Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-19
14 A Magyar Koalíció Pártjának elnöke kitért arra, hogy a szlovák külügyi bizottság napirendre tűzte a státustörvényt. Mint mondta, önmagában véve ez nem jelent sokat, igaz, az indítványozóknak ismét a magyarellenes hangulatkeltés volt a céljuk. Olyan javaslatot akartak elfogadtatni a szlovák parlamenttel a státustörvény jövő évi életbe lépéséig, amely helyenként felháborító kitételeket tartalmaz - fogalmazott Bugár Béla. Ebből azonban nem lesz semmi, a parlament idén már biztos, hogy n em tárgyalja a javaslatot, mert bár a külügyi bizottság elfogadta, a demokratikus erők összefogásának köszönhetően az már nem került a parlament elé. Vagyis a kezdeményezés fordítva sült el - összegzett az MKP elnöke. vissza OrbánNastasetalálkozó már szombaton? 20011219 (a nyomtatott MH cikke) Orbán Viktor és Adrian Nastase akár már szombaton aláírhatja azt az egyetértési nyilatkozatot, amely lehetővé teszi a státustörvény romániai alkalmazását - értesült a Magyar Hírlap. Új elemként felmerült, hogy a munkavállalói kedvezményeket valamennyi román állampolgárra kiterjesztik. Meglepő fordulat, hogy a szerb kormányfő helyettese tegnapi pozsonyi látogatásán kizárta a státustörvény belgrádi támogatását, Djindjic szerb kormányfő viszont jelezte: nem akadályozzák meg a jogszabály alkalmazását. Bukaresti diplomáciai körökben úgy számolnak, hogy Adrian Nastase román kormányfő már szombaton Budapestre érkezik, s Orbán Viktorral aláírják a két ország közötti egyetértési nyilatkozatot - értesült lapunk. (A két miniszterelnök az EU laekeni csúcstalálkozóján megegyezett: ha megbízottaik megtalálják a státustörvény alkalmazásával összefüggő megoldásokat, akkor ők még idén újból találkoznak.) Németh Zsolt külügyi államtitkár hétfői bukares ti látogatása után kiderült, az egyetértési nyilatkozat három részből áll majd. Tartalmazni fogja, hogy mindkét ország kölcsönösen támogatja egymás európai és euroatlanti integrációs erőfeszítéseit, azokat semmiképpen sem gátolja. Külön rész foglalkozik ma jd a státustörvény közös értelmezésével, és végezetül megerősítik, hogy a két ország a jövőben minden téren fejleszteni kívánja kapcsolatait. Értesüléseink szerint egyébként Németh Zsolt és román partnere, Cristian Diaconescu külügyi államtitkár pénteken f olytatja és várhatóan be is fejezi az egyeztetéseket a nyilatkozatról. Lapunk érdeklődésére Szemerkényi Réka, a magyar kormányfő külpolitikai főtanácsadója nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Orbán Viktor és Adrian Nastase már szombaton találkozzon. Az á llamtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, első lépésként mindenképpen a különmegbízottaknak kell véglegesíteniük a mindkét fél számára elfogadható egyetértési nyilatkozatot, ha pedig ez megtörténik, akkor Magyarországnak is az az érdeke, hogy a kormányfők mielő bb aláírják a dokumentumot. Szemerkényi Réka egyben megerősítette, Cristian Diaconescu külügyi államtitkár a tervek szerint pénteken tárgyal Budapesten magyar partnerével. Horváth Gábor külügyi szóvivő amúgy tegnap lapunknak elmondta, a magyar fél eljutta tta a bukaresti diplomáciának az egyetértési nyilatkozat szövegére tett javaslatát. Ami a státustörvényvita kényes kérdéseit illeti, Bukarest a munkavállalás ügyében két megoldást tart elképzelhetőnek. Az egyik szerint eltörölnék a szezon- és gyakornoki m unkások foglalkoztatásáról szóló kétoldalú szerződésben meghatározott kvótát (a szerződés jelenleg évi nyolcezer főről szól), s így annyian élhetnének ezzel a lehetőséggel, ahányan akarnak. A másik lehetőség viszont az, hogy a státustörvényben a kedvezmény ezetteknek felkínált évi három hónapos munkavállalási lehetőséget Románia minden polgárának felkínálják. A magyar igazolványok kérdésében Bukarest a jelek szerint elfogadja, hogy a dokumentumokat így nevezzék el, ám azokban nem szerepelhet további utalás a tulajdonos nemzeti hovatartozására. A hozzátartozói igazolványok ügyében a románok abban bíznak, hogy ezek bevezetését sikerül "elkerülni". Magyarországi szakértők azonban ezzel összefüggésben figyelmeztetnek rá: ha lényegi változás lenne - például elteki ntenének a dokumentumtól , akkor ehhez jó eséllyel a törvényt is módosítani kellene. Ellentmondó vélemények fogalmazódnak meg a státustörvénnyel kapcsolatban Jugoszláviában is. Nebojsa Covic szerb miniszterelnökhelyettes tegnapi pozsonyi kijelentése sze rint a törvény "nem olyan jogszabály, hogy azt a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság támogatni tudná". Ezzel szemben a Stumpf István kancelláriaminiszterrel Belgrádban találkozó Zoran Djindjic szerb kormányfő úgy fogalmazott: "a szerb fél nem gördít semmiféle akadályt a kedvezménytörvény alkalmazása elé". vissza Folytatódik a romániai himnuszbotrány Az RMDSZ élesen tiltakozik az ellen, hogy bűnvádi vizsgálat indult a Szövetségi Képviselő Tanács tagjai ellen, amiért marosvásárh elyi összejövetelükön elénekelték "a magyarság himnuszát". Közben az igazságügyminiszter cáfolta, hogy a pártja elhatárolódott vagy éppenséggel elfogadta volna az ügyészség döntését, hiszen a törvények betartása nem képezheti alku tárgyát. Közben kiderült , Gheorghe Funar tavasztól nemzeti színű parkolókat létesít Kolozsváron. A román lobogó színsávjai azonban nem lesznek egyforma értékűek. A piros parkolási zónában drágábban és kevesebbet lehet parkolni, a kékben olcsóbban és hosszasabban, míg a