Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-25
9 Szlovák propaganda volt, fényes ígéretekkel. Pod’te damov, matka zem vás volá! – harsogták a plakátok, azaz: Gyertek haza, az anyaföld vár benneteket! A képeken drága, jó ruhákban várták a szlovák testvérek az ittenieket, tele éléska mrájú, tágas házakba. Fele sem volt igaz, és keservesen megbánták, akik kimentek. Utólag erőszakról, kitelepítésről beszéltek, pedig a magyarok nem küldtek senkit. A mi anyaföldünk Csabán van – válaszolták a csabai papok a szlovák propagandára, s azt a szl ovákiai főpapot, aki a szószékről akarta agitálni az embereket, nem engedték be a Nagytemplomba. De hogy mennyire megzavart egyeseket a kitelepítésről szóló mese, abból is kitűnik, amit egy nyolcvan év fölötti, szlovák nénike mond: – Én nem beszélek szlov ákul. Tudok, de inkább nem beszélek. Engem már ne telepítsen ki senki, itt akarok meghalni. Szlovák nácik, írta ki egy részeg kamasz a városházára néhány hónappal ezelőtt. Az inkriminált falfirka után megbolydult a baloldali sajtó. Egy Népszabadságriport ból „kiderült”, hogy a csabai szlovákság (is) megfélemlített kisebbség – mi, magyarok hálásak lehetünk a hazánkban élő nemzetiségeknek, amiért csöndben tűrik a zsarnokságot. Magyarországon nyolc szülő kezdeményezésére bármely magyar iskolában bevezetik a n emzetiségi nyelvi oktatást, ám egy hölgy azt nyilatkozta: nem mernek élni a lehetőséggel. Ez itt hangzott el, a Szlovák Házban, emlékszik Hajnalka. Senkinek sincs oka félni, semmiféle magyarosítási szándékot, szlovákellenességet nem tapasztalnak a csabaia k – minden megkérdezett idős és fiatal ezt állítja. Egyébként a magyar jogi rendszerben nem szerepel a kötelezően használandó állami nyelv fogalma. A megyei múzeumban mondják: jártak Csabán szlovákiai újságírók is, akik megpróbáltak nacionalista cikkekhez anyagot gyűjteni, de amit nem lehet, azt nem lehet. Csaba békés, itt mindenki az együttélés hagyományában nőtt fel. Ha a hídon áthalad a busz, az már Jamina, a szlovák negyed. Itt sem hallani szlovák szót az utcán, s a boltokon magyar nyelvű a felirat. – Én magyar vagyok – idős férfi mondja egy presszóban. – Nem értem, miért csinálják ezt a nagy szlovákoskodást. Olyan jól megvoltunk mindig, senki sem mondogatta, hogy micsoda. Most meg külön önkormányzat kell, ilyen kör, olyan kör – dohog, ujjaival kopogta tja az asztalt. – Mi lesz ennek a vége? – Mi lenne, semmi – veszi át asztaltársa a szót. – Hadd csinálják. Jobb, mintha mindenki angolul beszélne. Én direkt örülök, hogy az unokám megtanult szlovákul, pedig mi is magyarok vagyunk. Jó ha tud egy keleti nye lvet is a német mellett – és meghúzza a korsó Aranyfácánt, a hab a bajuszára tapad. – Már csak a nyanyicskák és taticskák beszélnek anyanyelvükön – mondja Hajnalka, a szlovák tanárnő. – Nekünk, fiataloknak pedig gyakorolnunk kell, mert felejtünk. Fodrásznál, hentesnél, piacon magyarul szólalunk meg. Keverjük is néha; egyikünk a múltkor vendégeit kalauzolva azt találta mondani: megtekintováty. Nemrégiben meg bejött egy néni a Szlovák Házba, sokáig hallgatott, aztán kibökte, majdnem sírva: jaj, aranyos, én csak csabai tótul tudok... Tudatosan kell vállalnunk, egyre inkább magunkat. Kettős kötődésünket, úgy, hogy egyik se sérüljön. Egy felmérés szerint a magyarországi szlovákság körében Békéscsabán a legalacsonyabb az egynemzetiségű házasságok aránya. Persze ez a tényező nem befolyásolható. A párvá lasztásnál talán sohasem volt döntő szempont a nemzetiség. A vegyes családok kialakulása könynyen vezethetne a szlovákság teljes feloldódásához; a szlovák identitás élményét azonban nem annyira a „vér”, inkább az anyanyelv tudása határozza meg. – Én már n em vagyok szlovák – mosolyog egy hölgy a jaminai buszon – , de a szüleim azok voltak. A múltkor édesanyám egykori osztálytársa megszólított szlovákul. Nem értem, mondom, mire összecsapja a kezét: hogyhogy nem érted?! Hogyhogy. Nálunk otthon csak magyarul be széltek, úgy. Materská Skola – áll a jaminai szlovák nyelvű óvoda bejáratánál, a magyar felirat alatt. Az aprónép a medencében tapicskol; a természetes anyagú bútorokkal berendezett, tágas
