Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-09
4 támogatására szánja el magát. Köztudott, hogy a támogatottságának mélypontján álló két kormánypárt, a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) és a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) tárt karokkal várja Meciarék "gesztusát." A pozsonyi Pravda rámutat, hogy Dzurinda kabinetje a távozó MKP 15 mandátumának elvesztése után 74 maradék mandátumával már kisebbségben maradna; ezért vagy a kilépő MKPval, vagy a két ellenzéki erővel, a 42 mandátummal bíró HZDSel és a programszerű magy arellenességéből élő, 13 mandátummal bíró Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) kényszerülne "csendestársi" szerződésre lépni. A lap a miniszterelnök, Mikulás Dzurinda lemondását és egy új kormány megalakulását sem zárja ki a lehetséges fejlemények közül. Dzurinda kisebbségi kormányának az MKP augusztus 25én esedékes kilépése után gyorsan el kell döntenie, melyik megoldást választja, hiszen a parlament szeptember 4én kezdődő ülésén már további fontos, a közigazgatási reformokkal kapcsolatos törvényeket kell megsz avazni. A SOP elnökét – a Dzurinda kormány miniszterelnökhelyettesi posztjáról a közelmúltban lemondatott, a Meciarkormány diplomáciájának éléről annakidején szintén távozni kényszerült – Pavol Hamzíkot bírálja a legnagyobb példányszámban megjelenő szl ovák lap, a Novy Cas, amiért a hullámvölgy legmélyén heverő pártja kormányzati jelenlétének megtartása érdekében azt szorgalmazza, hogy a magyarok távozása után a kormánypártok ne az MKP, hanem az ellenzék csendes támogatását válasszák. Nem a magyarokat, " másokat kellett volna kiűzni a kormányból" – utal Hamzík pártjára a lap. vissza Meciar árnya Úgy látszik, a szlovák pártoknak közös erővel mégis csak sikerül kiutálniuk a magyar koalíciót a pozsonyi kormányból. Mert azt nyil ván senki sem hiheti komolyan, hogy a koalíciós szerződés felmondása magyar részről ne lenne keserű, kikényszerített lépés. Bizonyos szlovák politikai erők nagyon is tudatosan és előre „levajazott” formában olyan pályára térítették a Dzurindakormányt, ame ly Bugár Béláéknak tényleg nemigen hagy már más választási lehetőséget, mint a csomagolást. Már ha hűek akarnak maradni választóikhoz, és el kívánják kerülni a felvidéki magyar párt meghasonlását. S bár a dolog még nincs teljesen lefutva, jelenleg a távozá son kívül egyszerűen nem látszik más becsületesen vállalható alternatíva a magyar parlamenti erő előtt. A koalíció elhagyása magyar kisebbségi szempontból még így is fájdalmas elhatározás lesz, talán a legfájdalmasabb az önálló Szlovákia megalakulása óta. Hiszen egy megrendítő kudarc beismeréséről van szó. Annak tudomásulvételéről, hogy a szlovák politikai osztály továbbra sem mutat készséget az ott élő magyar kisebbség jogos nemzeti és kulturális igényeinek elfogadására. Ellenkezőleg, e pillanatban minden arra utal, hogy az MKP a választások után „átverés” áldozata lett és Bugárék csupán arra kellettek szlovák partnereiknek, hogy „díszmagyarokként” lehessen őket Európának mutogatni, s kritikus esetekben a szlovák euroatlanti törekvések hitelesítéséhez felha sználni. Miközben a megígért ellenszolgáltatások rendre elmaradtak. Kormányzati szerepvállalása óta a magyar koalíciónak szinte semmilyen lényeges igényét nem akceptálták a szlovák partnerek. Nem mentek át önkormányzati tulajdonba a nevesítetlen földek, ne m jött létre önálló magyar felsőoktatási fakultás Nyitrán. Mindezt tetézte, hogy a közigazgatási határokat a nemzetiségi állampolgárok számára előnytelenül rajzolta át a pozsonyi parlament. Olyannyira, hogy egyes kisebbségi értékelések egyenesen azt állítj ák: hasonlóan durva megkülönböztetésben a kitelepítések óta nem volt része a szlovákiai magyarságnak. Nagy kár, hogy az Orbánkormány nagyon sokáig alig fordított érdemi figyelmet északi szomszédunkra, merthogy nyilvánvalóan úgy gondolta: Meciar bukásával elmúltak a magyar diplomácia korábbi fejfájásai. Ettől megnyugodva aztán a magyar külpolitika megelégedett az diplomáciai üresjárattal, a szimbolikus gesztusokkal a kétoldalú viszonyban. És nem vette észre idejében a kínálkozó lehetőségeket, azt például, h ogy a szlovák nacionalizmus (időleges) térvesztése, a meciari ellenzék és a magyar kisebbség összefogása esetleg megalapozhatna egy hosszú távú kiegyezést is a két nemzet között, s végre talán rendezni lehetne a nyitott problémákat. Mindehhez persze erőfes zítések kellettek volna Orbánék részéről, ehhez viszont a jelek szerint se kedvük, se koncepciójuk nem volt. Ezt a közönyt, sőt kifejezett diplomáciai hibákat a magyar kormány azzal tetézte, hogy megpróbálta eljátszani Dzurindáékkal szemben a nagyobbik tes tvér szerepét. Márpedig ha van valami, amire a szlovákság igazán allergiás, az ez. Az utolsó csepp a pohárban a státustörvény lehetett. E jogszabály Pozsonynak semmivel sem tetszik jobban, mint Bukarestnek, legfeljebb fenntartásainak Szlovákia eddig kevésb é adott hangot. De a legutóbbi napokban e helyzet változni látszik, s az is kezd világossá válni, hogy például a státusirodák létrehozása Szlovákiában nem lesz sétagalopp. Ez – akárcsak a közigazgatási határok átrajzolása – kifejezetten arra utal, hogy Szl ovákiában lassacskán újra a meciari forgatókönyv kezd érvényesülni. Vlado baljós alakja pedig mind kontúrosabban rajzolódik ki a szlovák politika horizontján – a közvéleménykutatások hatalmas előnyt regisztrálnak számára. Minderre eddig Orbánék alig figye ltek, mintha nem lennének tisztában azzal, mit is jelenthet a szlovákiai
