Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-08
7 eszkalációját ösztönözhetné, mintsem az etnikumközi békességet, hiszen az érintett kisebbségek számára világossá tenné, hogy sorsuk jobbra fordítására egyetlen lehetőségük van: véres konfliktusok kirobbantása. Ele gendő néhány száz, vagy néhány ezer ember halála (mit számít az a nemzeti öröklét viszonylatában, ugyebár?), aztán jöhet a NATObéketerv és a kéksisakosok, hogy számukra is kikényszerítsék az elfogadható megoldást. Ezzel a (szélsőségesen nacionalista) log ikával a Nyugatnak is számolnia kellett. Ha mégis a beavatkozás mellett döntött, azt is el kellett döntenie, hogy másutt viszont a kisebbségek nemzeti emancipációért folytatott politikai harcát, illetve a létező államok területi egységét (a mérsékelt nacio nalizmusokat) fogja következetesen és határozottan támogatni, azaz, hogy a fegyveres konfliktusoknak végképp elejét véve, a nemzeti küzdelmeket következetesen politikai térre tereli, s a nemzeti konfrontáció intézményes kereteinek kialakításával magát a na cionalizmust is a társadalmi együttélés természetes és termékeny összetevőjévé szelídíti, mintegy - az ún. osztályharchoz, vagy a politikai hatalomért folytatott (korábban nem kevésbé véres) küzdelmekhez hasonlatosan - "háziasítja". Talán nem véletlen, ho gy kis Jugoszláviában is napirendre került a Vajdaság autonómiájának kérdése, s maga a Jugoszláv állam is Szerbia és Montenegró laza konföderációjává alakul. A kisebbségek demokratikus esélyeinek megnövekedése természetszerűen a politikai küzdelmek kiélez ődésével is szükségszerűen együtt jár. A kisebbségek felbátorodnak. A politikai elit nacionalista része pedig Szlovákiában, Romániában, Szerbiában egyaránt kétségbeesetten próbál szembeszegülni a nemzetközi trendekkel. A hangadó politikusok még egyszer föl vonultatják a többségi nacionalizmus retorikájának teljes fegyvertárát. Ami azonban már csak arra jó, hogy maguk is ráébredhessenek: ezek a "fegyverek" már végzetesen elavultak, sem a nemzetközi közvéleményben, sem odahaza nem lehet már "célba találni" vel ük. Adrian Nastase miniszterelnök, aki egy ideig azt a benyomást keltette bennünk, hogy nyugalomba küldte az ország földarabolásának rémét, s a jövő Romániáját a "kulturális pluralizmus" országaként képzeli el, melyben a különféle kultúrák, s következésként a különféle kulturális közösségek is, az állam egyenjogú közösségeiként élhetnek egymás mellett, nemrégen ismét az "országokat szétbontó" föderalizmus rémével hozakodott elő. (Hogy ebben a "fordulat"ban milyen szerepe van az Orbánkormány gyakran meggondolatlan "nemzeti offenzívá"jának, szintén megérne egy misét, de ezt most hagyjuk! ) A román miniszterelnök "kulturális pluralizmus"ra vonatkozó megállapításait egy - beszédesen Kalaplevéve címet viselő - cikkben örömmel nyugtáztam egykoron. A jelek azonban arra utalnak, hogy túl hamar kaptam le képletes kalapomat, a miniszterelnök úr még mindig egészen mást ért kulturális pluralizmuson, mint amit maguk a politikatudományi terminusok sugallnának. A valóságos kulturális pluralizmust, az eltérő nyelvek és kultúrák együttélését, mely csakis az adott közösségek államon belüli különállására és messzemenő autonómiájára alapozható, újabban a föderalizmus vádjával bélyegzi meg, a föderalizmuséval, melyet sajátos logikával az állam szétdarabolásának nyitányaként ábrázol. ,A kommunizmus bukása paradox módon a föderális alapon szerveződő államok szétdarabolásához vezetett; - állítja egy ifjúsági szabadegyetemen elmondott beszédében - példa erre a volt Jugoszlávia, Csehszlovákia, Szovjetunió. Érdekes módon ezzel párhuzamosan különböző országokban, így Romániában is megjelentek elképzelések, melyek szentesíteni hivatottak a föderalizmus különböző változatait." A miniszterelnök úr abból a hallgatólagos előfeltevésből indul ki, hogy Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió a szó valódi értelmében vett föderális államok, sőt mintegy a föderalizmus m intapéldái lettek volna, s ekként is estek volna szét: "paradox módon" ugyan, de a föderalizmus kérlelhetetlen logikájának "eredményeként". A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője. A "szocialista világrendszer" szövetségi államai csak nevükben voltak szövetségiek. Valójában a
