Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-02-16 / 7. szám

Még jóni kell, még jóni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail by the Post Office Department Ottawa and for payment of postage in cash. Edited and Published at 996 Dovereourt Road, Toronto Phone: LE. 6-0333. XIII. évfolyam, 7. szám. Vol. XIII. No. 7. KANADAI (z&tadfaK ¥%u*tQanicut& PRICE 10 CENT» Canada’s Largest and Oldest Weekly in the Hungarian Language ARA 8 10 CENT Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovereourt Road, Toronto Telefon: LE 6-0333. Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ Toronto, 1963. február 16, szombat A választás előhangja! A napi sajtóból és rádió­ból minden kanadai olvasó értesült arról, hogy az el­múlt héten az ottawai par­lament bizalmatlanságot szavazott Diefenbaker mi­niszterelnök kormánya ellen, s igy a konzervatív kormány kénytelen volt beadni le­mondását, amit a főkormány­zó elfogadott. Az uj orszá­gos választást áprijis 8-ra tűzték ki. 1926 óta elsőizben — s ebben az évszázadban má­sodízben — történik meg, hogy egy kanadai kormányt bizalmi kérdésben leszavaz­nak. Az európai képviselő­­házakban — különösen a De Gaulle előtti Franciaország­ban — az ilyen parlamenti kormánybukás gyakori tünet volt, s rendszerint azért tör­tént, mert az országban több, aránylag komoly sú­lyú politikai párt volt, ame­lyek közül egyik sem élvez­te egyedül a nép bizalmát. Kanadában azonban a leg­utóbbi választásig úgyszól­ván kizárólag kétpárt-rend­­szer volt (ahogyan ma is van az USA-ban) s miután a legfőbb külpolitikai, bel­politikai és pénzügyi kér­désben a Konzervatív és a Liberális párt politikája nem különbözött lényegbevá­­góan egymástól, ezért a vá­lasztópolgárok inkább sze­mélyi kérdésnek, mint poli­tikai kérdésnek fogták fel a választást. Nem pártprog­ramra szavaztak, hanem egyénekre, s rendesen annak adták a szavazatot, akit sze­mély szerint szimpatikusabb képviselőjelöltnek találtak. A LEGUTÓBBI VÁLASZTÁ­SON EZ A HELYZET MEG­VÁLTOZOTT: két "kis" párt éspedig az Uj Demokrata és a Social Credit párt arány­lag jelentékeny számú kép­viselőt hozott a parlament­be;— az Uj Demokrata pártra főleg a reform-éhe­sek szavaztak, a Social Cre­dit párt pedig főként a sze­­peratista érzelmű Quebec­­ben tört előre. A Liberálisok — kellő garnitúra hiányá­ban — nem tudtak uralom­ra jutni, de a Konzervatívok is csak pirrhuszi győzelmet arattak, mert a kormány ugyan az ő kezükben maradt, de a parlamenti többség nem. Minden pillanatban várni lehetett, hogy a két kis ellenzéki párt fontos kérdés­ben a liberálisokkal együtt szavaz, s igy a kormányt megbuktatja. Hogy ezt elke­rülje, Diefenbaker miniszter­­elnök a "wait and see" (ma­gyarul : tétlenség) útját vá­lasztotta és elkerült minden döntő parlamenti kérdést. Egyebek között nem nyúj­totta be a költségvetést, amely pedig emberemléke­zet óta minden demokrati­kus kormány próbaköve volt. Miután nem volt költ­ségvetési vita, az ellenzéki pártoknak nem volt alkal­muk, hogy Diefenbaker po­litikáját támadhassák. Más szavakkal élve: A Diefenba­ker kormánynak az utóbbi időben nem is volt semmifé­le politikája. Ez a határozatlanság és tétlenség volt az, amibe — belpolitikai téren — bele­buktak. A bukásnak közvet­len előidézője —, de nem egyedüli oka — természete­sen az amerikai atomfegyve­rek Kanadában való elhelye­zésének kérdése volt, amiről lapunkban már részletesen beszámoltunk. Főleg ez a kérdés volt, amely magában a kormányban törésre (má­sok úgy mondják: palota­forradalomra ) vezetett, úgy, hogy végeredményben a kormány tagjai közül sokan és a Konzervatív Párt veze­tőségének lényeges része azt kívánta, hogy Diefenba­ker mondjon le, s adja át a helyét egy másik konzerva­tív miniszternek. Az első választás Harkness honvé­delmi miniszterre esett vol­na, de ő a válság előtt né­hány nappal lemondott. Ez­után Nowlan pénzügymi­niszter személye, majd Hees kereskedelmi miniszter, vé­gül Baker közlekedésügyi miniszter személye került előtérbe. A február 6-i kon-John Diefenbaker, a Konzervatív Párt vezére, aki még mindig nem adta fel a reményt . . . zervativ pártgyűlésen azon­ban mégis úgy döntöttek, hogy egyelőre Diefenbaker marad a párt vezére —, an­nak ellenére, hogy számos politikailag fontos egyén, s többek között a kormány­hoz igen közel álló Globe and Mail is kifejezetten azt követelte, hogy Diefenba­ker távozzék, s ezzel a le­mondással erősítse meg a konzervatív párt iránt a nemzet nagy részében még fennálló bizalmat. Diefen­baker azonban nem mondott le pártvezéri hatalmáról, úgy, hogy az április 8-i vá­lasztáson a Konzervatív Pártra eső szavazatok ismét egy Diefenbaker-kormány javára kell, hogy essenek. Hogy ez a konzervatív párt­nak, mint olyannak az esé­lyeit növeli-e, vagy csokken­­ti-e, azt majd a szavazás mu­tatja meg. Annyi azonban máris vi­lágos, hogy ez a választás — teljes ellentétben az ed­digi kanadai országos válasz­tásokkal — "európai Ízű" lesz —, tehát abban a kö­zönség bizonyos politikai szenvedéllyel fog résztven­­ni. Az eddigi hűvös, érdek­telen témákkal ellentétben, most végre van szó valami­ről ! Az amiről a választáson szó lesz (kanadai szóhaszná­lattal élve: az "issue" tehát a döntő kérdés) a követke­ző :... Vajon Kanada, amely külpolitikailag, katonailag és gazdaságilag elválasztha­tatlanul az Északamerikai Kontinens egészéhez tarto­zik, követhet-e külpolitikai­lag, katonailag és gazdasá­gilag független politikát? Miután a Diefenbaker kor­mány bukását legvégülis a washingtoni kormány felvi­lágosító nyilatkozata hozta meg (noha enélkül épp­olyan biztosan bekövetkezett volna, legfeljebb talán más alkalom során), ezért a Kon­zervatív párt azt a kérdést tekinti legfőbb választási témának, hogy Kanada füg­getlen-e az USA-tól? Komoly politikusok és újságírók úgy Kanadában, mint Ameriká­ban óva intették a kormányt, hogy ebben a tulkomplikált, tulsokoldalu, tulnehéz kér­désben kérdezzék meg a sza­vazópolgárokat, amikor tu­lajdonképpen nem erről van szó, hanem egyszerűen ar­ról, hogy az igen gyengén szerepelt Diefenbaker-kor­mány maradjon-e uralmon, vagy helyette frissebb, oko­sabb, értelmesebb politiku­sok irányitsák-e hazánk sor­sát? Az intelem — most már látni lehet — hatástalan ma­rad. Diefenbakerék elsősor­ban a hatalmat akarják és e cél érdekében a szenve­délyeket akarják megmoz­gatni. Szenvedélyt pedig Kanadában sajnos ma első­sorban úgy lehet fel-keltem, ha valaki Amerikát szidja, vagy dicséri. Mi a magunk részéről min­denkor úgy éreztük —, s ezt számtalan esetben vezér­cikkben meg is irtuk —, hogy Kanada és az Egyesült Államok lényegében egy és ugyanaz az ország, s főleg ugyanaz a nép. Nem abban az értelemben, hogy Kana­da akár egészében, akár részletekben köteles volna az amerikai kívánságoknak engedelmeskedni, pláne amerikai parancsokat várni, vagy teljesíteni —, annál kevésbé, mert ilyen paran­csok soha nem érkeztek. Hanem abban az értelem­ben, hogy a két ország úgy népességi strukturábap, mint gazdaságilag és poli­tikai és földrajzi helyzetét tekintve egyszerűen egymás­sal azonos, s a kettő között az egyetlen különbség az, hogy történelmileg más idő­pontokban lettek önállóak, mert amíg az USA már a 18. század végén — forradalom utján — megszűnt brit gyar­mat lenni, addig Kanada csak 100 évvel később nyert függetlenséget, amely azon­ban formailag még ma sem teljes. Nekünk — és azt hisszük e tekintetben joggal beszélhetünk a 20. század­ban bevándorolt mindenfaj­ta népfaj és nemzetiség ne­vében — nincs az az érzé­sünk, hogy Kanada bármi­lyen szempontból különbö­zik az USA-tól, úgy, hogy a mi számunkra egy amerikai­­kanadai "testvérharc" fogal­milag abszurdum, mert a mi érzésünk szerint Amerika és 'Kanada népe nem "két test­vér", hanem egyszerűen azonos, egyugyanazon nép. Az a történelmileg kiala­kult helyzet, hogy Kanada és az USA politikailag egy­mástól különálló, tiszta vé­letlen,- amelynek külpoliti­kai, gazdasági, vagy kato­nai téren semmiféle hatást sem szabad tulajdonítani. Nekünk, mint magyaroknak, sok évszázados példáink vannak az ilyen helyzetre. Vol-t-e magyar ember, aki például Erdély népét ne te­kintette volna azonosnak a többi magyarral:—, függet­lenül attól, hogy Erdély a Magyar Koronához tarto­zott-e, vagy önálló volt-e? A nép magyar volt itt és ott, s a nép érdeke minden szem­pontból azonos volt. Csak mert magunk magyarnak születtünk, azért említjük Er­dély példáját —, de Európa minden többnyelvű, többné­­pü országa a hasonló példák tucatjára hivatkozhat. Ettől eltekintve —, Kana­da és az USA sokfajtáju la­kossága is teljesen azonos módon alakult ki —, nemré­gen mindannyian bevándor­lók voltunk, s a közös érde­kek, a közös sors és a közös jövő alakította ki mind a két országot! A sors, az ér­dekek és a jövő ma is azo­nosak —, közös ellenség is csak egy van : a kommuniz­mus., Azonos az életformánk (minden jó és rossz oldalá­val ) és azonos a geográ­fiai helyzetünk. Természete­sen azonos a katonai védel­mi berendezésünk. Aki ezt erőszakolt nacionalista ala­pon tagadni próbálja, az nem tehet szolgálatot a ka­nadai — amerikai népnek —, legfeljebb egyes magán­érdekeknek és (habár aka­ratlanul ) a kommunisták­nak. A választási célok, prog­ramok minden párt részéről hamarosan meg fognak je­lenni. A magunk részéről .csak annyit tehetünk hozzá, hogy ha valaha, úgy most az ujkanadások kezében van a választások eredménye. A mostani választás, amely szenvedéllyel és eddig soha nem tapasztalt érdeklődés­sel fog lefolyni: az ujkana­­dások választása lesz. George Hees, akit a Konzervatív Párt jövő emberének tartanak. Csőmbe elnök megtagad minden felvilágosítást. Az elizabethvillei repülő­téren, ahonnan Robert Moke tábornok és 20 rangidős tisztje elindult az 1.000 mér­­földes útra Leopoldvillebe, az indulásra kitűzött idő után 3 órát kellett várakoz­ni, mert Moke tábornok nem étkezett meg. Tisztjei már A katangai hadsereg volt főpa^ rancsnoka letette a hüségeskiit Norbert Moke tábornok, a katangai hadsereg volt főparancsnoka, Leopoldville­be repült, hogy ott a kongói központi kormány kezébe letegye a hüségesküt. Két és fél éves harcna'k volt ez a befejező pillanata. Nagy meglepetést keltett az a hir, hogy a gazdag Ka­tanga a hosszú harcok alatt felemésztette minden gazda­sági készletét s az Egyesült Nemzetek megbízottja mind­össze 116 dollár 28 cent készpénzt talált a katangai Nemzeti Bank páncélszekré­nyeiben. A megejtett vizsgálatok szerint a kantangai Nemzeti Bank készpénzkészletét Észak-Rbo déz iába szá Irtot­ták el. Állítólag több száz millió katangai frankot he­lyeztek el Ndóiéban, köz­vetlenül a katangai határ mentén. Egy katangai frank hivatalos átszámítási kulcsa két amerikai cent. Hivatalos bizonyítékokat azonban egyelőre nem sike­rült erről beszerezni, Moise i valóságos forradalmi álla­­! pótban voltak a késedelem j miatt. Azt hitték, hogy a tá­bornok fél találkozni a köz- J ponti kormány embereivel s mérgükben katonához ép­pen nem illő kritikát mond­tak volt főparancsnokukról: "Mindig ilyen beijedt em­ber volt." KHEMISTI algériai kül­ügyminiszter vasárnap kö­zölte, hogy Algéria vissza­hívja diplomáciai képvise­letének vezetőjét Tuniszból. Kijelentette, hogy Tunézia j egyoldalúan felrúgta a két ország között fennálló egyez­ményt, amely a határátlé­pést szabályozza. Az ottawai parlament ülésterme, ahol a Diefenbaker-kormányt 142:111 arányban leszavazták, melynek eredményeképpen a kormány beadta lemondását és az uj választásokat április 8-ára kitűzték. a ANGOL KIRÁLYI PÍR UJZÉLANDBAN élOm» - - ~ b ' aÄfeiä / J II. Erzsébet angol király­nőt és férjét Philip herceget Ujzélandban háborús táncok­kal és Maori énekekkel fo­gadták Waltangiban, annál a kis házikónál, ahol a Maori törzsek főnökei 1840-ben aláírták azt a szerződést, mely országukat az angol korona védelme alá helyez­­te. A királynő, boldog mo­sollyal az arcán, szállt part­ra Ujzélandban. Gyalog ment fel abba a dombtetőn fekvő régi kis házba, ahol az első ujzélandi angol megbízott lakott. Kétoldalt a bennszü­löttek üdvözölték lelkesen feldíszített házaikból, hadi­táncokat jártak, a törzsek 60 legelőkelőbb férfia hódolt a királynő előtt. A királynő ebédre vissza­tért a Britanniára. A parton bennszülött énekkarok so­rakoztak fel s énekelték hosszan a "Jöjj vissza hoz­zánk, szivünk vágyakozik utánad" kezdetű maori sze­relmi dalt. Majd 21 ágyú lövés üdvö­zölte a királynőt s felszállt a hajóra Sir Bemard Fergus­­son angol kormányzó-tábor­nok, hogy meghívja a szá­razföldre a királyi házas­párt. Ezen a napon volt ép­pen 11 éve, hogy a királynő trónra lépett. Selyem ruhát és kalapot viselt, férje pe­dig az angol hajóhad admi­rálisának egyenruháját öl­tötte fel. A parton Keith Holyoake ujzélandi miniszterelnök üd­vözölte a királynőt. Beszé­dében elmondta, milyen elő­nyös változások mentek vég­be országukban az alatt a kilenc év alatt, mióta útdí­jára járt ott a királynő. "De egy dolog nem változott — mondta a miniszterelnök — népünk ragaszkodása a jog és a demokrácia legfőbb el-PRINCE PHILIP r j veihez és ragaszkodása az angol királyi trónhoz és a királynő személyéhez". Ujzéland 123 éve van az angol korona birtokában. William Hobson kapitány, Ujzéland első kormányzója irta alá 1840Jben a szerző­dést a Maori törzs főnökei­vel. Az utódok színes nem­zeti viseletűkben, legalább háromezren lepték el a ten­­geröiböl partját, ahol a ki­rálynő kíséretével partra­­szállt. Erről—rrról HRUSCSOV TILTAKOZIK A FRANCIA—NÉMET EGYÜTTMŰKÖDÉS ELLEN Andrei A. Gromyko szov­jet külügyminiszter Moszk­vában magához kérette Mau­rice Dejean francia és Horst Gröpper német nagykövete­ket és tiltakozó jegyzéket nyújtott át nekik kormánya nevében a párizsi szerződés ellen. A jegyzék a Párizs-Bonn tengelyt a világbéke leg­nagyobb veszélyének minő­siti és a létrejött megállapo­dásokat úgy magyarázza, hogy Franciaország nuk­leáris fegyverekkel fogja el­látni NyugauNómetorszá­­got. A két nagykövetet rend­kívül meglepte az a szokat­lanul heves támadó hang, mely a jegyzékeket jellem­zi. A szöveget azonnal to­vábbították Párizsba és Bonnba, de lapzártáig a saj­tónak még nem bocsátották rendelkezésére. A szovjet sajtó nagy meg­ütközéssel ir arról, hogy De Gaulle megkezdte a katonai tárgyalásokat Spanyolor­szággal egy francia—spa­nyol barátsági szerződés j megkötésére. A német szer­ződés szolgálna ehhez min­tául. A szovjet közvéle­mény megrettenve gondol arra, hogy Európában a 'kö­zeljövőben franci a-német­­spanyol katonai tengellyel kellene szembenéznie. • FRANCIA-SPANYOL KATO­NAI EGYÜTTMŰKÖDÉS Charles Ailleret tábornpk, a francia hadsereg főparancs­noka, Madridban töltött há­rom napot, ahol a spanyol katonai vezetőkkel részlete­sen kidolgozta a francia— spanyol katonai együttmű­ködés terveit. A tárgyalások teljes összhangban végződ­tek. A spanyol vezérkar főnö­ke, Agustin Mur.oz Grandes tábornok, úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélések során megállapodták a két ország hajóhadának és légi hadse­regének a folyó évben tar­­; tandó közös fegyvergyakcí­­j latéban. Franciaország ezenkívül ; felhatalmazást kapott arra, hogy üzemanyagfelvétel cél­jaira repülőtereket ál i i thas­son fel a Spanyol anyaor­szág, valamint a Kaná-i szi­getek területén. - A francia hadihajók használhatják a spanyol kikötőket is hajója­­vitási célokra. Moszkvában tehetetlen méreggel tekintenek ezekre a francia—spanyol katonai tárgyalásokra. Valóságos jegyzék háborút indítottak az európai hatalmak ellen. Ezt most a szovjet kiterjesz­tette'Japánra is, ahol az amerikai 7-ik hajórajboz tar­tozó Nautilus tengeralattjá­rók látogatása ellen emeltek kifogást. Vladimir Vinogradov szov­jet nagykövet megfenyeget­te Masayoshi Obira japán külügyminisztert, hogyha beengedik a japán kikötőkbe a Polaris tengeralattjárókat, vagy a japán szárazföldre az amerikai nukleáris fegyvere­ket, úgy a szovjetet különle­ges védelmi intézkedésekre késztetik Japán ellen, me­lyek atomháború esetén tel­jesen elpusztítanák országu­kat. Ohira japán külügymi­niszter visszautasította a szovjet nagykövet által át­nyújtott jegyzéket azzal az egyszerű közléssel, hogy a Japánt meglátogató ameri­kai Nautilus tipusu tenger­alattjárókon nem volt atom­fegyver.

Next

/
Thumbnails
Contents