokon regisztrált 26 százalékos részvétel miatt. "Bízom benne, hogy a képviseleti rendszer harmadik szintjének megalakulását követően Szlovákiának nemsokára lehetősége lesz bekapcsolódni a negyedik szint munkájába is"- jegyezte meg Wiersma a pozsonyi Új Szónak, a 2004es európai parlamenti választásokra utalva. vissza Levél Orbán Viktornak Levélbe n fordul Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke annak kapcsán, hogy jövő januártól a Magyarországra utazóknak 15 ezer forintnyi összeget kell felmutatniuk a határon, illetve Budapest a Kárpátal ján sokak által használt kishatárforgalom megszüntetésére készül. Kovács azt kéri, Magyarország halassza el az említett intézkedések bevezetését az EUcsatlakozás időpontjáig. vissza Ajándék a határon túli magyar közösségekne k Nyolc tonna tudomány