Reggeli Sajtófigyelő, 2001. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-04-20
7 Hamarosan eljöhet az ideje az alapszerződések egyfajta „második kiadásának”, amelyet nem két, hanem három fél: a magyar állam, a szomszédos állam és az ott működő magyar párt vagy pártok kötnek meg, s amelyek a felek jogait és kötelezettségeit rögzítik a magyar nyelvű oktatás és kultúra fejlesztésében. (Effajta újabb megállapodás gondolatát az itt javaso ltnál szélesebb tartalommal Kis János vetette fel az És március 23i számában.) A magyar pártok kormányzati részvétele – remélhetőleg visszafordíthatatlanul – újfajta partneri viszonyt teremtett a fontosabb szomszéd államokban a többségi politikai elit és a kisebbségi magyarság politikai képviselete között, amely – mint a romániai példa mutatja – akkor is megmarad, ha a parlamentben képviselt magyar párt kikerül a kormányból. Emlékezetes még, hogy öt évvel ezelőtt hogyan zárta ki a Mecsiarkormány a szlovák iai magyarok legitim képviselőit még az alapszerződés végrehajtásának az ellenőrzéséből is; ezen az állapoton már minden jel szerint túl vagyunk. Az alapszerződések második, háromszereplős kiadásának létrehozása természetesen hosszú tárgyalásokat kíván, de megérné a munkát, mert egyszerre alapozná meg a két célt, amelyre a szomszéd országok magyar kisebbségei törekednek: az integrálódást saját államuk társadalmába és nyelvikulturális intézményrendszerük megerősítését a magyar állam tevőleges segítségével. A magyar állam által nyújtott támogatásoknak háromszereplős szerződéses keretbe helyezése, a különféle intézkedések terheinek a magyar és a román állam közötti megosztása (hol ötvenötven, hol akár kilencventíz százalékos arányban) nemcsak együttműködési igényt és kényszert jelentene, hanem azt is kifejezné, hogy a kisebbségi magyarok nem mondanak le arról, hogy a szomszéd ország polgáraként a szomszéd ország költségvetéséből kapjanak támogatást a magyar intézmények fenntartásához. Ez lenne az a politika, amellyel a magyar állam – alkotmányos kötelességét teljesítve – valóban a kisebbségi magyarság felemelkedését szolgálhatná. Az 1990ben, majd 1998ban kormányra került magyar jobboldal eleinte még bizonytalan volt a magyar kisebbségekkel kapcsolatos politi kájában: egyszerre tett a nyílt irredentizmus határát súroló politikai gesztusokat és kötött alapszerződéseket. Az ukrán alapszerződés ügyében a jobboldal még megosztott volt: a Torgyánféle kisgazdapárt és a későbbi MIÉP már elutasította, de a Fidesz és a z antalli MDF még támogatta. Az MSZP – SZDSZkormány szomszédsági politikájával való kategorikus szembehelyezkedés azonban olyan politikára késztette az egész, immár a Fidesz vezette jobboldalt, amely az imént vázolttól gyökeresen eltér. A Hornkormány által kötött alapszerződéseket kategorikusan elutasították. A magyar kisebbségek politikusai közül a Tőkés, Duray és Ágoston által képviselt radikálisokat tekintették viszonyítási pontnak, és velük együttműködve – az MSZPs Tabajdi Csaba asszisztenciájával – má r ellenzékben kikényszerítették az úgynevezett „magyar – magyar csúcstalálkozókat”, majd kormányra kerülve Magyar Állandó Értekezletté fejlesztették azt tovább. Ennek keretei között alakították ki a státustörvény koncepcióját. Miben tér el ez a politika az a lapszerződések politikájától? Először is abban, hogy a nyelvikulturális intézményrendszernek a kisebbségek integrációjával egyidejű fejlesztése helyett személyre szóló közjogi kapcsolatot teremt a kisebbségi magyarok és a magyar állam között, s ebben a ke retben a támogatást a határon túli magyar közösségi intézmények helyett az egyes személyekre, családokra szabja. Több magyar könyv, több magyar tévéműsor, több magyar szakember helyett magyar igazolványra és az ahhoz előírt ajánlást kibocsátó apparátusra k öltenék a költségvetési tartalékból kihasított néhány milliárd jelentős részét. Másodszor: a juttatások súlypontja a kisebbségi magyarok szülőföldjéről Magyarországra helyeződik át. A törvény által kínált kedvezmények között nagyobb a súlya azoknak – a mun kavállalási lehetőségnek, az egészségügyi juttatásnak és családtámogatásnak – , amelyek gazdaságilag kötik a szomszéd államok magyar polgárait a magyar államhoz, mint azoknak, amelyek a szülőföldön hivatottak számukra a magyar nyelvi és kulturális környezet et biztosítani. Harmadszor: a jobboldali kormány látványosan figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az érintett magyarok a másik állam polgárai, az ottani gazdasági, szociális és politikai közösség a tagjai. A státustörvény előkészítésekor a Fideszkormá ny – amint ezt Martonyi külügyminiszter román partnerének minapi budapesti látogatása kapcsán kényszerült elismerni – nem is konzultált azoknak az államoknak a kormányával, amelyeknek milliónyi polgárára a törvény vonatkozna. A jobboldali kormány a kedvezm ényeket, a támogatást a szomszéd állam „háta mögött” nyújtja a magyar kisebbség tagjainak és intézményeinek, s meg sem kísérli elnyerni ehhez a szomszéd állam együttműködését, a többségi népesség egyetértését. (Mi több, még a szomszéd országbeli magyarság legitim képviseletének akaratát is kész olykor figyelmen kívül hagyni a támogatási formák és címzettek megválasztásában, mint például a romániai magyar felsőoktatásra szánt kétmilliárd forint esetében.) Ez a politika demonstratív jelzéssel kiszakítja a kis ebbségi magyarságot abból a politikai közösségből, amelyben él. Ezzel pedig óhatatlanul rontja annak az esélyéit, hogy a kisebbségi magyarság államának politikai közösségébe integrálódhasson. Az effajta politika az öröklött görcsökre, a kölcsönös bizalmatl anságra épít, és újra is termeli azt. Egy másfajta kormánynak helyre kell majd hoznia azokat a károkat, amelyeket a magyar jobboldal státustörvénypolitikája a magyar kisebbségek és a szomszéd országok többségi népessége közötti viszonyban okozhat. Az alap szerződések második kiadásának politikája, a magyar államhoz fűződő közjogi kötelék helyett a magyar nyelvikulturális intézmények építése esélyt ad erre, és közelebb visz ahhoz, hogy a Kárpátmedence népei között is olyan viszonyok alakuljanak ki, amilyen ek NyugatEurópában az elmúlt fél évszázadban magától értetődővé váltak. vissza Bauer Tamás országgyűlési képviselő (SZDSZ) Öt párt a státustörvény mellett A parlament előtt a nemzeti összetartozás javaslata Gui Angéla Szerző Felküldve: 2001. április 20. 1 . oldal
