Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-05-11 / 19. szám

XIII. évfolyam, 19. szám, 1963. május 11, szombat 6 KANADAI MAGYARSÁG Kínai propaganda Magyarországon A budapesti kínai követ-1 ség évek óta küld szét tá­jékoztatókat, főleg az orszá­gos és megyei pártvezetők­­nek. Sokáig azonban tartóz­kodtak attól, hogy ezekben nyíltan támadják Hruscso­­vot. Az utóbbi hónapokban ■azonban nyíltan ellene for­dultak és külön kiadású röp­lapokban ismertették a kí­nai álláspontot és támadták a jelenlegi szovjet politikát. Elsősorban a Budapesten •tanuló kínai diákok fejtettek ki nagy munkát, kik a Buda­pesten tanuló mintegy 5— 700 idegen diákot akarják meggyőzni álláspontjuk he­lyességéről, hogy hazatérve azok majd hithü dogmatis­­ták legyenek a nemzetközi kommunista mozgalomban. Oa nagy propagandát fejtet­tek ki a magyar KlSZ-tagok körében is. A dolog odáig fa|u11, hogy a rendszer ellenintézkedé­sekhez volt kénytelen folya­modni. A külföldi diákokat "fejtágító" szemináriumokra hívták össze, hogy azokon igazolják Hruscsovot és po­litikáját. A kínai diákok azonban szintén megjelentek ezeken a gyűléseken és pa­rázs vitákat kezdeményez­tek. A rendszer nem szeret­né elmérgesiteni viszonyát Kínával és ezért eddig nem folyamodott adminisztrativ intézkedésekhez. Annál ke­vésbé, mert a Szovjetunió I sem tette, pedig számos nyugati lapjelentés szerint a moszkvai kínai követség és a Szovjetunióban tanuló kínai diákok úgyszintén orosznyelvö röplapokban tá­madják a hruscsovi "revizio­­nizmust". MAGYARMENTÉSRE MI SZERETJÜK A RAMBLER AUTÓKAT! lovéourmmbírsi BUT WE NEED THE MONET De mi szeretjük a pénzt jobban! Itt a tavasz, ami áraink a legolcsób­bak. — Mi becseréljük az őn hasz­nált autóját. — A mi kiszolgálásunk és felszerelésünk a legjobb európai rendszer szerint történik. A Ramb­ler autók ma világhírűek. Könnyű parkolás. Ne csapja be magát, mi­előtt autót vesz, nézze meg külön­leges olcsó árainkat!! LAKESHORE (Rambler) LTD. 2324 LAKESHORE BLVD. WEST RO. 9-1613 CL. 5-7321 PÉNZT TAKARÍT MEG HA UJ, VAGY HASZNÁLT AUTÓT VESZ NÁLUNK! Legjobb európai kiszolgálás. Áraink olcsóbbak, mert jelszavunk: “Nagy forgalom, kevés haszon”. PONTIAC — BUICK — VAUXHALL ACADIAN — GMC TRUCKS MOORE-H AWLEY MOTORS LTD. 225 DUNDAS ST. E. — COOKSVILLE, ONT. Telefon: 277-2741 JÖN A NYÁR ÉLVEZZE A VIZI-SPORTOT ! Vegyen nálunk egy motorcsónakot Szerezzen örömet családjának. STARCRAFT BOATS — EVINRUDE MOTORS ALUMINUM — FIBREGLASS GATOR TRAILERS NIPISSING WATERCRAFT SALES 1681 WESTON ROAD WESTON, ONT. Telefon: CH 1-3711 STARTS TODAY finttiw&i/w cé LITTLE BROSwn ÜÜ I FABUtm/m&swNG celebration 7* gÉB IMMEDIATE DELIVERY • One of At ethos langest stocks •r65 GALAX!IS’FAJRLAINES-fAims EXTRA NO PAYMENTS Terrific SALES STAFF FOR THIS SALE TILL JUNE 1st Savings! FREE COFFEE SAVE UP TO $1500« 3 DAYS ONLY Moot CAiS SOLD ON A SPECIAL GROUP OF COMPANY DEMONSTRATORS •BIRDS - GALAXIES • FAIRLANES ADOMÁNYOZZA EGÉSZ HAVI JÖVEDELMÉT A SZABADSÁG­HARCOSOK ELNÖKE 1945 ÓTA SZIBÉRIÁBA HURCOLTAK ÉS PO­LITIKAI FOGLYOK KISZABADÍTÁSÁNAK SÜRGETÉSÉRE A RÉGIEK ÉS ÚJAK ÖSSZE­FOGÁSÁT HIRDETI PÁTER VITÉZ BAÁN Amint előrelátható volt, az óhazai amnesztia NEM mindenkire vonatkozik, akiket a kommunisták politikai váddal ítéltek -börtönre vagy deportáltak. Ezzel ellentétben, míg a fülföld felé általános közke­gyelmet hirdettek, vallójában megszigorították a bün­tetéseket. Az ölenyésző számú szabadonbocsátottat pedig életük végéig állandó rettegésben tartják azzal, hogy amint a legcsekélyebb kifogás van ellenük kom­munista részről: eredeti büntetésüket teljes egészé­ben ki kell tölteniük ... Egyáltalában nem érinti az amnesztia az ország területén túlra elhurcoltakat, sőt a deportáltakat sem, noha ezek számát semleges források 86.000 főre be­csülik! Legtöbbjükről már 18-ik éve semmi hír! ! Ugyanakkor más eszközökkel is folyik a nemzet pusztítása. Magyar anyák 5 terhesség közül már csak egy esetben hoznak világra magzatot, mert a kom­munista államhatalom a születést gátló szerek szélté­­ben-hosszában ajándékozása és a kórházakban szinte futószalagon végzett orvosi műtétek révén gyengíti a magyar nép erejét, szú gyanánt emészti élete fá­ját. Az ilyen, rendszeres lakosság-irtás következté­ben a magyarság, mint nemzet napjai meg vannak számlálva . .. Az Egyesült Államok lakosságának más gondja van éppen elég, — nemhogy az amerikai kormányt a magyar kérdésben gerincesebb kiállásra ösztökélje. Még a szomszédos Cuba felszabadítása érdekében is egész oldalas újsághirdetéseikkel kénytelenek ameri­kai hazafias alakulatok nógatni az illetékeseket vala­melyes, több sikerrel kecsegtető határozottságra. A magyar kérdés felszínen tartása érdekében so­kan, magas amerikai körökben is, a közvélemény ilyentén befolyásolását tartják szükségesnek; még akkor is ha csak későbbi eredménnyel kecsegtet. A kivitelezés azonban anyagi akadályokba ütközik, mert tetemes pénzösszeget igényel. Erre kínál, ön­sanyargatás árán, gyakorlati megoldást a Szent Ist­ván Ferences Rendtartomány egyik köztiszteletnek örvendő tagja, Főtisztelendő Vitéz Baán, Farrell, Pennsylvania 1956-ben közénk érkezett plébánosa: Az Amerikai Magyar Szövetség vészt kiáltó köriratából elém rémlett a szomorú valóság, hogy pénz szűke miatt nem tudunk elég sajtó lármát csap­ni. így hamarosan megérthetjük, hogy a szemünk láttára fognak parolázni a leghitványabb hazaáruló­­vál: Kádárral. Mélyen elszomorított az a gondolat, hogy anyagiak híján megint elveszíthetünk egy fon­tos ütközetet a magyar szabadságért vívott egyol­dalú küzdelmünkben. Arra az elhatározásra jutottam tehát, hogy egy létesítendő MAGYAR SZABADSÁG ALAP javára, mely nagy, vastagbetűs hirdetésekkel rázza fel az amerikaiak lelkiismeretét, felajánljam egy havi ossz jövedelmemet, $300 azaz háromszáz dollárt. Tudom, hogy ez egymagában vajmi kevés . De bízom abban, hogy sok száz és ezer amerikai magyar! honfitársam szintén hajlandó lesz hasonló áldozatra. | Tudom azt is, hogy kevesen képesek ezt megtenni i megerőltetés nélkül. Legtöbbjük jövedelme pontosan be van osztva, a különböző havi részletek törlesztésé- j re (ház, autó, bútor, biztosítás, élelem, nyaralás és így tovább). Nekem magamnak is megvannak ugyan­úgy a magam kötelezettségei, törlesztései minden hó­napban: szeminárium, autó, megélhetés, stb. De azt is tudom, hogy a maihoz hasonló nemzeti veszedelem, végszükség idején törlesztéseim legtöbbje elbír pár heti halasztást. .. Ha többezer, nálamnál sokkal jobban kereső or­vos, mérnök, tanár, üzletember, vállalkozó és a sok tízezernyi szorgalmas szakmunkás, iparos — fiatal és öreg-amerikás egyaránt hajlandó hasonló áldo­zatra: akikor összegyűlhet egy olyan komoly összeg, amellyel meg lehet vásárolni a magyar jövendő és igazság harsonáit! . .. Kell-e említenem itt azt, hogy rosszakaróink amerikai dollárokkal érték el Szülő­hazánk trianoni megcsonkítását? Elgondolásom szerint az Amerikai Magyar Szö­vetség Igazgatósági Elnökén kívül háromtagú bi­zottság lenne felelős a Szövetség működését alátá­masztó, hangját messzebb hallató Magyar Szabadság Alapnak csak a cél érdekében való felhasználásáért. A SzA Bizottság tagjai közül az egyik öreg-amerikás, a másik “Di-Pi”, a harmadik pedig 1956-os menekült legyen. Valamennyien lehetőleg Washingtonban lak­janak, hogy sürgős intézkedés szüksége esetén ne kelljen költséges telefon-magyarázkodásra szorít­kozni. Addig, mig kialakul a visszhang és kibontakoz­nak a lehetőségek körvonalai, felkérnénk a Szövet­ség központi titkárát az ügyek ideiglenes vitelére, neki évtizedes tapasztalata és rengeteg összekötteté­se lévén. A hazafias, szent ügyre való tekintettel bi­zonyára készséggel és önzetlenül vállalja, hiszen ren­des munkáját is nagyobb sikerre viszi támogatásunk. Természetesen inkább mosolyogjanak meg, ne­vezzenek naivnak, mintsem elhigyj em azt, hogy a ma­gyarság megmentése érdekében a mi önnön népünk nem volna hajlandó áldozatot hozni! A Szövetség ve­zetősége és az őket támogatók nemes munkájára Is­ten áldását kérve, maradok hazafias tisztelettel Páter VITÉZ BAÁN, lelkész a Magyar Szabadságharcos Világszövetség amerikai elnöke. ■'U.i. Mindazok, akik havi jövedelmüket, vagy legalább $ 100-t adnak, alapító tagok gyanánt oklevelet kapnának és hacsak kifogásuk nincs el­lene, nevük az itteni szokás szerint kisbetűvel feltüntethető lenne a vi­láglapokban megjelentetendő magyarmentő hirdetések alján." Cím! Pastor, Holy Trinity Church 1132 Fruit Avenue Farrell, Pennsylvania, US.A. FALCONS LITTLE BROS. LTD t99S WESTONRD. ^,CTOK. 2Z0? WESTON RD­­CH./-3S2I * CH.6-6W A legszebb rózsákat, örökzöldeket nálunk vásárolhat mérsékelt árakon ROSE ARBOR NURSERIES-NÉL OAKVILLE, ONT. HWY. No. 122 Tel.: VI. 54001 J. PEDERSEN 5= INGYEN KAP Teljes fűtési kiszolgálást, ha nálunk rendeli meg a fűtéshez szükséges olaját. A megrendelt olaj árában bennefoglaltatik: • 24 ÓRÁS SZOLGÁLAT • DÍJTALAN TANÁCSADÁS 0 A FŰTŐKÉSZÜLÉKNEK ÉS AZ ÖSZ­­SZES CSÖVEKNEK KITISZTÍTÁSA 0 MUNKA-DIJAK Szóval mindent INGYEN kap, csak az olaj áráért kell fizetnie. MILNES FUEL OIL AND COAL LTD. 1815 YONGE ST. — TORONTO, ONT. TELEFON 481-6141 Kanada legnagyobb virágkertészetében 10 SZÁZALÉK KÜLÖN ENGEDMÉNYT KAP a már amúgy is olcsó árakból. VISZONT ELADÓKNAK NAGYON MÉRSÉKELT ÁR! A legfrissebb vágott és cserepes virágok minden alkalomra. TEGYEN EGY PRÓBÁT! CLARKSON GREENHOUSES FLORIST 814 SOUTH DOWN ROAD No. 2 HWY. TA. 2-0992 — CR. 8-3491 tta kellemes megiepetest akar szerezni külföldön élő barátainak, ismerőseinek, rendelje meg számukra a KANADAI MAGYARSÁGOT LAPUNKAT A SZABAD VILÁG MINDEN ORSZÁGÁBA ELKÜLDJÜK ! Előfizetési dij külföldi államokban egész évre $6.00 műsorait, így gyakorlatilag mód van arra, hogy bárme­lyik európai országból eljut­tassák a televízió adásait hozzánk". "A tervek szerint arra számítottak, hogy az ország­ban az év végén 420.000 TV előfizető lesz. Már az eddigi adatokból arra lehet követ­­| í keztetni, hogy a tervezett­énél sokkal nagyobb szám- I ban emelkedik a TV tulajdo­nosoknak tábora. Az év ele­jén 325.000 TV előfizető volt, s alig három hónap alatt 45.000 uj 'készüléket ’ jelentettek be". "A Petőfi adó rossz véte­li lehetőségeit gyakran ki­fogásolják a hallgatók. A középhullámú állomások tel- I jes rekonstrukcióját meg­kezdte a posta. A Laki-he­gyen három uj adót helyez­nek majd üzembe". • HOGYAN EJTETTÉK CSAP­­DÁBA KÁROLYI MIHÁLYT A KOMMUNISTÁK? 1961-ben jelent meg a Ju­goszláviához tartozó Újvidé­ken magyar nyelven és most a legutóbbi hónapokban nagy feltűnést keltve néme­tül és franciául Sinkó Ervin kommunista írónak Egy re­gény története cimü regé­nyes önéletrajza. Sinkó mint fiatalember tevékenyen részt vett az első proletárdiktatú­rában, majd annak bukása után Bécsbe, Párizsba, s on­nan a Szovjetunióba emig­­! rá It. Párizsban Károlyi Mi­hály pártfogolta az első pro- 1 letárdiktaturáról szóló regé­nyének kiadását. Károlyi ak­koriban beszélte el Sinkó­­j nak, hogy a magyar néphez j intézett lemondó üzenete, amelyben a kommunistáknak átadta a hatalmat és a né­pet buzdította a kommunista J kormányzat támogatására, tökéletesen hamisítvány I volt, amelyről ő csak a la­­j pókból értesült. Elmondta továbbá, hogy a proletárdik­tatúra első napjaiban, mi­előtt emigrált volna, kapcso­latot keresett Hamburger Je­nő földművelésügyi népbiz­tossal, akit igyekezett meg­győzni arról, hogy a kommu­nisták ne szocializálják a földbirtokot, hanem osszák fel a parasztság között. De Hamburger visszautasította ! Károlyi javaslatát. • TÍFUSZJÁRVÁNY BÉKÉS­CSABÁN A Békés Megyei Népúj­ság április 8-i száma közli,! hogy Békéscsabán három is-; kolásgyermek tífuszban sú­lyosan megbetegedett. Az I iskolákat azonnal bezárták és több tifuszavanus avere-I két kórházba szállítottak. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy 3 és 60 életév között mindenki ol­tássá be magát. Ezideig 700 gyermeket és 1.300 fel­nőttet oltottak be. A kiüté­ses tífusz ma már ritka je­lenség, de márciusban a svájci Zermatt-ban is fellé­pett, sőt haláleseteket is okozott. A HÉT HALOTTJAI Csemegi József a közép­kori keresztény művészet európahirű szakértője, az Országos Művészeti Fel­ügyelőség osztályvezetője, kinek nevéhez fűződik Eger feltárása is, Magyarorszá­gon elhunyt. • Rajna Sándor zeneszerző és karnagy hosszabb beteg­ség után halt meg Budapes­ten. • Szigeti Dezső, a Szigeti József hegedűművész nagy­bátyja, ki 29 évig volt a Metropolitan Opera és a New York Philharmonic Or­chestra tagja 83 éves korá­ban Hopewell, Virginiában meghalt. • Hadnagy László, a Kádár­kormány kultuszminiszter­helyettese 42 éves korában váratlanul meghalt. CSAK RÖVIDEN Kémkedéssel vádolja a a Szovjetunió Greville M. Wynne-t, kit 1962. novembe­rében Budapesten tartóztat­tak le és kiadták a Szovjet­uniónak. Az angol üzletem­bert az Egyesült Államok számára való kémkedéssel vádolják. • Újabb 55 mozdony és 50 motorvonat szovjet rende­lésre. A Ganz-MÁVAG gép­gyár a napokban irta alá a szerződést a mozdonyok és motorvonatok szállítására. • Yevgeny Kiselev, 1949— 54 között Magyarország1 szovjet követe New York­ban 55 éves korában meg­halt. Nagy szerepet játszott Magyarország szovjetizálásá­­ban. * I Uj első osztályú camping lesz Balatonlellén, közvet-| len a viz partján. Az uj 500 j személyes táborozó helyet! május 15-én adják át ren­deltetésének. KITÜNŐEN BEVÁLT Bécs­­ben a nagyothallók számá­ra erősítő berendezéssel mű­ködő tiz nyilvános telefon­­fülke. Az orosz emberrablás beismerése A Jelenkor cimű pécsi irodalmi és művészeti folyó­iratban jelent meg Thiery Árpád Nagyvárosi requiem cimü kisregénye. Ez az első olyan magyar irásmű, mely nyíltan beszámol az 1945-ös orosz magyarországi em­berrablásokról. A főhős kedvesével be­szélget, fájdalmas letört hangulatban, mert néhány órával azelőtt tudta meg, hogy leukémiája van : "Leül az asztalhoz. Megint tölt, megint iszik. A két szuronyos katonára gondol, akik az artézi kutnál körül­vették. Az egyik almát rá­gott. Üres volt a kút környé­ke, az emberek a kapualjak ba húzódtak". "Negyvenöt máreiusábar I még minden megtörténhe I tett" — mondja és cigaret j tára gyújt. "Hetedikes gim j nazista voltam. Vártuk, hogy i vége lesz a háborúnak és i megkezdődik a tanulás. A: I anyám kiküldött az artéz ! kútra vizért. Három év muí I va jöttem vissza. Pontosar I emlékszem, hogy a kanná i ba eresztettem a vizet, mikor I odajött hozzám két szúró­­( nyos katona. Végigmérték Az egyik megtapogatott azután fellöktek a közelben várakozó katonai teherautó­ra. Annyi időm se volt, hogy sirvafakadjak . .." MAGYAR MŰVÉSZEK KÜL­FÖLDI KIÁLLÍTÁSAI A budapesti rádió közlése ■szerint ’Bukarestben kiállí­tást rendeztek Derkovits Gyula képeiből. Jóllehet Der­kovits kommunista volt, 1953-ig valósággal üldöz­ték a fiatalon elhalt festő művészetét, mert expresz­­szionista iránya egyáltalán nem felelt meg a szocialista realizmus követelményeinek. Varsóban kiállítást rendez­tek az 1941-ben elhalt kiváló vallásos és történeti festő, Aba Novák Vilmos művei­ből, akiről még nemrég az volt a hivatalos vélemény, hogy "a Horthy-korszak ma­gyar művészetszemléletét képviselte". Bécsben kiállí­tást rendeztek Ferenczy Bé ni, a mai magyar szobrászai egyik vezető mestere alkotá­saiból. Mind a három kiállí­tásnak jelentős sikere volt • UJ RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÁLLOMÁSOK MAGYAR­­ORSZÁGON A Népszava beszámolt c televizió és -rádióhálózat fej­lesztéséről : "A program sze­rint a következő években a jelenlegi; kisteljesítményű vi­déki állomásokat 20—30 ki­­lowattos adókra cserélik ki, a budapesti tartalékadc 1964-re elkészül. Az ideigle­nes és állandó mikrohullám­láncok segítségével ma már I bármikor át tudják venni az Intervizió és az Eurovizió

Next

/
Thumbnails
Contents