Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-19
13 National a magyar kedvezménytörvény közelgő érvénybe lépésével hozta összefüggésbe azt, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa legutóbbi marosvásárhelyi ülésének záróakkordjaként a küldöttek elénekelték a magyar himnuszt és ugyanaznap az RMDSZ képvi selője nem írta alá azt a kolozsvári nyilatkozatot, amelyet a romániai nemzetiségi szervezetek fogadtak el az ország EUintegrációs törekvéseinek támogatásáról. Ezeket "az eremdéeszes ravaszságokat" mindkét lap a románmagyar viszony pillanatnyi állapotáva l hozta összefüggésbe. A Jurnalul National felrótta a román hatalomnak, hogy "ostobán reagált". Mert ha valaki tényleg feszültséget akar gerjeszteni a románmagyar viszonyban, itt az alkalom, rendőrkézre kell adni az SZKTküldötteket, vagyis a romániai mag yar közösség vezetőit. Metsző mosollyal az ajkán Frunda már ki is jelentette: alig várja, hogy a főügyész láncra veresse - írta a Jurnalul National, amely az igazi tétet a kedvezménytörvény közeli hatályba lépésében látja. A Curentul kiemelte, Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár "bejelentette, hogy a magyar kormány támogatja Markó Béla álláspontját" a himnuszügyben. Idézte a lap Adrian Nastase román kormányfőt is, aki kijelentette: "Büntetésekre kerül sor. A törvény mércéjével fogunk mérni, de nem fogun k nagyobb jelentőséget tulajdonítani az ilyen eseteknek, mint amilyet megérdemelnek." A legtekintélyesebb román politikai napilap, az Adevarul ezzel szemben szomorúnak nevezte, hogy "Nastase örül egy ostobaságnak"". A lap ugyanis "világos, de ostoba törvén ynek" tartja azt a most végrehajtási utasításokkal felmelegített 1994es román jogszabályt, amely tiltja az idegen himnuszok éneklését, s amely ellen tiltakozva az SZKTküldöttek a szabálysértést tudatosan vállalva elénekelték a magyarok himnuszát. vissza Hatott a magyar kártya kijátszása Bugár Béla, az MKP elnökének nyilatkozata lapunknak Az önkormányzati választás második fordulójának tanulsága, hogy ismét sikeresen játszották ki a magyar kártyát Szlovákiában - nyilatkozta l apunknak Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. A státustörvénnyel kapcsolatban elmondta, a parlament már biztos, hogy idén nem tárgyalja a magyar kedvezménytörvényről szóló - mint fogalmazott , helyenként felháborító kijelentéseket tartalmazó ha tározati javaslatot. Rónay Tamás NÉPSZAVA Az önkormányzati választás második fordulója több tanulsággal szolgált számunkra - mondta Bugár Béla. A második fordulóban ismét sikerült mozgósítani választóinkat, hiszen a Magyar Koalíció Pártjának mindkét jelölt je - Kvarda József a Nagyszombati megyében és Fehér Miklós Nyitrán - 18 ezerrel több szavazatot kapott, mint az első fordulóban. Sajnos azonban Szlovákiában minduntalan sikerrel jár a magyar kártya kijátszása - fogalmazott a Magyar Koalíció Pártjának elnök e. Hatott egyes politikusoknak az a szólama, hogy a szlovák választóknak kötelességük honfitársaikra adni voksukat, s nem hagyták, hogy a magyar jelöltek arassanak diadalt a megyei elnökválasztásokon. A harmadik tanulság ugyanakkor az - mondotta Bugár Béla , hogy ott, ahol összefogtak a demokratikus erők - Pozsonyról és Kassa megyéről van szó , nem Vladimír Meciar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom jelöltje szerezte meg az elsőséget. Jellemző - tette hozzá a Magyar Koalíció Pártjának elnöke , h ogy amíg országosan még az első fordulóban mért 26 százaléknál is alacsonyabb volt a részvételi arány, két megyében volt csupán magasabb: éppen Nyitrán és Nagyszombaton, vagyis a magyar jelöltek megyéiben. Meg kell azonban jegyezni - fűzte hozzá , hogy bá r kétszer annyi magyar választó járult az urnákhoz, mint szlovák, a magyarok körében is alacsonyabb volt a választási részvétel, mint a parlamenti voksolások idején, amikor általában nyolcvankilencven százalékuk él szavazati jogával. A megyei elnökök jogk örével kapcsolatban Bugár Béla elmondta, hogy nehéz dolguk lehet akkor, ha a megyei közgyűlésekben nem koalíciós partnereik vannak többségben. Maguk az elnökök ugyanis nem tehetnek sokat. Elsősorban szociális, egészségügyi és oktatási kérdésekben dönthetne k. Bugár Béla szerint az önkormányzati választások után nem az a kérdés, melyik párt arat diadalt a jövő őszi parlamenti voksoláson, hiszen valószínűsíthető, hogy Meciar pártja nyer majd. Sokkal inkább az dől el, sikerüle olyan koalíciót alkotni, amelyben nem jut szóhoz a HZDS.