Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-15
5 jóformán romokban lévő ingatlant a bérbeadó saját költségén tette ismét lakhatóvá, használhatóvá, míg Magyarország a konzuli munkához szükséges átalakí tásokat állta. Horváth Gábor külügyi szóvivő szerint a költségvetésben erre az évre 130 millió forintot irányoztak elő a szabadkai főkonzulátus létesítésére, amelyből várhatóan 125 milliót használtakhasználnak fel. vissza Nagy Iván Zsolt A kétsebességű Európa Franciaország és Németország átértékelődő szerepe az uniós bővítés ütemében Charles Grant 1 Szerző Felküldve: 2001. augusztus 15. 7 . oldal Franciaország Európa jövőjével kapcsolatos elképzelése kétségtelenül két aggoda lmon alapszik. Az egyik szerint a jövőben gyengülni fog a németfrancia tengely Európa szívében, és így rohamosan csökken majd a francia befolyás az európai döntéshozatalban. A másik szerint a bővítéssel csökken majd az integráció intézményi kohéziója, és így Európa védtelen lesz az angolszász gazdasági, társadalmi és kulturális hatásokkal szemben. Kétségtelenül ezek a félelmek vezérlik azt a provokatív Le Mondecikket, amelyet július 20án publikáltak, és méltánytalanul kevés visszhangja volt Franciaország on kívül. A cikket olyan vezető francia, Európapárti szocialista politikusok jegyzik, mint Jean Noel Jeanneney, Pascal Lamy, Henri Nallet és Dominique StraussKahn. A szerzőknek igazuk van akkor, amikor arról beszélnek, hogy milyen óriási kihívásokkal jár majd az Európai Unió keleti bővítése; amikor viszont azt javasolják, hogy a megoldás a „kétsebességű” Európa létrehozása lenne, óriásit tévednek. A Le Mondecikk szerint ha az EU beengedi a „nagyszámú” keletközépeurópai tagjelöltet, óriási mértékben csö kken az unió döntési és cselekvési képessége; éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne a határozott és hatásos összeurópai fellépésre. A szerzők tulajdonképpen nem tesznek mást, mint visszatérnek Joschka Fischer német külügyminiszter és Jacques Delor s volt bizottsági elnök korábbi gondolataihoz, amely szerint Európának szüksége van egy „élcsapatra”, amely a maga ízlése szerint befolyásolni tudja majd az integráció menetét. A nizzai szerződés kétségtelenül könnyebbé tette, hogy bizonyos országcsoportok előre haladjanak bizonyos területeken. De a Le Mondecikk szerzői szerint a nizzai szerződés által felkínált lehetőség egyáltalán nem elegendő; szerintük először Franciaországnak kellene felajánlani Németországnak, hogy elsők legyenek az egyenlők közt, és kezdjék meg az egyeztetést az európai jövő kérdéseiről. A két ország kormányainak és parlamentjeinek képviselőiből létrejöhetne egy állandó titkársággal bíró koordinációs bizottság, amely megvitathatná a gazdasági, kulturális, tudományos, diplomáciai és b iztonságpolitikai együttműködés legfőbb kérdéseit. Később az eurózóna más tagállamai is csatlakozhatnának az együttműködéshez, feltéve, hogy osztják a „társadalmi igazságosság és külpolitikai függetlenség” elvét. A vezető francia szocialisták szerint a „Ma gEurópa” létrehozása egyrészt magával vonná az egységes európai gazdasági kormányzat létrejöttét, másrészt egy olyan Európáét, amely képes krízishelyzetben - a megfelelő diplomáciai és katonai eszközökkel felszerelkezve - határozottan fellépni. Miután a s zorosabb integrációban részt vevő országok megegyeznének a politikai célkitűzésekben, sor kerülhetne az európai alkotmány elfogadására. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy ez a megoldás nem működhet Európában. Először is azért, mert a jelenlegi és jövőbeli E Utagállamok túlnyomó többsége visszautasítja a „kétsebességű” Európa gondolatát. A tagjelölt államok nem azért hoznak hatalmas áldozatokat a csatlakozásért, hogy csatlakozás után kiderüljön: kihagyták őket az „új klubból”. Emellett NagyBritannia és a ska ndináv tagállamok is kategorikusan visszautasítják az ilyen jellegű terveket. Sőt Spanyolország és Olaszország sincs eufóriában a „kétsebességű” Európa gondolatától. Mivel az EUtagállamok túlnyomó része nem támogatja a francia kezdeményezést, Párizs és Be rlin csak az EUszerződéseken kívül haladhat előre a tervekkel, az új intézményrendszer létrehozásával. Az eredmény Európa megosztottsága lenne. Akármit mondott is Fischer híres, Európa jövőjét vázoló beszédében, Németország sohasem áldozná fel az eddigiek ben bátran képviselt, bővítést pártoló szerepét. Az is erősen kérdéses, hogy az ilyen „MagEurópa” képes lennee NagyBritannia nélkül létrehozni saját ütőképes kül- és biztonságpolitikáját. Az utóbbi évek erőfeszítései, amelyek az önálló európai védelmi k apacitás létrehozására irányultak, főleg a francia és a brit katonai erőn és vezetői képességeken alapultak. A francia 1 a szerző a londoni Center for European Reform Institut igazgatója (Fordította: Grúber Károly . Szerzői jogok a fordítónál)
