Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-29
9 Újvidék, 2001. augusztus 28., kedd (MTI) – A Slobodan Milosevic vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) kedden arra figyelmeztett, hogy a Vajdaságban egyre ingatagabb a helyzet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Kasza József szerb miniszterelnökhelyettes a MTInek nyilatkozva közölte: a szocialistáknak nincs erkölcsi joguk arra, hogy bármire figyelmeztessenek a Vajdasággal kapcsolatosan. Az SPS közleménye szerint Nenad Canak, a vajdasági parlament elnöke személyesen azt ajánlotta Milan St. Proticnak, hogy legyen az ő különtanácsadója nemzetközi ügyekben, s ez fékezhetetlenül különválasztja a Vajdaságot a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságtól. (St. Proticot, az szerbiai demokratikus erők egykori vezéralakját a minap váltotta le a jugoszláv kormány washingtoni nagyköveti posztjáról, mert nem tanúsított diplomatához méltó magatartást.) "Az SPS arra figyelmezteti a DOSos kormányzatot, ha idejekorán ne m rendezi a vajdasági kérdést, akkor ennek a közeljövőben katasztrofális következményei lehetnek az államra és a népre nézve" – áll a szocialist párt közleményében. Kasza József szerbiai miniszterelnökhelyettes a közleményre reagálva az MTInek elmondta: a szocialistáknak erkölcsi joguk sincs bármire is figyelmeztetni a Vajdasággal kapcsolatosan. "A szocialisták uralma alatt szüntették meg Vajdaság autonómiáját. Több mint száz különböző törvény törlésével, illetve módosításával teljesen degradálták a tar tomány alkotmányos jogait, s minden lehetőt megvontak tőle" – mondta a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Kasza József egyébként elhamarkodottnak és meggondolatlannak tartja Canak döntését, hogy tanácsadói állást ajánlott Milan St. Proticnak. A vaj dasági magyar politikus nehezményezte, hogy Canak nem konzultált erről a koalíciós partnerekkel, s "azokkal a társakkal, akikkel együtt ki akarja vívni Vajdaság autonómiáját". A szerbiai miniszterelnökhelyettes megismételte korábbi bírálatát, amely szeri nt a Nyugat nem kellő mértékben támogatja a szerbiai reformtörekvéseket. Kasza József szerint a reformok végrehajtásához enyhíteni kell a szociális feszültséget az országban, s ehhez elengedhetetlenül szükséges a Nyugat anyagi támogatása. A politikus szeri nt részben a nyugati támogatás elmaradása az oka a szerbiai belpolitikai válságnak. – A reformerők hathatós támogatás nélkül nem tudják teljes mértékben kifejteni erejüket. Ennek folytán a Vojislav Kostunicaféle tradicionalisták tényleges pozÍciójuknál harsányabban nagyobb hangerővel vehetnek részt a belpolitikai hangzavarban – mondta Kasza. vissza Visegrád legyőzi a burkolt félelmeket Bohumil Dolezal: Közös múltunk jellemzői fontosabbak a múlt hamis ideológiáinál augusztus 29. 1:00 Gui Angéla Trianon végeredménye katasztrofális, most azonban egy olyan megoldásban kell gondolkodnunk, amely a határok módosítása nélkül rendezheti a kisebbségek helyzetét – nyilatkozta lapunknak Bohumil Dolezal. A neves cseh politológus szerint a visegrádi nemzetekben tudatosodnia kell annak, hogy közös jellemzőink sokkal fontosabbak, mint a múlt hamis ideológiái. Ez az egyetlen módja, hogy elejét vegyük egy általános középeurópai destabilizációnak. A középeurópai országoknak meg kell oldaniuk a multikulturalizmusból és a multietnicitásból adódó nézeteltéréseiket az Európai Unióhoz való csatlakozásuk előtt. Ha úgy integrálódnak az unióba, hogy ezeket nem tisztázták, akkor újabb problémákat vis znek az európai közösbe – hangsúlyozta Bohumil Dolezal. A szakértő ezzel elsősorban a cseh – német viszony vitatott kérdéseire – a németek kiűzésére és a Benesdekrétumokra – , valamint a nemzetiségi problémákra utalt. Szerinte a cseh politikának annak idején nagy szerepe volt abban, hogy a magyarokat Trianonban sérelem érte, és magyarok milliói váltak megtűrt kisebbséggé a szomszédos országokban. „Trianon végeredménye katasztrofális, most azonban egy olyan megoldásban kell gondolkodnunk, amely a határok módo sítása nélkül rendezheti a kisebbségek helyzetét – vélekedett Dolezal. Hozzátette: – Ha a határváltoztatást kizárjuk – és nem tehetünk másképpen – , akkor nehéz értelmes megoldást találni a határon túli magyarok helyzetének javítására.” A magyar státustörvé ny erre tesz kísérletet, bár a politológus szerint nehéz objektív eszközökkel megítélni egy népcsoporthoz való tartozást, ami végül is szubjektív dön tésen alapul. Dolezal egyébként nem érti, Iliescu román államfő miért gondolja azt, hogy a romániai magyarok helyzete más, mint a Moldvai Köztársaságban élő románoké, akiknek érdekeiért határozottan fellép. Burkolt félelmek élnek a szlovákokban is, s ezek en mindenképpen túl kell lépni ahhoz, hogy politikai párbeszéd