Reggeli Sajtófigyelő, 2001. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-06-30
4 A külpolitika is alá van rendelve az ideológiai indoktrináció és a hatalmi önzés szükségleteinek. Az Orbánféle új jobboldal „világnéze ti” preferenciák szerint válogatja ki szövetségeseit. Ezek a Schüssel/Haiderkormányzat Ausztriában, Berlusconi populista – neofasiszta koalíciója Olaszországban és Stoiber hiperreakciós bajor kabinetje – a legrosszabb hagyományok jegyében. Ezek a kormányzat ok – finoman szólva – a m agyar népnek nem barátai, az EUbővítést puszta bevándorlási kérdésnek tekintik, s ezért ellenzik, fékezik, késleltetik, korlátozzák. A magyar külpolitika hagyományos (és hagyományosan hátrányos) délnémet – osztrák – olasz orientációját vakon folytatják anna k ellenére, hogy ez nyilvánvalóan ellentétes nemzeti érdekeinkkel. A magyar külpolitika ellenszenvet kelt maga iránt NyugatEurópában George W. Bush problematikus fegyverkezési terveinek szolgai (és öncélú, mert tét nélküli) támogatásával. A budapesti kor mányzó jobboldal súlyos hibáitól és hibbant szövetségkereső manővereitől eltekintve is Magyarország részvétele az euroatlanti integrációban önmagában nehéz problémákat vet föl, amelyek megoldására sehol, az úgynevezett baloldalon sem történik kísérlet. Az euroblabla és az eurománia narkózisában senki se látszik törődni vele, hogy részvételünk abban a szövetségi rendszerben, amelynek döntéseire gyakorlatilag nincs befolyásunk, szembeállít bennünket a keleteurópai szomszéd népekkel, ami a történelemben már s okszor okozott tragédiát. Szerepünk a két világháborúban aligha képesít bennünket a regionális csendőr amúgy sem túl rokonszenves szerepére. Furcsa, hogy állítólagos konzervatívokat kell figyelmeztetni a történelmi emlékezet, a hagyomány, a beidegződések, előítéletek, félelmek, kulturális sztereotípák jelentőségére. Figyelemre méltó, hogy a mindenkori magyarországi uralkodó osztály újra és újra elköveti ugyanazokat a vétségeket. Ezek az uralkodó osztályok ismételten külső hatalmakra támaszkodva próbálták s akkban tartani a magyar népet és a régió többi etnikumait. 1914 előtt Ausztria, a két világháború között Német- és Olaszország, 1945 után a Szovjetunió, ma pedig a NATO és az Európai Unió segítségével. Ez a külpolitika eddig kivétel nélkül mindig kudarcot vallott. Hiába áll ma Magyarország közelebb a Nyugathoz, mint a szomszédai, a nyugati hatalmak KeletEurópában semmi mást nem akarnak, csak nyugalmat, csöndet, közrendet, az alárendelt fogyasztói piacok, az alacsony bérek, a beszállítói és alvállalkozói sz orgalom és engedelmesség hangyabolyfegyelmét. Nyilván nem bánják a magyar állam regionális befolyásának növekedését, ha nem okoz bonyodalmakat. Arra azonban nem számíthatott a Nyugat, hogy az újgazdagok budapesti kormánya a fölkapaszkodott senkiházi pökhe ndiségével rúgja szét a nehezen kiküzdött regionális egyensúlyt, amelyet a balkáni instabilitás úgyis törékennyé tett már. Orbán Viktor ugyan elnémíthatta a magyar közvéleményt, de a romániai, szlovákiai, jugoszláviai, ukrajnai parlament és sajtó még nem a z ő kezes ölebe. A hírhedt státustörvény az átlátszó szemfényvesztés tipikus példája. A törvény simán alkalmazható intézkedéseiben nincsen semmi új, a nagy garral beharangozott kedvezmények – amelyekhez nem kell „magyarigazolvány” – eddig is zömmel megvol tak, mint például az ingyenes könyvtárhasználat, az akadémiai tagság és az állami díjak. A többi privilégiumhoz valóban igazolás kellene, amelynek a kiállítása nemzetközi jogot sért, nem beszélve a szomszédos államok valuta- és adójogszabályairól, a kétold alú megállapodások tucatjairól, meg arról, hogy extraterritoriális jogokat csak konzuli szervek gyakorolhatnának, amelyek joghatóságát csak diplomáciai, szerződéses úton lehet kibővíteni. Egyébként a magyar kormány eddig is folyton visszaélt a diplomáciai mentességekkel, kiváltságokkal és szokásjoggal: magyarországi miniszterek és képviselők gyújtó szónoklatokat tartanak erdélyi, bácskai, felvidéki politikai összejöveteleken – más államok szuverén területén! – , szubvencióikkal pedig befolyásolják a kisebbsé gi magyar sajtó és művelődés világnézeti és politikai tartalmát, ami persze ellentmond a nemzetközi normáknak, ráadásul megfojtja a kisebbségi magyar demokratikus nyilvánosságot. A státustörvény szemfényvesztés. Senki és semmi nem akadályozza meg a budape sti kormányzatot abban, hogy baksis helyett átlátható közalapítványi rendszerben támogassa a kisebbségi magyar kultúrákat. Kolozsvárt van német, francia és brit kulturális intézet, de magyar nincs, csak a nélkülözhető főkonzulátus, amelynek a haszna legföl jebb jelképes. A kisebbségi magyar kultúrák elszakadása a magyarországitól nemsokára befejezett tény lesz, hiszen arról senki nem gondoskodik, hogy olcsó magyarországi könyv, folyóirat, hanglemez, videokazetta álljon az utódállamok magyarságának a rendelke zésére. De miért is terjesztené Erdélyben a magyarországi jobboldal azt a modern magyar kultúrát, amelyet gyűlöl? Nem hihető, hogy a budapesti külügy ne tudta volna, hogy a státustörvény végrehajthatatlan – erre minden tekintélyes szakember nyilvánosan fi gyelmeztette. De evvel Orbánék aligha törődnek. Ha a dolog „bejött” volna, az jó píár (pr) lett volna. Ha nem sikerül, a kialakult konfliktus miatt fölkorbácsolt soviniszta közhangulat hasznos lesz a jövőre esedékes magyarországi választásokon. Orbán Vikto rnak így is jó, úgy is jó – csak a magyar népnek rossz, az pedig ugyebár nem számít. A magyar kisebbségek politikai szervezetei tartósan tarthatatlan helyzetbe kerülnek, gondosan kiépített pozícióik veszélybe sodródnak. A felelőtlenül meglebegtetett reménn yel azonban nyíltan nem szállhatnak szembe. A bírálat föladata olyan emberekre marad, mint e sorok írója, akit nyilván jól szervezett kórus fog hazaárulónak kinevezni. (A jóhiszemű, félrevezetett önkéntes énekkari tagoknak előre megbocsátok.) Senki nem rom bol szívesen illúziókat, de valakinek sajnos ezt a munkát is el kell végeznie, ha van lelkiismerete. Nekem sem esik jól, hogy saját hazám kormányával szemben külföldieknek van igazuk, ráadásul olyan külföldieknek, akiknek a jóhiszeműségéről nem vagyok megg yőződve. Semmi kétség, a státustörvény keltette zűrzavart szomszédaink többségi nacionalizmusa, etnicizmusa kíméletlenül ki fogja
