Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-18
10 Tegnap becsengettek. Sok helyen többen vagyunk. vissza Amerika új háborúja és a magyar külpolitika Az Egyesült Államok válaszlépései három területen is komoly szemléletbeli változást e redményezhetnek hazánk számára 2001. szeptember 18. 1:00 Gombos Anita, Orbán Krisztián Látszólag nem fognak komoly hatást gyakorolni hazánk külpolitikájára a szeptember tizenegyedikei New Yorki és washingtoni terrortámadások. Úgy tűnhet, hogy a Magyaro rszág számára legfontosabb kérdésekben nem lesz érdemi változás, legfeljebb néhány magyar műszaki alakulat a NATO 5. cikkelye alapján részt vesz egy Afganisztán vagy Irak elleni büntető akcióban. Ez azonban csak a csalóka felszín. Szeptember tizenegyedike az amerikai külpolitika középpontjába helyezte a terrorizmus elleni háborút. Az elkövetkező években ez lesz az a kérdés, amely leginkább befolyásolni fogja az USA viszonyát más államokkal. A békefenntartásban való kooperáció, a liberális gazdaságpolitika v agy az emberi jogok helyzete az adott országban mindmind másodlagos tényezők lesznek ehhez képest. Ez a szemléletbeli változás az, ami komoly hatással lesz legalább három, hazánk számára rendkívül fontos kérdésre: a magyar – amerikai szövetségre, a NATO bőv ítésére és a magyar – román viszonyra. A magyar – amerikai szövetség Az elmúlt évek egyik legfontosabb világpolitikai trendje az amerikai – nyugateurópai viszony fokozatos elhidegülése volt. A korábban sziklaszilárdnak tűnő szövetséget olyan problémák terhelt ék, mint az EU törekvései a NATOtól független védelmi politikára, a boszniai válság megoldásával kapcsolatos eltérő vélemények, vagy a koszovói bombázás megítélése. Az egyre komolyabb súrlódásokat Bush elnök hivatalba lépése még ideológiai ellentéttel is tetézte. A NyugatEurópában uralkodó baloldali pártok számára elfogadhatatlan volt az új elnök álláspontja, a kiotói szerződés, a halálbüntetés vagy éppen az ABMszerződés felmondásával járó rakétapajzs kérdéseiben. E fokozatos távolodás komoly nyugtalans ággal töltötte el az amerikai külpolitika formálóit, akik továbbra is kulcsfontosságúnak tekintették a transzatlanti szövetséget. Így kezdett el az utóbbi egykét évben kialakulni az a felismerés, hogy a magyar – amerikai és a lengyel – amerikai szövetség erős ítése a NATOn belül ellensúlyozhatná a nyugateurópai kapcsolat gyengülését. Ugyanis, amint azt a taszári repülőtér bérbeadása vagy az amerikai rakétapajzs támogatása példázta, hazánk védelempolitikai felfogása közelebb áll az amerikaihoz, mint a tőlünk n yugatra fekvő országoké. Emellett Magyarország egyre inkább a posztkommunista átmenet mintaállamává kezdi magát kinőni, ami tovább növeli súlyát Washington szemében. Emelkedőben lévő ázsiónk legbiztosabb jele, hogy az új budapesti amerikai nagykövet, Nancy Goodman Brinker, nem karrierdiplomata, hanem a Bush családhoz közel álló, s általuk a nagyköveti posztra személyesen felkért politikus. Természetesen hazánk mind védelmi, mind külpolitikai szempontból sokat nyerhetne azzal, ha a világ első számú hatalmát közeli szövetségesének tudhatná. Ez a közeledés azonban egyelőre gyerekcipőben jár. A két ország még kevesebb szálon kötődik egymáshoz, mint amit egy tartósan erős szövetség igényelne. A kölcsönös bizalom ugyan kialakulóban van, de ennyi idő nem volt elég a megszilárdulásához. A szeptember tizenegyedikei terrorcselekmények következményei évekre jegelhetik, vagy nagyon fel is gyorsíthatják a szoros magyar – amerikai szövetség kialakulását. Ez elsősorban attól függ, hogy a nyugateurópai országok hogyan reagál nak a hamarosan megkezdődő amerikai katonai válaszcsapásokra. Elképzelhető, hogy az egész nyugati civilizációnak hadat üzenő véres terrortámadás olyan fokú szolidaritást ébreszt a francia és a német politikai elitben, hogy képesek lesznek teljes mellszéles séggel az USA mellé állni. A tragédia utáni első napokban adott nyilatkozatok, s különösen annak deklarálása, hogy a terrorakciók a NATO alapszerződése értelmében az egész szövetség elleni támadásnak tekintendők, azt sugallják, hogy ez a forgatókönyv elkép zelhető. Ilyen esetben az amerikai – nyugateurópai távolodás minden bizonnyal leáll. Az lesz fontos, ami öszszeköti, nem az, ami elválasztja őket – a terroristákat támogató államok elrettentése tromfolja a globális felmelegedésről vallott eltérő nézeteket. Ha ez történik, akkor az USA számára a szoros magyar – amerikai szövetség legfontosabb mozgatórugója el fog tűnni, s annak létrejötte hosszú időre lekerül a napirendről. Korántsem biztos azonban, hogy német és francia kormány rá tudja magát venni az amerika i válaszlépések kritikamentes támogatására. Egyik viszolyog az erő alkalmazásától (Németország), a másik gyanakszik mindenre, ami amerikai (Franciaország). Az USA pedig minden bizonnyal amerikai katonai erőt fog felhasználni a retorziókhoz. Szeptember tize nnegyedikén, alig három nappal a Világkereskedelmi Központ lerombolása után, a francia kabinet egyik tagja már óvott a „háborús logika” alkalmazásától. A hasonló hangok erősödése biztosra vehető. Németországban és Franciaországban is parlamenti választások lesznek jövőre, s a jelenleg kormányon lévő középbal pártoknak meg kell védeniük baloldali bázisukat a náluknál is baloldalibb koalíciós partnereik ellen. Ez szinte lehetetlen lesz, ha támogatják a valószínűleg sok ártatlan civil halálával is járó amerika i válaszcsapásokat. Ráadásul az USA elvárja, hogy összehangolt offenzívát indítsanak a náluk
