Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-12
6 valamivel többet tettek az akaratuk és az éppen aktuális fennhangon hirdet ett „emberi jogok” vagy „európai normák” ellenére az igazság sárba tiprásával elszakított nemzettestvéreiért. S mi az eredmény? Egy különös vegyes kórus, amelyben hazai, szomszédos és „európai” té nyezők dalolnak teljesen hamisan együtt. A hamis nóta lejtmotívja egyszerű: minek itt megzavarni a nyugalmat, az úgyis az egységesülés jegyében élő világban a különbözőségek fenntartása felesleges, illetve csak bizonyos „másságok” létezése helyes, s a magy arság nincs ezek között. Alig érthetők a hazai törvényellenesek tábora és érvei. Ők tulajdonképpen egy lépést sem tennének a kisebbségi magyarokért, hiszen azok természetes multikulturális állapota valóságos „liberális” paradicsom, amelyben gyorsan beolvad va meg lehet oldani a veszedelmes magyarságszindrómát, a „kirekesztést”, az „antiszemitizmust” stb. Hogy a szlovákká vagy románná lett magyarok mentesek leszneke a problémáktól? Nos, ezt a kérdést a „liberális magyarok” nem teszik fel, mivel őket csak a „ nacionalista” magyarság zavarja. Számukra persze így nincs is olyan kapcsolat, amely indokolná a határon túliak támogatását, legfeljebb ha azok csatlakoznak az emberiségszintű humanizmus hadjáratához, s az obskurus magyarság, vagyis önmaguk ellen fordulva rezidenskedni kezdenek szülőföldjükön. Ennek a hazai politikai hangnak nincs szüksége öntudatos és szolidáris magyarságra, mert akkor az itthoni politikai vezetésért olyan versenyre kényszerülnének képviselői, amely ellentétes a valóságos magyarság zömének magától értetődő tendenciáival. Régóta közelebb volt és közelebb van egy olyan értelmetlen kozmopolita utópizmushoz és doktrinérizmushoz, amelynek jegyében Trianon egyáltalán létrejött. S itt van az érintkezési pont a két legnagyobb trianoni haszonélvező ország – Románia és Szlovákia – sovinisztái és a kozmopolita magyar „haladó erők” nézetei között. Ez utóbbiak nyolcvan éve szívósan követett célja szintén az öntudatos és szolidáris magyarság felszámolása minden eszközzel. A „haladó erők” szokásos vádaskod ásai és a szomszédos sovinizmus magyarellenes szlogenjei között félelmetes a konvergencia. Ami persze nem csoda, hiszen – sajátos módon – mindkét erő a nyugati baloldali hatalmi tényezőknek akarta és akarja eladni a zömmel hazugságokra építő elemzéseit. Ré góta természetes az, hogy a szomszédok legprimitívebb gyűlölködéseinek tartalmát a baloldali „tudományos” magyar kritikák hitelesítik. A magyar státustörvény jelenlegi formájában is inkább egy óriási jelentőségű szimbolikus gesztus, az anyaország nyolcvan év utáni első lépése afelé, hogy felszámolja a kisebbségi magyarság folytonos megalázottságát, magyarságának állandó teherként való megélését, és annak kinyilvánítása, hogy egy történelmi véletlen erőszakos nyertesei – több évtized büntetlen garázdálkodása után – immáron az áleurópai jelszavak jegyében sincsenek abban a helyzetben, hogy a magyar anyaország „haladó erőinek” csendes asszisztenciája mellett tüntethessék el a nekik adományozott területek magyar őslakosságát. A kétszínűség ügyes balkáni módszere i – mindkét említett ország a maga érdekében természetesnek tartja a saját nemzettársak előnyeit! – lassan végükhöz közelednek, s az ügyesen ordibált európai egységességi meg „diszkriminációmentességi” közhelyek varázshatása is elvész – néhány tévedésben l eledző kozmopolitán kívül. Itt érintkezik a materialista, pusztán a gazdasági hatékonyságra épülő európai szatócsgondolat és szomszédaink kisállami imperializmusa, amely elhiszi azt, hogy a gazdaságon túli mechanikus jogi egységesítéssel a lelkek és agyak is szabványosíthatók. Elég szépeket mondani az emberi jogokról meg holmi „reális hatalmi tudattal” alátámasztott közös európai hazáról, s a világ rohan a „jó” felé. S mindezt akkor, amikor a híres amerikai olvasztótégely sem működik már, legfeljebb külföld ön, az elbutított és sznob tévéműsorzabálók között. S mindez hangzik akkor – magas erkölcsiséget prédikálva kifelé – , amikor bent, az EUban kemény küzdelmek folynak a pénzekért, előnyökért, s a kicsiket azért fenyítik meg, amit a nagyok megengedhetnek ma guknak… Óriási gondolat az is például, hogy az európai állampolgárok között nem szabad nemzetiség szerint különbséget tenni. A valóság persze az, hogy a népek különbséget tesznek egymás között, pedig micsoda erkölcsi fejlődés az, ha – mondjuk – a CocaColafogyasztók nyerhetnek, míg a Pepsit ivók ugyanakkor és ugyanabban a versenyben nem. „Fogyasztói idiotizmus” szerint – úgy látszik – lehetséges különbséget tenni az „európai polgárok” között. Mellékesen a magyar kisebbségek ilyen jellegű támogatására nem l enne szükség, ha az állampolgárságuk szerinti állam tisztességesen biztosítaná emberi jogaikat, ami természetesen kompenzációs, „többletjellegű” lenne, hiszen egy kisebbségi állampolgár még egy „rendes” országban is eleve hátránnyal indul. De ezt nem teszi k meg az európai normákra hivatkozó szomszéd államok! Ezért lenne érdekes az, ha – mint egy szocialista honatya vélelmezi – a román kormány például beleszólhatna a magyar pénzek elköltésébe. S mit ád Isten, például a hátrányos helyzetű erdélyi vatrások eur ópai színvonalra hozására kérne pénzt az antidiszkrimináció jegyében – meg azért, nehogy újabb pogromot csináljanak. Meg egyébként is; a vatrások például a magyar bezárkózás és elszigetelődés ellen harcolnak, úgyszólván tehát a nyitott társadalomért. S eze n túl is: csak ne kavarják fel az indulatokat a magyarok, nem akarunk újabb „balkáni válságot”. Itt csak egy baj van: a balkáni válságot a nagy nyugati demokráciák alapozták meg egykori igazságtételeikkel, tudatlan vagy nagyon is tudatosan hazug érdekhatár húzásaikkal. Nem tisztessé ges dolog felcserélni az okokat az okozatokkal… Másrészt kedves európaiak: hogyan van az, ha valaki erőszakot alkalmaz, és erőt mutat, akkor azzal magas szinten foglalkoznak, másnak azonban a szóban olyan hangosan hirdetett kisebbségvédelemre sincs joga, h a békésen viselkedik?
