Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-09
4 MONDOM A MAGAMÉT Duna és Olt Erdélyről, magyarságról, románságról, z sidóságról nehéz Ady Endrét tisztességesen idézni, mert sohasem az örök, elvont igazságot próbálta tollából a papírra csorgatni, hanem annak a pillanatnak a személyes igazságát, mely éppen szólásra bírta. Torzít az olyan publicista, aki valamely időszerű k érdésre - most például a státustörvény dilemmáira - Ady életművéből olyan megfogalmazást ragad ki, amellyel tetszetősen alátámaszthatja a saját elfogultságait. Bayer Zsolt például örömmámorban úszik, ha talál Adynál olyan kifejezést, hogy "oláh mumus", meg "Erdélyt akarjuk, tartjuk s meg is fogjuk őrizni". Meg se nézi, pedig világszínvonalú kritikai kiadást forgathatna, honnan valók e mondatok, milyen a tágabb szövegkörnyezetük, csak kilövi az efféle szószerkezeteket a "szerencsétlen" baloldaliak felé. Az i lyen tendenciózus eljárás ellenkező töltésű Adymondatokkal nem igazítható ki. "Hidd el, hogy szeretlek, szeretem érzelmes, gyönyörű népedet, szeretem úgy, mint a magamét" - ez az 1914. január 25én kelt, Goga Octaviánnak címzett vallomás bizonyára őszinte , de a záró szavak, az "úgy, mint a magamét" éppúgy nem bizonyít semmit, mint az "oláh mumus". Az ilyen végletes megfogalmazások fontosak, mert mindenkit jellemez túlzásainak akciórádiusza, de mai vitában nem képviselhetik Adyt. Adyérvnek csak olyan össze tett gondolatok használhatók fel, melyek végigkísérik a pályáját. Ilyen például a Huszadik Század 1912. novemberdecemberi számában megjelent "S ha Erdélyt elveszik" című cikk utolsó bekezdése: "Hogy múljanak el, oh, már a srapneles igazságok, s hogy enged jenek bennünket a magunk srapneleivel, emberszerető és fölszabadító munkánkkal tovább munkálkodni nemzettelen népboldogságokért." Nem nemzetben, nem is népben gondolkodik tehát Ady, hanem egymásra utalt népekben, mint már négy évvel korábban is, híres vers ében: Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem magyarok? Ady valóban rettegett attól, hogy elveszik Erdélyt, ezért is gyűlölte a nemzetiségeket lekezelő úri gőgöt. A forradalomtól olyan államot remélt, melyben értelmesen élhetnek együtt magyarok és nem magyarok. Ezért mondta, hogy "Dunának, Oltnak egy a hangja". A magyar politikusok azonban azt felelték a nemzetiségi követelésekre, hogy "Coki". Ez a "Csigavér" durvább szinonimája, mindkét szó fe lsőbbséges megvetést fejez ki. Amikor Orbán Viktor a státustörvény román visszhangját azzal intézte el, hogy "Csigavér", akkor a legvisszataszítóbb úri hagyományt folytatta, és nemcsak a román politikusokat sújtotta képen, hanem Adyt is. A jelenlegi magyar szellemi élet szélső jobboldalán Döbrentei Kornél szakított a hivatalos képmutatással. Azt mondta június 24én a Vasárnapi Újságban, hogy "...van itt kavargás a Kárpátmedencében. Mindenkinek döntenie kell, hová tartozik. Dunának, Oltnak nem is olyan egyé rtelműen egy a hangja. Ami közös bennük, az a H2O." Döbrentei tehát a Kárpátmedencében élő népek érdekeinek kibékíthetetlenségét hirdeti. Ezzel a felfogással a státustörvény nemzetközi fórumon nem védelmezhető. Csakhogy e törvény a "Mindenkinek döntenie k ell, hová tartozik" parancsára épül. Ezt az erkölcsi parancsot persze nem erkölcsi, hanem számokkal kifejezhető, praktikus érvek hivatottak győzelemre segíteni. "Mondd magad magyarnak, és akkor ilyen meg olyan előnyökben részesülsz." Nem az erdélyi magyar művelődés támogatása a cél, hiszen ezt jobban szolgálná kulturális alapítványok szakszerűen kidolgozott rendszere. A magyar hitvallás aktusa a fontos, mely a hitvallót alárendeli a magyar hovatartozást tanúsító igazolványok osztogatóinak. Sok vegyes család eddig a román hitvallást tartotta előnyösebbnek, de most majd igaz magyarrá lényegül át. Lelki térképükről egyszerre tűnik majd el a Duna meg az Olt. Döbrentei azt mondja, hogy a Duna meg az Olt közös tulajdonsága a H2O. Ebbe a fluidumba bele lehet fullad ni. Döbrentei megállapítja a Dunáról, hogy "rajta nem csak zsidó tetemek úsztak le, de tatár, török, orosz, német is meg főként magyar. Egy Döbrentei is leúszott, aki 1686ban, Buda visszavételekor esett el." Mégis mindig csak az 1944 telén Dunába lőtt zsi dókról kell hallania. Ez ingerli Döbrenteit. Aki "abban leli kedvét, hogy arcul köp egy népet, férfiasan számítson rá, hogy pofon csapják". És: "Büntetlenül nem lehet egy befogadó nemzetre
