Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-29
12 terrorcselekményekhez vezethet? Mi akadályozta meg őket abban, hogy a vezetést - bizonyos kérdésekben - a megmerevedett amerikai álláspont módosítására bírják? Hogy világosan kimondják: a terrorc selekményeket nem zárhatja ki senki, illetve csak a legszélsőségesebb állami terror. Ma talán még az sem, hiszen a vegyi és a biológiai fegyverek még nehezebbé teszik a védekezést. Az a tény, hogy mindezek a kérdések nem hangzanak el, hogy az amerikai és jobbára az európai nyilvánosságban is oly erős a bosszúvágy hangja, meglehetősen riasztó szimptóma. A liberalizmus világméretű győzelmével odalett a híres amerikai józanság is? Végzetes hiba volna, mert ezt a tünetet - történelmi tanulmányaink során - min t a hatalmuk delelőjén túl jutott világbirodalmak tipikus jellemzőjét ismerhettük megÉ Hogy mindez nem csupán innen, KeletKözépEurópából látszik így, azt az amerikai nyilvánosságban felhangzó szórványos tiltakozások is jelzik: a Susan Sonntagé, a Norman Maileré, a Noam Chomskyé és másoké. Abban a légkörben, mely a terrortámadásokat követően jobbára spontán módon kialakult, nem könnyű a józanság hangján megszólalni. Tudom ezt a magam erdélyi tapasztalataiból is, ahol az elmúlt tíz esztendőben gyakran azok az értelmiségiek sem mertek szólni a közhangulat ellen, akiket a nyílt diktatúra sem volt képes elhallgattatni. Sonntag és társai mégis megszólaltak. Ezért is hihetek benne, hogy az amerikai demokrácia - kamaszos hibái ellenére is - jóval sokszínűbb, int ellektuálisabb és pragmatikusabb annál, hogy megrekedhessen a Sonntag által emlegetett "pszichoterápiánál". A sokk, a bosszúszomj mindazonáltal érthető. Hiszen itt egy olyan merőben új élményről van szó, melyet az amerikai közvéleménynek jószerével előzete s tapasztalatok hiányában kell feldolgoznia. Az ilyen esetekben az első reakciókat természetszerűleg a primer ösztönök diktálják. Csak ezeket követheti a tanácstalanság, majd a tudatos reflexió. Reménykedjünk benne, hogy a gyász és a fájdalom tompulásával , Amerikában a Sonntagéhoz hasonló hangok kerekednek felül, és a - kétségtelenül jogos - bosszúvágy mellett, mintegy annak kiegészítőjeként a józan önvizsgálat is teret hódít lassan. Ami a jövőt illeti, az elmúlt napokban mifelénk is inkább a harcias vagy a vészjósló hangok domináltak. Füzes Oszkár volt az, aki a Népszabadságban egyéb lehetőségre is felfigyelt. A vonatkozó bekezdés első felében még ő is a negatívumokra figyelmeztet: "A világban lévő mintegy kétszáz etnikai konfliktusban az eddiginél is nag yobb szerepe lesz a status quo, vagyis a meglevő helyzet fenntartására irányuló szándéknak. A különféle kisebbségek várhatóan még kisebb nagyhatalmi támogatást kapnak akár jogos követeléseikhez is, és könnyebben minősülnek veszélyforrásnak: szélsőségesnek, szakadárnak, radikálisnak. Általában csökken a másság, a sokszínűség iránti türelem." Rögtön utána azonban azt is megállapítja: "Ezzel szemben azonban - eleinte elméleti, később gyakorlati szinten is - kialakulhat egy nagyobb nagyhatalmi készség az etnika i kisebbségi autonómiák támogatására. Ha az adott kisebbség vállalja, hogy kizárólag demokratikus, a többségi állam kereteiben maradó célokat és eszközöket használ, valamint kiiktatja saját szélsőségeseit, akkor előnyökhöz juthat. (Eddig az ellenkezője vol t az igaz: szinte csak a radikális, sőt fegyveres kisebbség ért el eredményeket.)" Éles szemű megfigyelés. Én is úgy vélem, hogy a közösségek közötti viszonyokat romboló nemzetállam leépítésének, azaz az állam és az állam fölötti, illetve az állam alatti struktúrák közti egyensúly megteremtésének folyamata akár föl is gyorsulhat. A terror okozta sokk nem a szélsőségek eluralkodását, hanem azok kiiktatását, elszigetelését fogja katalizálni. Ennek elméleti alapjai már léteznek. Az általam gyakran idézett Wil l Kymlicka a kortárs politikatudomány legújabb törekvéseit összegező cikkében félreérthetetlen figyelmeztet: "Annak ténye, hogy az állami nemzetépítés egyben kisebbségi nemzetrombolást jelenthet, még akkor is, ha az a liberálisdemokratikus alkotmány korlá tai között zajlik, megmagyarázza azt, miképpen maradhatott a kisebbségi nacionalizmus ilyen hatalmas erő a nyugati demokráciákban, és miért máig nyitott kérdés a szecesszió (azaz az államból való kiválás - BB.)
