Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-15
6 biztonságpolitikai elit tisztában van azzal, hogy Németország még messze nem tekinthető hiteles, egyenrangú katonai partnernek. Párizs és Berlin önmagában nem képes arra, hogy dominálja az EU külpolitikai agendáját. A tagállamok eltérő érdekekkel és ismeretekkel bírnak; így például Spanyolország speciális helyzetét LatinAmerikával kapcsolatban senki nem vitathatja. Miközben az várható, hog y az eurócsoport pénzügyminisztériumi tanácsa megerősödik, korántsem lesz majd olyan hatalma, ahogyan azt StraussKahn úr és barátai elképzelték. Ennek a csoportnak automatikusan minden euróövezeti tagállam tagja lesz majd, itt fontos döntéseket hoznak a g azdaságpolitikáról, de nem hoznak más jellegű stratégiai döntéseket például arról, hogy beavatkozzone az Európai Unió Macedóniában. A „kétsebességű” Európa hatalmas technikai és jogi problémákat is okozna. A „MagEurópa” intézményrendszerének újnak kell l ennie majd, és meg kell határozni, hogy miként kapcsolódjon a ma létező intézményrendszerhez, ha kapcsolódik egyáltalán. A bizottság szerepe csökkene, így a kis tagállamok érdekei sérülnének. Mi lenne a bíróság és az Európai Parlament szerepe az új felállá sban? Szavazhatnának az új „MagEurópa” intézményrendszerében más EUtagországok? Franciaországnak rá kell ébrednie arra a nyilvánvaló, de számára kellemetlen tényre, hogy a világ radikálisan megváltozott az integráció megindulása óta. Az, hogy Párizs és B erlin volt az integráció motorja az 1950es évektől az 1990es esztendőkig, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy így lesz a jövőben is. Természetesen továbbra is Németország és Franciaország marad a két legnagyobb befolyású tagállam, főleg akkor, ha London nem csatlakozik az eurózónához. De minden valószínűség szerint 2004re vagy 2005re huszonöt vagy több tagállama lesz az EUnak. Ebben a koordinátarendszerben szinte lehetetlen lesz a két nagy dominanciája. A franciáknak meg kell érteniük, hogy az új Eur ópa sokkal sokszínűbb lesz, ahol az ad hoc koalíciók dominálnak majd; és azt is meg kell érteniük, hogy a németek - nem úgy, mint a franciák - mára már kiépítették hagyományos kapcsolataikat KözépEurópa országaival. vissza T amás Pál − Státuscsont 20010815 (a nyomtatott MH cikke) Amikor bejelentkeztek az ARTEtól, az európai kulturális csatorna híradójától, már tudtam, hogy baj van. A státustörvény érdekelte őket, és a magyar politikusok, akiket eddig nem a régió bajkeverő i között tartottak számon. Már beszereztek valamilyen román anyagot, hallották a hivatalos Bem rakparti nyilatkozatot, beszéltek Kecskeméten valamilyen városházi tisztviselővel a Trianonemlékműről. Éppen most, amikor az etnoindulatok a szélesebb régióban megnyugodni látszanak, kezdi valaki újra. S mi fájt éppen most nekünk, miért ebben a pillanatban, és így kellett ingerelnünk a szomszédainkat? Azt hittem, hogy a státustörvényről már mindent elmondtunk egymásnak. Elmondtuk, hogy mit hiszünk, kik mennyire érintettek és mi módon, ha bevezetik. Figyeltük a becsléseket a költségekről. Reménykedtünk, hogy a szomszédos többségi nemzetek majd csak lenyelik a dolgot, és féltünk az intézkedések ostobább forgatókönyveitől. Ezt az etnocsontot mintha már körberágtuk volna. De legalább magunkat nem kellene azzal áltatnunk, hogy ezek az izgalmak igazán a kisebbségi ügynek szóltak. S a státustörvény nem is egyszerűen a kormány nemzeti neofitáinak ideológiai hátszélgenerátora. Minden rendelkezésre álló vizsgálat szerint a hazai lakosság érdeklődése a Kárpátmedencei kisebbségi magyar közösségek helyzete iránt igen mérsékelt. Ha úgy tudja, hogy e közösségek fizikai veszélyben vannak vagy identitásukat alapvető veszélyek fenyegetik, mint Ceausescu uralmának záró szakaszában vagy a jugoszláv sorozások idején, megjelenik valamilyen mozgósíthatónak tűnő szolidaritásszerűség is. Ilyen helyzetek múltával az érdeklődés elolvad, és az ügy szakosodott csoportok kezébe kerül. De mert jelenleg környékünkön, szerencsére, nincs "helyzet" , nem igazán aktívak. Legalábbis nem annyira, hogy valamilyen radikálisnak tűnő kormányzati lépést kikényszerítsenek. A státustörvény másként fontos, s nem véletlenül robbant ki körülötte szenvedélyes vita. Az összecsapásoknak igazán nem a kisebbséghez, h anem a magyarországi politikai elitek önképéhez, jövővízióihoz van közük. A státustörvény magyarországi többségi teszt. A játékban természetesen valamennyi magyarországi elitcsoport részt vesz. A kezdeményezés kétségtelenül a konzervatívoké. A parlamenti pártok a szabaddemokraták kivételével biztonsági játékra törekedtek. A közvéleményt kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt nemzetibbnek és hagyományőrzőbbnek vélték, mint ahogyan az a kutatásokban megjelenik. A magyarországi többségi társadalom az elmú lt nyolcvan évben igen eltérő módokon tájékozódhatott a többi Kárpátmedencei magyar társadalomról. Így menekülthullámokból. De az 1920 után, 1945 és 1948 között vagy 1988tól érkező talán együtt 700900 ezer ember gyorsan beolvadt, és személyében és körny ezetében a közbeszédet a "Kárpátmedencei közös magyarságképről" igen eltérő formákban és hangszerelésben tartotta csak fenn. A frissen, vagyis az utolsó tíztizenöt évben érkezetteken túl ezek a csoportok általában már csak igen kevéssé látszanak. A hazai többségnek lehetett információja természetesen a turizmusból is. Itt a csúcspontot a '80as évek jelentették. Ekkor a friss magyar közép- és alsóközép osztály már mozoghatott, de
