Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-05-11 / 19. szám

KANADAI MAGYARSÁG XIII. évfolyam, 19. szám, 1963. május 11, szombat 14 EMBER HAL MEG NAPONTA KANADÁBAN AUTÓ­SZERENCSÉTLENSÉGBEN A Kanadai Országúti Biz­tonsági Tanács kiadta 1962. évi statisztikai jelentését a közlekedési balesetekről. Bevezetőül emeljük ki belő­le, hogy 1962. évben 3.889 ember maradt holtan a ka­nadai országutakon. Mindent el kell tehát követni hatósá­goknak és autóvezetőknek egyaránt, hogy a modern életnek ezt a nagy áldoza­tokat követelő halálozási okát csökkentsék. A balesetek száma 311.181 volt, amelyekben 3.889 sze-AZ ANTARKTISZ ÉLŐVILÁGA A legújabb kutatások szerint az Antarktiszon, a Ross-jégself peremétől 28 km-nyi távolságra még legalább kilencféle kis tengeri állatfajta él, egyes faj­ták jelentős mennyiségben. A kutatók szerint ezek nem is annyira különböző állatfajták, hanem azonos fajták különböző csoportjai, amelyek rendkívüli szí­vóssággal alkalmazkodtak a jégmező rendkívüli mos­toha viszonyaihoz. Eddig két helyen fúrták át a vas­tag jégpáncélt és halásztak ki élőlényeket a jégtakaró alól. Mindkét helyen az élet különböző formáira buk­kantak. Érdekes eltéréseket találtak az örök jégpán­cél alatti vizben élő és a csak időnként befagyó, vé­kony jégpáncéllal fedett vizben vegetáló azonos faj­tájú élőlények között. A MARS ÁTMÉRŐJE A Mars-bolygó átmérőjének pontos meghatározá­sával évszázadok óta foglalkoznak a csillagászok. Sajnos a bolygó légköre okozta optikai interferencia miatt a korábbi eredmények meglehetősen eltértek egymástól. A Dollfuss, neves francia csillagász az 1954-es 1956-os és 1958-as oppoziciók alkalmával végzett részletes megfigyelései alapján a közelmúlt­ban bejelentette, hogy a Mars pontos egyenlítői át­mérője 6790, sarki átmérője pedig 6710 kilométer. NEM FERTŐZŐ HIMLŐOLTÁS A hagyományos Jenner-féle eljárással borjúkon kifejlesztett himlővírus-vakcina általában tiz évig tartó védettséget biztosít a feketehimlővel szemben. Sajnos, az oltásnak ez a módja egyes esetekben ha­tástalannak, sőt veszélyesnek is bizonyult, ezért egy angol tudós most új eljárást dólgozott ki nem fertő­ző feketehimlő-vakcina előállítására. Az uj eljárás során a kutató ibolyántúli sugárakkal hatástalanítja a feketehimlő-virusokat, s ezeket a dezaktivált víru­sokat próbálta ki tíz, előzőleg a hagyományos módon beoltott emberen. A vizsgálatok szerint a kezelés rendkívüli módon megnövelte a feketehimlő elleni an­titest-állományt, különösen a hagyományos módon három-négy esztendővel azelőtt beoltott személyek szervezetében. A következő lépés a hatástalanított feketehimlő-yirus kipróbálása olyan embereken, aki­ket a hagyományos módon előzőleg nem oltottak be feketehimlő ellen. 1 1 P I I I rés, Bevándorlás. ■ GYÓGYSZERKÜLDÉS — KÖZJEGYZŐSÉG ■ ■ ROYAL GENERAL AGENCY ■ Spadina Ave. — Toronto, Ont, Canafo^Bj KKA ÚJDONSÁGOK RUHA mérték után legjobb szövetből hozzáva­lóval együtt csak .................................. $48-50 CIPŐ borjubox $9.50 GÁZPALACK $2.00 Építőanyagok, Jármüvek, minden VÁMMEN- H TES. Kérje részletes képes árjegyzékünket. | TELJESEN INGYEN készítjük elő minden ^ utazási ügyét. Látogatás, Kihozatal, Hazaté- §S rés, Bevándorlás. GYÓGYSZERKÜLDÉS — KÖZJEGYZŐSÉG mély meghalt, 111.125 sze­mély pedig megsérült. Száz­ezer lakosra 21 haláleset ju­tott, százezer autóra pedig 67. 1962. év első felében, ja­nuártól junius végéig napon­ta átlag hét és fél ember pusztult el közlekedési bal­esetekben. Az év második felében pedig, júliustól de­cember végéig naponta 14 ember. A balesetek száma 1961. évhez viszonyítva rohamo­san emelkedett. A balesetek növekedése átlagosan 10%, a halálesetek növekedése 13%, a sérülések növekedé­se 12% és az anyagi károk növekedése 19%. Néhány érdekes adat az autóforgalommal kapcsolat­ban : A vezetőknek 30%-a nő. A férfiak kilencszer any­­nyi balesetet okoznak, mint a nők. A férfiak alkonyat után vigyázatlanabbul ve­zetnek, mint nappal, ilyen­kor a halálos balesetek szá­ma háromszor magasabb a nappalinál. Haláleset legin­kább a vidéki szakaszokon és éjjel fordul elő s mintegy 80-át férfiak okozzák. A ve­zetők 7%-a még nem töltöt­te be 19. évét s ezek a bal­esetek 13%-át okozzák. A balesetek 30%-a a gyalogo­sok miatt történik. Minden nyolcadik vezető 60 éven felül van s a nyolcból kettő nő, ezeknek csak akkor van joguk autóvezetésre, ha egészségi állapotuk kielégí­tő. ww^vwswwvwwvyv EURÓPAI ÜNNEPSÉGEK AZ O'KEEFE CENTREBEN A torontoi O'Keefe Brew­ing Company május 10, 11 és 12-én az ujkanadások előadásában elvezet bennün­ket Európa legszebb tájaira, bemutatva az európai népek legszebb dalait és táncait. Több száz ragyogó tehetsé­gű nemzetiségi szereplő fog­ja szórakoztatni a nézőkö­zönséget. A magyar Kodály Együt­tes lakodalmi táncokkal és dalokkal szerepel. A nemzet­közi zenekart a magyar Za­­dubán György karnagy ve­zényli s az előadás igazi ma­gyar jellegét Jordán Emőke kitűnő rendezése biztosítja. felcsendülnek ezénkivül az előadás során olasz, német, lengyel és ukrán dalok is s e népi együttesek nemzeti táncai fogják magukkal ra­gadni a hallgatóságot. A torontoi magyarság nagy érdeklődéssel várja az előadást, melynek tiszta jö­vedelméből az O'Keefe Brewing Company nemzeti­ségi művészeti ösztöndíja­kat fog kiadni. T0R0NT0B6L BUDAPESTRE ÉS VISSZA MÁR m LEFIZETÉSSEL UTAZHAT 1. A hátralékot a KLM részletfizetési terve alap­ján 24 hónap alatt fizetheti. 2. A KLM propelleres gépein Európába és visz­­szarepülésnél 41 dollárt takarít meg. A KLM egyi­ke azon kevés repülőtársaságnak, amely még fenntartja Kanada és Európa között a takarékossági propelleres repülőjáratokat. 3. Ezen a nyáron 9 KLM repülő között választ­hat, melyből 6 DC-8 típus léglökéses, 3 pedig propelleres gép. Hetenkint egyszer repül Mont­­realból Amszterdamba, naponta négyszer New Yorkból Amszterdamba. 4. Választhat heti négy repülőjárat között Amszterdamból Budapestre. Keresse fel menet­jegyirodáját, bízza meg azzal, hogy válassza ki az ön számára legmegfelelőbb repülőjáratokat és összeköttetése két. 5. A KLM szívesen vállalja, hogy európai hoz­zátartozóinak kanadai repülőutját az ön költségére itt elintézi. Itt fizeti meg a jegy árát, KLM pedig tengerentúl adja ki a repülőjegyet. A KLM min­den nyelvet beszélő tisztviselőkara úgy a repülő­téren, mint a repülőgépen magán különös gon­dét fordít az idősebb utasokra. 6. A KLM-nek külön díjszabása van kivándor­lók számára. Ha családtagjai vagy barátai Kana­dába vándorolnak ki, igénybevehetik a KLM ked­­ezményes kivándorló- repülőjegyeit, amelyek a rendes egyirányú olcsó turistaosztály árainál 30 zázalékkal olcsóbbak. 66 fontig ingyen szállí­tunk podgyászt. Ez a kedvezmény október 15-től julius 15-ig van érvényben. 7. A KLM segítségére van a vámiratok és be­vándorlási iratok beszerzésénél. Egyes országok megkívánják, hogy a látogatók különleges vám­papírokat és beutazási formulákat töltsenek ki. A KLM repülőgépeken mindenkor rendelkezésére ál­lanak mindazok az iratformák, amelyeket ki kell tölteni a kiszálláskor valamely országba való be­utazásnál. Ha valamely KLM-repülő időjárási nehéz­ségek miatt valamely más repülőtéren kénytelen leszállni, úgy a gép pénztárosa személyesen fele­lős azért, hogy minden utast a lehető leggyorsabb módon utazásának végcéljához juttassa. 8. Látogassa meg az amszterdami nemzetközi repülőtéren lévő "vámmentes bevásárlási közpon­tot". Itt hihetetlenül leszállított árakon vásárolhat italokat, fényképezési cikkeket, órákat, parfümöt, cigarettát stb. 9. Ha Európába készül, keresse fel menetjegy­irodáját. Ők a szakemberek utazási kérdésekben, ök ismerik a jegyárakat, a fizetési kedvezménye­ket, a hotelokét, a körutazási lehetőségeket, a repülőösszeköttetést, a beszerzendő okiratokat, a valutakérdéseket, s minden más apró részletet, ök, akik mindezeket a kérdéseket mindenki más­nál jobban ismerik, gondoskodnak arról, hogy az utazása valóban sikeres legyen. Keresse fel mi­előbb, jegyeztesse elő az utazást. . . az ő közremű­ködésével időt és pénzt takarít meg. Közelebbi felvilágosításért forduljon utazási irodájához, irodát, vagy küldje be ezt a kupont az alábbi címre: KLM ROYAL DUTCH AIRLINES, DEPT. T. L. 635 Dorchester Blvd., W., Montreal 2, Que. Please send me Szíveskedjék megküldeni : .......KLM To Eastern Europe ........Amsterdam-Gateway to Europe füzetet vagy keresse fel a legközelebbi KLM (tessék a nevét nyomtatott betűvel ide írni.) (cím) Utazási irodám: HY. SZÍNHÁZ - FILM - MŰVÉSZET A TORONTOI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ HÍREI Városszerte egyöntetű a vélemény, hogy a Cigány­­báró-hoz hasonló nagyszabá­sú előadást még nem pro­dukált a torontoi Művész Színház. A Cigánybáró elő­adását május 5-én, vasárnap este 7 órakor és május 11- én, szombaton este 8 óra­kor megismétli a színház együttese a Lippincott 191. szám alatti színházban a'be­­mutató előadás ragyogó sze­reposztásában. Jegyek az előadások napján délután 5 órától a színház pénztáránál, 191 Lippincott St., Telefon: WA. 1-8263 kaphatók. • Anda Géza zongoramű­vész, ki négy évvel ezelőtt svájci állampolgár lett, •nagysikerű hangversenyt adott az Angol Kamarazene­­karral Bázelben. • RICHARD WAGNER 150. születésnapján, május 22- én, a drezdai ünnepségek tetőpontjaként az operaház a Tannhaeusert adja elő, uj betanulásban. Erről a kar­mesteri emelvényről egykor Wagner dirigált. • HENRY ROCHATIN fran­cia kötéltáncos uj világre­kordot állított fel szakmá­jában : egyfolytában 250 órát tartózkodott 'kötélen. • GÁRDONYI GÉZA születé­sének 100. évfordulója alkal­mából, a Somogy megyei Karád községben, ahol az iró egykor tanitóskodott, vasárnap ünnepséget ren­deztek. Ebből az alkalomból «inuiiuimiiiiiiiuuiiiiiiiuuiimnuuimiiiinumiiiiiiuiiiuiinuini^iiiuiuuiuuniimiiuiiiiiiiiiiiiiumniniiiiiiiiiiiuumiiHiiiiuiiHiiiiiuuiimiiiiiuin az általános Iskola felvette Gárdonyi Géza nevét. • A MECSEKNÁDASDI isko­lások, tanáraik segítségével felkutatták a faluban és kör­nyékén fellelhető régisége­ket, érdekességeket, s az összegyűjtött, mintegy 200 tárgyból iskolamuzeumot rendeztek be. • A világ legrészegebb színésze Az angol Lawrence Tier­­ney-t — akit 1947 óta har­minchétszer tartóztattak le részegen elkövetett rendza­varásért — most harminc­­nyolcadszorra is bíróság elé állították. A tárgyaláson megesküdött, hogy belép az antialkoholisták egyesületé­be! Megkegyelmeztek neki. Amikor elhagyta az épületet, Így kiáltott fel: "Erre iszunk egyet!" • Szinte hihetetlen . . . A Pádua melletti Piove de Saccóban Mario Salmaso festőművész "marslakókat" látott. Elmondotta, hogy a határban, celofánszerű ruhá­ba öltözött alakokat pillan­tott meg egy "csészealj" mellett. Bizonyítani egyelő­re nem tudja állítását, mert a marslakók felpattantak csészealjukra és elrepültek... • A LEGÚJABB kutatások alapján nemzetközi: szer­kesztő bizottság megjelente­ti az egykori római biroda­lom minden eddiginél rész­letesebb «térképét. 'Pannónia térképét magyar régészek szerkesztik, s ebből az alka­lomból a nemzetközi szer­kesztő bizottság júniusban háromnapos munkaértekez­letet tart Budapesten. • KATHERINE HEPBURN ha­ragszik a modern drámaírók­ra. "Meg vagyok győződve arról — mondotta —, hogy a mai nők korántsem olyan gonoszak, érzékiek és üre­sek, mint ahogy bizonyos színpadi szerzők el szeret­nék hitetni..." 650 éves Erkel szülővárosa, Gyula Erkel Ferenc szülővárosa, Gyula, ebben az esztendő­ben ünnepli fennállásának 650. évfordulóját. A jubilá­ló városban a rendezvények egész sorát bonyolítják le. Az ünnepségsorozat május­ban az "Erkel diá-künnepsé­­gek"-kel kezdődik, amelyen öt megye háromezer diákja vesz részt. Megyei és orszá­gos kórusok, népi táncosok, táncdalénekesek, művészeti együttesének baráti találko­zójára kerül sor az uj fürdő­jéről, gyönyörű parkjairól hires városban. Eszperantó nyári szabadegyetem, orszá­gos amatőrfilm-fesztivál, or­vostalálkozó, Alföld-fási tási találkozó és a kiállítások egész sora tarkítja a jubileu­mi programot. A tavasztól őszig tartó eseménysorozat­ban fellép a többi között az Állami Operaház balettkara, a szegedi és a békéscsabai színház együttese. A gyu­laiak városuk szépítésével, csinosításával készülnek jubileumra. A nyáron 30.000 bokor rózsa és 120.000 tő egynyári virág nyílik majd a városban. BALESETET OKOZÓ GYÓGYSZEREK A Német Szövetségi Köztársaságban nemrégi­ben külön kutatócsoportot létesítettek annak tanul­mányozására, hogyan hatnak az egyes gyógyszerek a gépkocsivezetőkre, s mennyiben felelősök a külön­böző készítmények a közúti balesetekért. Egyebek kö­zött behatóan vizs«gálják a különböző altató- s nyug­tatószerek, ópiumalkalodiák és szintetikus származé­kaik hatását. Már bebizonyosodott például, hogy a bódításra használt barniturátok és tiobarbitorátok hatását a szervezet még 24 óra múlva is érzi. Nem­régiben két súlyos közlekedési baleset is történt emiatt a narkózist követő napon. Vizsgálják az egyes altatószerek és az alkohol kölcsönhatását is, s megfi­gyelték, hogy 52 kísérleti személy közül 51 vezetésre alkalmatlannak bizonyult, ha csupán egyetlen korty sört ittak az altatószer bevétele után 6 órával. A vizsgalatok alapján azzal a gondolattal foglalkoz­nak, hogy egyes altató- és izgató-szerek vezetés köz­beni fogyasztását az alkoholfogyasztáshoz hason­lóan megtiltják.____________________ Talált hajó Joachim de Silva Oliviéra portugál uszáiyhajókapitány a «nyílt tengeren olyan uszályra bukkant, amelyet egv nagy viharban a tenge­részek magára hagytak. A nemzetközi tengerészeti jog szerint ilyenkor a hajó azé, aki megtalálja. A kapitány az 1000 tonnás uszályt érté­kes rakományával nagy né­zőközönség üdvrivalgása kö­zepette vontatta be a lisz­­szaboni kikötőbe. A HIDROGÉN NÉGYES IZOTÓPJA Röviddel ezelőtt vált ismeretessé, hogy az ame­rikai Purdue egyetem fizikusainak sikerült előállíta­niuk a hidrogén ötös izotópját. Most újabb fontos be­jelentésnek érkezett híre: a frascatii olasz kutatóin­tézetben felfedezték a hidrogén eddig ismeretlen né­gyes iz«otópját is. A hidrogén 4-et oly módon állítot­ták elő, hogy hélium 4-et gammasugarakkal bombáz­tak. A hidrogén 4 atommagja három neutront és egy protont tartalmaz, s egy neutron elveszítésével trici­­ummá (a hidrogén 3-as izotópjává) bomlik el. A hid­rogén 4 felezési idejét még nem közölték. KOZMETIKA A KÉZ ÉS KÖRÖM ÁPOLÁSA A női szépség fontos tar­tozéka az ápolt bőrű, tiszta kéz. Ha a kéz formája nem is olyan tökéletes, fokozhat­juk -annak szépségét, ha megfelelő ápolással simává, friss és üde tapin-tatuvá tesz­­szük. Ne növesszük 'kör­meinket túl nagyra. A köröm akkor szép természetes hosz­­szuságu, ha az ujjhegyet csak néhány milliméterrel haladja meg. Manikürözés­­nél az érzékeny bőrszegélyt sohasem szabad túlságosan levágatni és erőszakkal fel­tolni. Különös figyelmet érde­mel a száraz, repedezett kézbőr gondozása. Kerülni kell mindent, ami a kézbőr MAGYAR RÁDIÓ MŰSOR TORONTÓBAN "MAGYAR SZERENÁD" CKFH 1430 szombaton este 8.05-kor Bemondó: JORDÁN EMŐKE kiszáradását fokozza. Mosa­kodás előtt dörzsöljük be a kezeket vékonyan kevés nö­vényi olajjal és a mosdás­hoz használt vízhez öntsünk egy-két kanál glycerint. Ne használjunk lúgos mosószap­pant, hanem tulzsirozott ke­nőcsöket, amelyek a bőr fel­ső rétegébe beszivódva, a bőrt puhává, simává teszik j és annak érdességét, repe- j aezettségét megszüntetik. Közöljük egy ilyen tulzsiro­­zott kenőcs receptjét: 15 g ricinusolaj, 30—30 g lanolin és emolien-s kenőcs keveré-S ke. Gyakori elváltozás a ke­zek kérgessége, ami legin­kább bizonyos foglalkozás ■közben használt eszközök állandó nyomása következ­tében fejlődik ki. A kérges részt puhítsuk fel szappanos melegvizes áztatással, majd tiszta ollóval, vagy késsel •távolitsunk el a keményedés­­ből annyit, amennyit köny­­nyűszerrel tudunk. A visz­­szamaradt résznek eltávolí­tására halycilsavat haszná­lunk. «Alkalmazása úgy tör­ténik, hogy 9 g kollodium­­ban 1 g salycilsavat felol­dunk és ezzel az oldattal ecseteljük reggel és este a kérges területet. OLVASÓINK ANYÁKNAPI VERSEI SZÜLÉIMHEZ-Peregnek a napok, Peregnek az évek, Alig vesszük észre, Elszáll ez az élet. Peregnek a napok, Suhannak az évek, Körülölelgetnek Régi szép emlékek. Álmaimban ma is Sokszor otthon járok, Susog a zöld lugas, Nyílnak a virágok. Békességről dalol A kedves kis házunk, Mintha csak mondaná, Téged hazavárunk. Békességet dalol, Szeretetről zenél, Nekem e muzsika ~Mindennél többet ér! Jó Apám, -jó Anyám, Bár én messze mentem«, Soha -nem feledlek, - Jóságos arcotok Bármerre is lépek Ott van a szivemben ! Somogyi Gábomé O’KEEFE CENTRE FORTHE PERFORMING ARTS FRONT &YONGE -r- EM 3-6 633 MÁJUS 10—11—12. • CSAK 3 NAPIG az O'KEEFE BREWING COMPANY bemutatja EUROPEAN HOLIDAY cimű műsorát Közreműködnek: a KODÁLY EGYÜTTES és más európai művészek. A pénztár egész nap nyitva! Jegyárak: Orchestra $2.50, $2.00, Mezzanin $2.50, első balkon $2.00, balkon $1.50. Jegyek kaphatók Torontoban: 'Europa Record Store, 408 Bloor St., W., Bálint könyvkereskedés, 272 Spa­dina Ave., Life Stationery, 353 Spadina Ave. Hamil­ton ban: Koncz Agency, 185 James Street, North. ODEON THEATRES WINNER OF 7 ACADEMY AWARDS- including JJ HI TONIGHT AT 8:15 Dtbl - MATINEE — WED . SAT.. SUN. AT 2:15 PICTURE SEATS AVAILABLE FOR TONIGHT’S PERFORMANCE IAWRIÍNCÍ] OF ARABIA NO PHONE ORDERS PlEASE BOX OFFICE OPEN 11 A M ■ 9 P M. FREE UST SUSPENDED CARLTON AT Y0NGE ■ EM 3 4191 EVENINGS. MATINEES (Sun. A Hoi.). MATINEES (Sat. & Wed.).................. . 0RCH. $2.50 - LOGE $3.00 . 0RCH. $2.00 - LOGE $2.50 THEATRE PARTIES: GROUP SALES OFFICE — EM. 3-5961 ...........j i. (Hirdetés a pénzről) Kérdés-felelet­­rendszerii személyi hitel Ha az alábbi kérdések közül hatra “igen-nel” tud válaszolni, úgy valószínűleg kaphat nálunk ! személyi hitelt! ANYÁK NAPJÁRA . . Édes jó Anyámnak írtam ezt a verset. Legyen az életünk ezzel is kedvesebb. Kedves legyen, mint ő szerény, szótlan, csendes. Minden munkájában békés, pontos, rendes. Azt kívánjuk néki ezen a szép napon. Éljen mi közöttünk sokáig boldogon. Ne legyen éltében soha sem galiba. Legyen az asztalán kövér nagy sültliba. Ne ismerjen gondot fájdalmat a lelke, j Tartsa meg az Isten ! őt nékünk örökre. Géczy János Have you been steadily employed for at least two years? Legalább két év óta ál­landó alkalmazásban áll-e? Is your wife employed? Állásban van-e a fele­sége? Do you have a permanent address? Rendelkezi k-e állandó lakcímmel? Have you a satisfactory borrowing record? Eddigi kölcsöneit rende­sen fizette-e vissza? Do you have a bank account? Rendelkezik-e bank­számlával? Do you own a car? Van-e autója? Do you own any real estate? Van-e valamilyen in­gatlanja? ■ Do you have any other savings such as bonds or life insurance (Cash Sur­render Value)? Van-e valamilyen másk fajta értékpapírja, mint pl. takarékossági kötvé­nye, vagy készpénzért visszavágható életbizto* sítása? Itt levágandó A kérdés-felelet rendszerű h'tel a Toronto-Dominion Bank legújabb in­tézménye, melynek célja a banküzlet leegyszerűsítése. Ezzel a rendszerrel könnyebben kapunk meg önre vonatkozó bizonyos információkat, ame­lyekre hitelnyújtásnál szükségünk van, úgy hogy gyorsabban és könnyeb­ben intézhetjük el az ön hiteligényét. Ha valamilyen komoly célra hitelt óhajt igénybevenni, az eljárás a következő: Menjen végig a fenti kérdés-felelet rovatokon. Ha azokból legalább hatra "igennel" tud válaszolni, vágja le a kupont és vigye magával bankunk bármelyik fiókjába. Beszéljen meg mindent teljesen kötetlenül ottani tisztviselőinkkel. (Miután a szükséges adatok egyrészét ön már magával hozza, a formalitások a minimumra csökkennek.) Tapasztalni fogja, hogy a kérdés-felelet hitelnyújtási rendszer sokféle mó­don tudja kellemesebbé tenni az ön életét is. Ha a régi televíziós készü­léke felmondta a szolgálatot, vehet egy újat a kérdés-felelet rendszer alapján. Mutatunk egy példát: az uj készülék 250 dollárba kerül: ezt az összeget kölcsönveheti, és két év alatt havi 11.55 dolláros részletekben fizetheti vissza. Vagy ha uj tűzhelyre, uj jégszekrényre van szüksége: a mintegy 400 dolláros beszerzési költséget két éven át, havi 18.47 dol­láros részletekben törlesztheti. Vagy ha az az érzése, hogy a régi kocsit be kell cserélnie, — vegye fel a szükséges összeget a mi bankunknál. (Bármilyen összegű kölcsönt kaphat, amely az ön körülményeivel össz­hangban áll, — bármilyen részletekben fizethet legfeljebb három évi törlesztési terv alapján.) Beszélje meg, mire van szüksége, a Toronto- Dominion bank szolgálatkész tisztviselőivel. Ne várjon, — keresse fel őket azonnal. Már várnak önre! THE TORONTO-DOMINION Where people make the difference BANK AZ UTOLSÓ magyar szűr­­szabó, a tavaly elhunyt Ádám István 1925-ben ké­szült remeke, egy pirossal hímzett fekete cifraszür 'ke­rült a napokban a Mezőgaz­dáján! Mii7f»mn birtokába. 400 ágyas szociális ott­hont építenek a debreceni Nagyerdőben. A 26 millió forint költséggel épülő, 3 emeletes épületben 1—2 és 4 ágyas szobák lesznek az idős emberek számára.

Next

/
Thumbnails
Contents