Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-25
10 óvodában két szlovák anyanyelvű óvónő fogad. – Itt idegen nyelvké nt tanulják a gyerekek az anyanyelvüket – mondja Bohus Pálné, az igazgatónő. – S hát az irodalmi nyelvet tanítjuk. Persze megtanulni nem fogják iskolás korukra, épp csak fölszednek valamit, hiszen kicsik még. Megtanulják a mindennapi tárgyak elnevezését, t udni fogják az asztalról, hogy sztolicska, a cipőről, hogy topánki, de ha valaki úgy mondja, hogy cipeje – a csabai tót nyelv szerint – , azt sem bánjuk. Váradi Zoltánné említi, szlovák népdalokat, táncokat is elsajátítanak, s amikor bemutatják a szülőknek , azok elszégyellik magukat, vagy kedvük támad szlováknak lenni. De ez csak szalmaláng. S ha kikerülnek innen a gyerekek, nincs folytatás: a szlovák iskola messze van, a szülők többsége nem igényli az anyanyelvű oktatást. – Egyébként nálunk sem tótul foly ik otthon a szó, a férjem magyar – mondja Váradiné. – Sok családban csak akkor beszélnek szlovákul, ha nem akarják, hogy a gyerek értse. A disznótor nagy ünnep, készül a čabianska klobása, a csabai kolbász; sor kerülhet táncra, éneklésre. Rendeztünk ilyet a szülőknek. Eleinte mindenki magyar volt, de estére a többség szlovák lett; felidézgette a néhány szót, amit tudott, és a szülők – főként a nagyszülők – könnyes szemmel hallgatták a gyerekek éneklését. * Békéscsaba központja három nagy térből állt össze , az pedig – valamikor – három módos gazda földjéből. Ülök egy padon, rendezgetem a jegyzeteimet. Színes bőrű csoport telepszik mellém; mint megtudom, szingalézek a békéscsabai menekülttáborból. Enyhülést hoz az este. Éhes vagyok, fölkerekedem, de a száll óba nincs kedvem visszamenni. Olykor kólaragacsba lépek, sültkrumpliillat leng a Nagytemplomnál. Valaki azt javasolja, ha igazi sztrapacskát akarok vacsorázni, menjek a Luther utcába, a Trencsén étterembe, mert ott még van. Odaballagok, de az étterem átal akult: már Mexico ételbár néven üzemel. Csilibabot tudnak ajánlani. Nem kell csilibab, mondom, mert szlovák vagyok. Éhesen, szomjasan megyek tovább, pedig csupa oázis a környék. Hosszú kabriolet zúg el mellettem, duff, duff, szól belőle a zene. Európa szí ve, édes Magyarország. Mégiscsak veszek egy hamburgert, és örömmel konstatálom, hogy senki sem foglalta el a padomat, pedig egyre élénkebb a társasági élet. Csinos, dezodorszagú fiatalok rajzanak ki az utcákra, surrognak a kerékpárok a sima aszfalton, a sé tány tujafái közt. Senki sem magyar, senki sem szlovák. Ásványvizet iszom a hamburgerhez, lógatom a lábam a langyos békéscsabai estében, és nézelődöm. Burger King, Pub, Store, Penny Market. Egynyelvűek a feliratok. vissza Nast ase irredentavádja Adrian Nastase kormányfő pénteken burkolt irredentizmussal vádolta Magyarországot és a 2002 márciusára kiírt romániai népszámlálás kapcsán ismét bírálta a magyar státustörvényt. A román miniszterelnök kifejezte reményét, hogy a román – magyar kapcsolatokból sikerül „a kriptorevizionista elemeket” kiiktatni, annak érdekében, hogy a két ország viszonya újra az 1996ban aláírt alapszerződés szerint alakuljon. Nastase úgy értékelte, Magyarországon továbbra is léteznek irredenta reminiszcenc iák. Példaképpen „az ismét felavatott” nagykanizsai Trianonemlékművet hozta fel, amely „a háború előtt a magyar irredentizmus szimbóluma volt”. Ugyanebben a vonatkozásban említette meg, hogy Dávid Ibolya igazságügyminiszter egyik „szokásosan nem hivatal os látogatásán” millenniumi emlékzászlót hozott és adott át Erdélyben. A kormányfő kijelentette: ezekre a dolgokra „budapesti barátaink” nagyobb figyelemmel kellene hogy tekintsenek, intézkedéseik során a szomszédok érzékenységeit is figyelembe kellene ven niük.
