Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-02-09 / 6. szám

Még jőni kell, még jéni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

Authorized as Second Class Mail by the Post Office Department Ottawa and for payment of postage in cash.

Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto

Phone: LE. 6-0333.

KANADAI

PRICE 10 CENTS

Canada’s Largest and Oldest Weekly in the Hungarian Language

ÄRA; 10 CENT

Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto Telefon: LE 6-0333.

Xlil. évfolyam, 6. szám. Vol. XIII. No. 6.

Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ

Toronto, 1963. február 9, szombat

AMIT MEG KELL OLDANI!

Kanada egyik legnehezebb belpolitikai válságát éli át

Annak ellenére, hogy az utca emberét talán nem érdekli közvetlenül az a súlyos vita, amely ma a kanadai kormány és az USA kormánya között folyik az atomkérdésben és annak ellenére, hogy ez a vita nincs semmiféle háborús veszéllyel, semmiféle tömegtragédiával öszszekötve, az az igazság, hogy Kanada jövőjére nézve komolyabb jelentőséggel bir, mint bármi, ami a II. világháború vége óta a politika terén történt.

A vita azzal kezdődött, bogy Norstad amerikai tábornok, a NATO lelépő főparancsnoka egyik itt elhangzott beszédében élesen támadta a kanadai kormányt azért, hogy huzza-balasztja a kanadai légierőkhöz tartozó, atombombák szállítására képes rakéták és repülőgépeknek atombombáikkal való tényleges ellátását, illetve ezeknek a harceszközöknek —, amelyeket Amerikában állítanak elő — kanadai földön való elhelyezését. Ezzel kapcsolatban a sajtóban és más helyeken is különböző vezető politikusok és újságírók nyilatkoztak, s a nyilatkozatok sok szempontból egymással ellentétesek voltak, még a központi ottawai kormány különböző tagjai részéről is. A sajtókommentárokban határozottan megnyilatkozott a kanadai közvélemény kétféle felfogása a kanadai atomhaderőről. A közvélemény egyik része — szerintünk a szűklátókörű, tapasztalatlan réteg — úgy képzeli, hogy a kanadai hadseregnek atombombákkal való felszerelése háború esetén szovjet atomtámadásnak tenne ki bennünket, mig ha nem rendelkeznénk atomfegyverekkel, úgy a szovjet Kanadát megkímélné a támadástól, sőt Kanada esetleg teljesen semleges maradhatna. A közvélemény felvilágosultabb része —, amelyhez mi, s velünk együtt az ujkanadások, illetve Európában született •kanadaiak valamennyien csatlakozunk — úgy érzi, hogy egy esetleges atomháborúból Kanada semmi körülmények között sem maradhat ki —, s hogy ellenkezőleg : minél erősebb és tömegesebb atomfegyverrel vagyunk felszerelve, annál sikeresebben tudunk védekezni egy támadás ellen; ezen tulmenőleg úgy érezzük, hogy ha már az USA látja el Kanada védelmét, úgy nem mi, hanem az USA szabhatja meg, hogy e feladata ellátására milyen harceszközöket helyez el kanadai területen.

Az ellentétes sajtónyilatkozatok hatása alatt Diefenbaker miniszterelnök január 28-án a képviselőházban a következő nyilatkozatot tette :

"...ami a NÓRÁD (közös amerikai védelmi rendszer) kérdését illeti, már említette, hogy Kanada szuverenitását ebben a kérdésben fenn kell tartani. A tárgyalásokat tovább folytatjuk. A megbeszélések fokozott tempóban folynak több mint két hónap óta —, ezt a tényt soha nem tagadtuk. Olyan irányban fogunk megegyezni az USA-val, hogy szükség esetén atombombafejek nyomban beszerezhetők legyenek. Az F—104G (atombomba kilövésére alkalmas repülőgép) szállítása megkezdődött, de ennek a harceszköznek a használhatósága a legutóbbi technikai és politikai fejlemények miatt kétségessé vált. Ezért a NATO májusra tervezett gyűlésén Kanada meg fogja tárgyalni a helyzetet és a NATO többi hatalmával karöltve meg fogják világítani a NATO védelmi rendszerében elfoglalt helyzetünket. — Nem kívántam ismételni, de most mégis kénytelen vagyok rá, hogy a kontinensekközötti rakéták fejlődése miatt ma már az atombombát szállító repülőgép nem annyira fenyegető harceszköz, mint régebben volt. A nukleáris erő elrettentő hatása napról-napra oly módon alakul át, hogy az atomfegyverek számának emelése többé nem fokozza védelmi erőnket. Ehelyett egyre inkább a nem-atomfegyverekkel harcoló egységekre és fegyverekre kell a hangsúlyt helyezni ..."

Ennek a nyilatkozatnak a lényege az, hogy Kanada még csak most fogja az álláspontját tisztázni az atomkérdésben —, hogy tehát még nem fogadta el az amerikai atomfegyvereket kanadai területen való felállításra.

Diefenbakerrel szemben Douglas darkness honvédelmi miniszter január 30-án a következőképpen nyilatkozott :

"Meglepetést és csalódást okozott az a mód, ahogy a sajtó egy része értelmezte Diefenbaker miniszterelnök nyilatkozatát. Az olyasfajta főcímek, hogy szolgálaton kívül akarjuk helyezni a már beszerzett, atombomba szállítására a kalrnas harceszközöket, s hogy ebben a kérdésben nem akarunk határozni —, teljesen hamisak. A kanadai kormány politikáját a jan. 25-én közzétett hivatalos nyilatkozat Írja körül ebben a kérdésben. Ezek szerint a kanadai politika határozottan az, hogy igenis beszerezzük és felállítjuk az atomfegyvereket. A következő kifejezéseket használtuk ennek a lefektetésére:

1. Megismételjük, hogy igenis fennáll az a kötelezettségünk, hogy bizonyosfajta harceszközöket atombombákkal lássunk el. Ezt a kötelezettségünket mindenkor teljesíteni fogjuk.

—Globe and Moil.

KANADA CENTENNÁLIS ÜNNEPSÉGEIN, amelyek megtartására 1967-ben kerül sor, országunk elsősorban azoknak fog hódolni, akik Charlottetown Tartományi székhelyének épületében lefektették egyesülésének alapjait. Az épületet, mint történelmi műemléket meghagyják eredeti formájában. Ebben tartották a Konfederáció eredeti konferenciáját 1864. szeptemberében. Jelenleg Prince Edward sziget kormányának több osztálya van benne elhelyezve.

2. Az F—104G nevű repülőgépnek felderítő és bombázó szerepe a legutóbbi nassaui konferencia során kétségessé vált. Ennélfogva Kanada a legközelebbi NATO-közgyűlésen májusban felvilágosi tást fog kérni, hogy a NATO milyen szerepet szán a legmodernebb védelmi rendszerben. Ha a NATO úgy fog határozni, hogy Kanada védelmi szerepe megkívánja a nukleáris fegyverek használatát, úgy Kanada fel fogja szerelni a NATO-hoz kiküldött csapategységeit az atomfegyverekkel.

3. Ami a NORAD-ot illeti (az amerikai védelmi rendszer) Kanada két hónapja tárgyal az USA-val, hogy a kanadai Bomarc és az F-TOles repülőrajok megkapják az atombombáikat. Reméljük, hogy a tárgyalások rövidesen jó eredménnyel végződnek".

Nyilvánvaló, hogy ez a nyilatkozat lényegesen eltér a miniszterelnök nyilatkozatától, mert megerősíti azt, hogy Kanada igenis átveszi és elhelyezi az amerikai atombombákat, éspedig újabb feltétel nélkül.

Ebben a helyzetben történt, hogy január 30-án a washingtoni kormány diplomáciai ut megkerülésével és a kanadai kormány újabb megkérdezése nélkül nyilatkozatot tett közzé, éspedig úgy az amerikai, mint a kanadai lapokban. A nyilatkozat Így szól: "A kormánynál különféle oldalról érdeklődtek a kanadai képviselőházban most lezajlott vitáról, amely a kanadai és amerikai kormány között a kanadai hadseregnek atombombákkal való ellátásáról két hónap óta folyik.

1958-ban a kanadai kormány elhatározta, hogy a Bomarc-B védelmi rendszert fogadja el. Ennek következtében két Bomarc-B repülőezredet helyeztünk el Kanadában, amelynek célja egyrészt Montreal és Toronto védelme, másrészt az USA védelmi rendszer kiegészítése. A Bomarc-B kizárólag atombombákkal való harcra van szerkesztve. Az a kérdés, hogy ehhez a harceszközhöz mily módon bocsássuk rendelkezésre az atombombákat, s más nukleáris harceszközöket miképpen látjuk el atombombákkal, két hónap óta eredménytelen megbeszélések tárgya a két kormány között. A két Bomarc-B üteg Kanadában már 1962. óta — atombombák nélkül — fel van állítva. Hasonló probléma áll fenn egy modern sugárhajtásos elhárító repülőgép tekintetében is. Nukleáris harceszközök nélkül ezek a repülőgépek lényegesen kisebb erőt képesek kifejteni.

A kubai krízis után a kanadai kormány bizalmas megbeszéléseket kért annak a meghatározására, melyek azok a körülmények, amelyek között a kanadai haderőt úgy Kanadában, mint Európában valót el kell látni atombombákkal. E megbeszélések csak felderítő jellegűek voltak. A kanadai kormány a mai napig nem tett elfogadhatóan praktikus olyan ajánlatot, amely az északamerikai védelmi rend-Nagybritannia nem kerül be a Common Marketbe

A napi sajtóból minden olvasó tudja, hogy az a harc, amely Nagybritanniának az európai közösségbe való felvételéért folyt, bukással végződött. A Brüszszelben hónapok óta folyó tárgyalások végetértek, mert Franciaország kijelentette, hogy Nagybritannia felvételéhez nem járul hozzá. Ez a lépés, amely talán nem is annyira a francia kormány egészéhez, mint De Gaulle személyéhez fűződik, súlyos csalódást keltett mindenütt, Amerikában pedig egyenesen általános felháborodást keltett. A Közös Piac öt tagnemzete (Nyugat- Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg) nem a De Gaulle-féle állásponton állnak, s a maguk részéről elitélik Franciaország magatartását.

Egyes politikusok a világ legkülönbözőbb részein árulással, diktatórikus politikával és hasonlókkal vádolják De Gaulle-t. Mások azt remélik, hogy annak ellenére, hogy az ügy jelenleg Nagybritannia bukásával végződött, egy kedvezőbb légkörben, vagy újabb események hatása alatt újra szőnyegre 'kerülhet.

Maga Nagybritannia azonban lezártnak tekinti az ügyet. Macmillan miniszterelnök befejezett tényként vette tudomásul, hogy Nagybritannia nem lehet tagja a közös piacnak — s ami ennél sokkal többet jelent — nem lehet tagja a kialakulóban lévő közös Európának sem.

A brit miniszterelnök, amikor az uj helyzet tükrében analizálni próbálta Nagybritannia jövőjét, elsősorban a Brit Nemzetközösség tagjai, másodsorban az európai "külső országok" közös piacszervezete (műszóval: EFTA) felé fordul újabb, erősebb kapcsolatok kiépítéséért. Nyilvánvaló, hogy Nagybritannia, amelynek gazdasági szervezete a gyarmatbirodalmon alapult, önállóan megélni nem képes -—, valahová tartoznia kell. Ha nem tartozhat Nyugat-Európához, úgy vagy Észak-Európával kell szorosan együttműködnie, vagy a régi gyarmatbirodalom taqjaival kell újra szorosra fűznie a kapcsolatait. Lehetséges-e ez? A válasz az, hogy ott lehetséges, ahol az érdekek nem ellenkeznek az amerikai érdekekkel (mint például Kanada esetében). De az sincs kizárva, hogy Nagybritannia uj gazdasági fejlődést kísérel meg belül —, mint területileg kicsiny, de technikailag erősen fejlett ország. Nagybritannia rendelkezik jelentékeny számú atomreaktorral. Lehetséges, hogy az atomenergia békés 'felhasználása —, ami a közeljövő természetes fejlődési útja — ugyanúgy Nagybritannia kezébe adja a nyugati emberiség vezetését,, mint annakidején a vitorlásihajók modern kifejlesztése, s a nemzetközi kereskedelem kiépítése az arány-, lag kicsiny Angliát a világ legnagyobb birodalmává s a mostani "amerikai" korszak ősanyjává tette.

OTTAWA POLGÁRMESTERNŐJE, CHARLOTTE WHITTON harmadizben került megválasztásra. George Vanier főkormányzóval beszélget egy az év élőjén rendezett nagyszabású fogadáson.

Toronto Telegram photo

Nehezen indul a francia-német barátság

fejezést adott a nyugatnémet parlamentben annak a kívánságának, hogy az Egyesült Európa nem nélkülözheti Anglia közreműködését.

Minthogy Adenauertől azt kívánják, hogy az idén őszszel mondjon le kancellári tisztségéről s minthogy kétségtelenül Erhard lesz az utódja, igy az "örökéletre szóló" francia—német barátságot már az első esztendőben veszély fenyegeti.

Erhard aIkancellárnak és Schröder külügyminiszternek az az álláspontja, hogy Európa az európaiaké. Angliát tehát nem lehet kizárni ébből az egységből s nem lehet őt arra kényszeríteni, hogy Amerikával szövetkezzék. Nem engedhető meg, hogy Anglia Európában "amerikai ügynök" legyen.

Az angolok is felháborodva tekintenek a párizsi szerződésre. Úgy érzik, hogy De Gaulle és Ádenauer elhatározásait angol gyűlölet vezette. Barátságtalan intézkedésnek tartják, hogy a nyugatnémet iskolákban ezentúl a második nyelv a francia lesz s az angol csak a harmadik helyre szorul.

Nem sikerült megegyezést találni a honvédelmi kérdésekben sem. Franciaország saját atomhadsereget épit fel, Németország pedig a NATO-ban akar maradni és elfogadja az amerikai Polaris tengeralattjárókra alapozott védelmi rendszert.

A német parlament tagjai szervezkednek, hogy nem fogják ratifikálni a párzisi szerződést. Biztosra vehetör hogy ez a vita lesz a legnehezebb Adenauer egész politikai pályafutása alatt. A francia—német barátság a mai nemzedék soraiban még korainak látszik.

A kommunizmus kaján mosollyal nézi ezt az európai civakodást. A londoni Daily Express napilap ezt irta vezércikkében : "A sajtó félrevezeti a világ közvéleményét, mikor azt állítja, hogy Anglia tragikusan nagy katasztrófát szenvedett. A tragédia az lett volna, ha felveszik Angliát az Európai Közös Piac szervezetébe". Ha már Hruscsov nem tud megegyezni Kínával, legalább annyi vigasztalása van, hogy az európai nemzetek is marakodnak.

Leteszik a fegyvert Katangában

Cyrille Adoula

Cyrille Adoula, a kongói központi kormány miniszterelnöke,’ február 5. napját tűzte ki határidőül, hogy a nemzeti önállóságért harcoló katangai csapatok letegyék a fegyvert és csatlakozzanak a háborúban kifáradt Kongó uj felépítéséhez.

Kongó egyesítése most már nem ütközik akadályokba, mert Moise Csőmbe katangai elnök feladta önállósági törekvéseit. Adoula miniszterelnök bejelentette, hogy egyetlen katangai katonának és csendőrnek sem lesz semmi bántódása, ha február 5-ig csatlakozott a központi kormány vagy az Egyesült Nemzeteknek Kongóban működő hadseregéhez.

Adoula az ország rádióhálózatán keresztül biztosított minden katonát, aki Csőmbe 31 hónapig tartó ellenállási harcaiban részt vett, hogy szabadon és büntetlenül beléphet a központi kormány hadseregébe.

A szovjet mesterkedések tehát kiszorultak Kongóból. Az Egyesült Nemzetek és Moise Csőmbe áldozatos hazaszeretete megteremtették a kongói egységet. A szovjet blokk mindenáron meg akarta akadályozni, hogy az Egyesült Nemzetek rendet teremtsenek Kongóban, még csak a rendfenntartó csapatok költségeiből reá esc hozzájárulás befizetését is megtagadta. De a szovjet ma már a vasfüggönyön túl j teljesen erőtlen, nem képes j versenyezni Amerikai politikai és katonai tekintélyével.

De Gaulle és Adenauer nagv reményekkel Írták alá a párizsi szerződést, mely megszüntette országaik 400 éves ellenségeskedését s a két ország diplomáciáját, honvédelmét, közgazdaságát és kultúráját ezentúl közös irányítás alá helyezi.

Ez a közös irányítás azonban nem olyan egyszerű probléma. Mindjárt az első napon hajótörést szenvedett Anglia felvételi kérdésében az Európai Közös Piac tagjai közé.

A párizsi szerződés aláírásakor mindkét államférfi mást gondolt. De Gaulle azt hitte, hogy ez a megegyezés alkalmas lesz arra, hogy Európában Franciaország ragadja kezébe a hatalmat, Adenauer pedig úgy érezte, hogy a német fegyelem és közgazdaság fogja ezentúl vezetni Európát.

Bonnban a lelkesedés lángja Anglia visszautasítása miatt már is alábbhagyott. Nyugatnémet politikusok ugyanis nem bíznak egyöntetűen a párizsi szerződés sikerében. Ludwig Erhard alkancellár, gazdasági miniszter nem kisérte el Adenauert Párizsba és rögtön kiszerhez megfelelő módon hozzájárulhatna . . .

Az ottawai képviselőházban lefolyt vita során hivatkozások történtek a nassaui tárgyalásokra. E tárgyalások során azonban semmiféle vita nem volt arról, hogy a kanadai haderő igenis köteles a NATO és a NÓRÁD rendszerben vállalt kötelezettségeit teljesíteni, s hogy e célból atomfegyverekre van szüksége... A nem-atomfegyverek és az atomfegyverek között nem lehet választani ... A NÓRÁD célja az, hogy az északamerikai kontinenst támadás eHen megvédje. A mostani évtizedben a szovjet bombázó haderő kétségtelenül fontos része marad a támadó hadseregnek. Ezen veszély ellen feltétlenül kontinentális védekezési rendszernek kell működnie. Az, hogy Kanadát atomfegyverekkel látjuk el, nem jelenti, hogy Kanada önálló atomereje fokozódnék, vagy, hogy a "nukleáris hatalommal rendelkező országok klubja" uj taggal szaporodnék. Az atombombák továbbra is az USA felügyelete alatt maradnak,

aminthogy ez a helyzet a többi szövetségeseinkkel is. Az, hogy ezeket a bombákat a kanadai haderő mikor használja, megállapodás tárgya, amely a nemzeti szuverenitást nem befolyásolja".

A fentidézett három nyilatkozat összevetéséből nyilvánvaló, hogy a kanadai kormány kebelében nincs egység. A következmény előreláthatólag újabb országos választás lesz, amelynek' során — akár kifejezetten, akár hallgatólag — az lesz az eldöntendő kérdés: hajlandó-e Kanada tudomásul venni, hogy szivvel-lélekkel, katonailag és gazdaságilag egyértelműleg az USA oldalán van a helye, s hogy döntő kérdésben nem folytathat az USA-tól eltérő politikát? Ha a szavazás tanúságaként a közvélemény erre a kérdésre NEM-el válaszolna, úgy az USA kénytelen volna Kanadával- szerrVben más politikát kezdeni, mert az északamerikai kontinens egységes, s azt Kanada feltétlen együttműködése nélkül sem megvédeni, sem fejleszteni nem lehet.