Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-29
13 számtalan régióban (mint Flandria, Quebec, Ka talónia, Skócia). A nemzeti kisebbségek még egyéni és polgári jogaik mégoly erős védelmezése esetén sem érzik magukat biztonságban, hacsak az állam nem mond le mindörökre nemzetépítési célkitűzéseinek megvalósításáról." S a lehetséges megoldást is világosa n megjelöli: "Ez - hatásaiban - annyit jelent, hogy az államnak le kell mondania arról a törekvéséről, hogy nemzetállammá váljék, s ehelyett el kell fogadnia, hogy többnemzetiségű állam és hogy az is marad." A terrortámadás kiváltotta sokk, az indulatok c sillapodását követően akár fel is gyorsíthatja az érlelődés folyamatát. Hogy ez itt minálunk, a keletközép- európai régióban nem megy majd egykönnyen, bizonyosra vehető. De azt is nehéz lenne nem észrevenni, hogy a folyamat beindult. Szlovákiában a terro rt követő napok első nagy horderejű döntése is annak a helyhatósági törvénynek az elfogadása volt, mely a kisebbségek számára minden korábbinál nagyobb (az autonómia számos jegyét magán viselő) önállóságot biztosít. Minálunk, Romániában egyelőre még a feg yvercsörtetés dominál, de itt is vannak jelek arra, hogy a kisebbségi jogok kiterjesztésének lassú, de feltartóztathatatlan folyamata folytatódik. Erre utalt az RMDSZ és a kormánypárt legutóbbi egyeztetése is. Más megoldás, legalábbis hosszú távra, a Köze lKeleten sem képzelhető el. Reménykedjünk benne, hogy a baljós afganisztáni bosszúhadjárat, mely e pillanatban talán túlméretezettnek tűnik, de a kialakult helyzetben aligha elkerülhető, pusztán múló pillanata az új század történetének. Bíró Béla A szer ző egyetemi tanár, Bukarest vissza Készítette: Boér Krisztina és Csoma Sándorné * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Ns zv = Népszava - NM = Napi Magyarország - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság