Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-09
5 ráülni." Így igazolja azokat, akik születése előtt két évvel fajvéd elmi pátosztól vezérelve csecsemőtől aggastyánig civilek sokaságát lőtték a Duna nevezetű H2O habjaiba. A státustörvény Tisza István szellemiségét hordozza. Bayer Adyra hivatkozva védi Tiszát. Döbrentei őszintébb: a náci gondolatkincs birtokában felszámolj a Ady folyóit. A miniszterelnök pedig azt mondja, hogy "Csigavér". Nem roggyantja meg a felelősség, amiért idáig fajult az eszmecsere. Inkább ráüt mindkét zsebére, mint Arany János versében a fülemile füttyének ügyében ítélkező bíró, "Nekem fütyöl", és "Ne kem fütyöl" - Bayer és Döbrentei dupla hasznot hajt neki. vissza Eörsi István Bugár a kilépést valószínűsíti Keszeli Ferenc MTI (Pozsony) Bugár Béla szerint valószínű, hogy az általa vezetett Magyar Koalíció Pártja (MKP) augu sztusban kilép a Mikulás Dzurinda vezette szlovák koalíciós kormányból. Az MKP elnöke erről a szlovák közszolgálati televízió (STV) stúdióvitájában beszélt vasárnap. Szavai szerint a magyar párt országos tanácsának augusztusra előre jelzett testületi ülése után az MKP kormányzati tagsága "valószínűleg múltidejűsíthető lesz". - Ha azonban a magyarok kilépnek, pártjuk továbbra is támogatni kívánja a reformokat, de kizárólag azokat a reformokat, amelyek azt szolgálják majd, hogy az állami hatalom ténylegesen i s önkormányzatokra szálljon - fejtette ki Bugár, aki egyszersmind azt is jelezte: az idő előtti választások esetleges kiírásához az MKP a kormányon kívüli pozíciójából sem lesz hajlandó segédkezni. vissza Az identitás megőr zése felelősség Exkluzív interjú Martonyi János magyar külügyminiszterrel Nyolc konkrét esetet is felsorol Martonyi János magyar külügyminiszter a Krónikának adott interjúban, amelyek alkalmával még a státustörvény elfogadása előtt a jogszabályról konzu ltált a magyar és a román diplomácia. Felsorolása cáfolni látszik azt az állítást, hogy Magyarország nem tájékoztatta szomszédait a készülő státustörvényről. – Miniszter úr, Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár februári bukaresti látogatása előtt épp a lapunknak nyilatkozta, hogy azt reméli, a státustörvény nem terheli meg a román – magyar kapcsolatokat, hiszen a magyar kormány folyamatosan tájékoztatta a törvényről a budapesti diplomáciai képviseleteket, a szomszédos országok kormányait és az Európai Uni ó testületeit. Mivel magyarázza, hogy most mégis azzal vádolják önöket, hogy nem konzultáltak megfelelőképpen a szomszédos országokkal? – Nem felelnek meg a valóságnak ezek az állítások. Közel két éve folyamatos és rendszeres a tájékoztatás és konzultáció , több szomszédunkkal ezek jelenleg is folyamatban vannak. Olyan vádakról van szó, amelyeket terjesztőik nem tudnak igazolni, de azt hiszem, nem is ez a céljuk. A megalapozatlan tézisek csak ideigóráig maradnak a felszínen, a tényeket azonban nem lehet me g nem történtté tenni. – Mikor tájékoztatták először a jogszabályról a román kormányt? Milyen formában történt ez a tájékoztatás, és mennyiben volt folyamatos a törvényalkotás idején? – A folyamatosságról a tények önmagukért beszélnek. A törvény kidolgoz ásáról és elfogadásáról a Magyar Állandó Értekezlet 2000. decemberi tanácskozásán határoztak a magyarországi parlamenti pártok és a határon túli magyar szervezetek vezetői. Ekkor Németh Zsolt politikai államtitkár adott részletes tájékoztatást a törvény ko ncepciójáról és céljairól a szomszédos országok, valamint az Európai Unió és a NATOtagországok számára budapesti nagyköveteik útján. Ez év február 5 – 6án Lőrincz Csaba helyettes államtitkár, majd február 20 – 21én Németh Zsolt politikai államtitkár bukares ti tárgyalásaik során a törvény előkészítésével és koncepciójával kapcsolatos kérdésekről is tárgyaltak román partnereikkel. Mircea Geoană román